Irodalmi Szemle, 1959

1959/3 - LÁTÓHATÁR - STEFAN HEYM: Igaz történet (Elbeszélés, fordította Somló Miklós)

rakozott arckifejezésével "haladt el a kapu előtt őrt álló katona mellett és belépett a házba. Érdeklődött, hol találja a „Herr Kommandant“-ot, és addig kérdezősködött, amíg az egyik helyiségben egy alezredes előtt találta magát. Az alezredes térképet tanulmányozott és gondterhes arccal mérlegelte a vonalakkal és apró négyszögekkel felvázolt stratégiai helyzetet.

Bachleitner várt.

Tisztek, altisztek be- és kijártak, tábori telefonok csörömpöltek; az alezredes jelentéseket kapott és parancsokat osztogatott.

Bachleitner köhintett egyet.

Az alezredes fölnézett.

— Nálam van a nácik teljes kartotékája — kezdte Bachleitner németül. Az alezredes homlokát ráncolta. Csak angolul értett. Egy tizedes jelentkezett tolmácsnak.

— Nos? — érdeklődött türelmetlenül az alezredes.

— Ez az ember itt azt állítja, hogy nála van a náci párt teljes központi kartotékája — magyarázta a tizedes.

Az alezredes tarkójára tolta az acélsisakot, gyulladt szemeivel végigmustrálta a mereven álló, pocakos Bachleitnert, s hangos káromkodásba kezdett.

— Mondja meg a pasasnak, hogy a háborúval vagyok elfoglalva! — ordította végre. — És mindenekelőtt, hogy a fenébe került ez ide hozzám? Mondja meg a szolgálatos tisztnek, hogy azonnal váltsa le a kapuört és fokozza le közlegénynek!

— A kapu előtt álló őr közlegény, sír — jegyezte meg csendesen egy káplár.

Az alezredes pulykavörös lett.

— Rausü! — mennydörgött Bachleitnerre. Annyit már tudott németül.

*

Bachleitner megértette, hogy az alezredesnek jelenleg fontosabb a hadvise- • lés, mint a pajtában heverő hétmillió karton. Várt tehát néhány napig, amíg Münchenben befejeződött a háború. Aztán ismét ünneplőbe vágta magát és a romok közt botorkáva elzarándokolt a Hetedig Hadsereg főhadiszállására. Ez a kirándulás nagyon megerőltetőnek bizonyult, nem annyira a romok miatt, mint inklább a főhadiszálláson elébe tornyosuló akadályok következtében. Ponciutól Pilátusig küldözgették, magyarázatokat kellett adnia, várakoznia, kijelentéseket tett, iratokat írt alá, s mindezt csak azért, hogy megtudja: másik tisztnél, más irodahelyiségben kell jelentkeznie. Mások Bachleiter helyében már feladták volna szándékukat és a zúzóba dobták volna az egész kartotékét. De Bachleitner — soha! Bachleitner bajor volt.

Fáradozásait végre siker koronázta. Gyűrött gallérral, kitérdesedett nadrággal betuszkolták a hosszú folyosó végén egy irodahelyiségbe, melynek az ajtaján ez a felirat díszelgett: „Kémelhárítás“. Bent egy fiatal őrmester ült két még fiatalabb közlegénnyel. Pókereztek. Befejezték a játszmát. Az őrmester megfordult és megszólalt németül.

— Na mi van, komám?

— Nálam van a náci-párt teljes központi kartotékája — válaszolta Bachleitner.

Az őrmester és a két baka felsóhajtott. Amióta Münchenben letelepedtek, egy csomó némettől kaptak rakásszámra ajánlatokat. Átvizsgálták a legkülönbözőbb okmányokat és iratokat. Átkutatták Hitler házi fényképészének, Herr Hoffmannak pornográf gyűjteményét, melyen csak Julius Streicher gyűj-