Irodalmi Szemle, 1959
1959/3 - HÍD - JANKO KRÁĽ: Verbuválnak (Vers, fordította Tóth Tibor)
szép selymes lódingot, kardot az övedre. Lovon jársz ezentúl, mint a szolgabíró, nem nyelvel rád többet a sok vén szipirtyól“ Ropják a huszárok, a klánétás fújja: „Az a legény, kinek peng a sarkantyúja! Peng a sarkantyúja, muzsikál merre lép — nem kéreti magát tőle a fehérnép! Rajta hát, legények, hadd szóljon az ének, cimbora csak igyál, fizeti a király!" Mulat a legénység, zene szól, áll a bál — a kocsmaajtóban egy anya sírdogál: „Kínnal-keservesen hogy felneveltelek, fiam, drága fiam, máris elvesztelek! Három világom lesz, hittem esztelenül, most meg az az egy is kezemből kirepül! A lovat, pár ökröt máris eladhatom, lapu meg gyom terem eztán az udvaron, istennyila csaphat már a puszta csűrbe, veréb ha csiripel az ereszre ülve, de az is csak altkor, ha más megtépázta, menekül a halott, elhagyatott házra. Szárnyait verdesve cibálja a nádat, mikor majd sírba visz utánad a bánat." Jankó mámorosán a táncot cifrázza, odakünn kedvesét siratja egy lányka: „Jaj, ha tudtam volna, mit forgatsz fejedben, soha te magadhoz nem édesgetsz engem, soha meg nem lesem titkon, szívszakadva, kóbor lábad nyomát vajon merre hagyta? De keresztet rovok a kapufélfára s búcsúzásul tőled felírom alája: Három út előtted, lakatra az ajtó — menj, amerre látsz, de hozzám ne jöjj, Jankó! Hűs patak partjára vezessen a bánat, , felejtsd el kedvesed, szőke Anicskádat! Nézd csak — madár fészkel majd mindegyik ágon — nem csak egy leány van ezen a világon." Zokog a fehérnép, fújják a legények: „Adj isten, ami nincs, a rongyos szegénynek, ló, ökör kerüljön a száradó hámba, jusson, akinek kell, fehérarcú mátka, a hetyke legénynek csillagszemű lányka, az igaz vitéznek kard az oldalára. Ügy villog a vasa, mint a hajnal fénye, illik a fogása a Jankó kezébe. • Illik a kezébe, mikor nagyot rikolt: Ügy maradjon minden, ahogyan eddig volt?" Tóth Tibor fordítása
