Irodalmi Szemle, 1959
1959/3 - MÁCS JÓZSEF: Bicikli (Karcolat)
kapált s a nyár elején az emberek egyhangúan őt bízták meg az agronómusi teendőkkel. Az emlékezetes döntésen is túl van már: — Bicikli vagy hátasló ? ... Fut a kerékpár, fut a gondolat, s ezen a szép vasárnap délelőttön hol a kormányra hajol, hol jól kiegyenesíti a derekát s nézi a színekben pompázó határt, a kalászba érő vetést, a patyolat tiszta földeket s élvezi gyerekes örömmel, ahogy futnak el mellette füzesek, rétek, bokrok. idáig csak messziről nézte a biciklit, meg sem fordult a fejében, hogy ráüljön s most egyensúlyoznia kell akarva-akaratlan. Egyensúlyozni ötvenéves fejjel! Hát nem kacagtató bolondság az élet? Erősen felnevet, hogy belepirosodik az arca. Aztán leáll a biciklivel és egy árnyékos almafa alatt rágyújt. Megnézi az óráját: tizenkettő múlt néhány perccel. — Haza kell menni! — gondolja és egyre nyugtalanabbul szippantgat a cigarettából. Mert biciklivel kijönni a töltésre könnyű, hazamenni azonban nehéz. Betolni az udvarba a kerékpárt és megtámasztani a falnál rendesen — ez bizony nem egyszerű. Mintha látná az almafa alól is, hogy a felesége ott áll a lépcsőn csípőre akaszott kézzel s várja türelmetlenül, hogy mondhassa megint, mint a múlt vasárnap, amikor Szalmás Péter segítségével tanult: — No nem törted még össze az orrod ? ... Amilyen nehezen mentél be a szövetkezetbe, olyan nagy tempót veszel most... az apostolok szekere már nem is elég! Tétovázik sokáig a fa alatt, húzza még kicsikét az időt. Azonban a gyomra békétlen, morogva közbeszól és sürgeti:- induljon! Tolja hát haza a biciklit, sündörög be a felesége mellett és hegyezi a fülét, oldalbordája csipkedő szavait várva. De csodák csodája, nem szól az egy rossz szót sem. Hanem ugyancsak légy eskedik körülötte s belakmároztatja finom csirkepaprikással. S a sok feltűnő kedveskedés után leül mellé a díványra és átöleli a vállát. — Mondanék én valamit neked, Pali! — Mondjad. — Azt mondanám én neked, hogy nem vagy te a régi Marosi Pál. — Hát ki vagyok? — Az vagy, hogyis mondjam... Marosi Pál vagy ... aki bementéi a szövetkezetbe és nem húzod el magad a munkától, hanem hajnalban a többiek ajtaján kopogtatsz, hogy gyerünk, emberek, gyerünk... minden bolondságra azonban nem kellene ráadni a fejed! — Mire gondolsz? — Hát a biciklire. Szereted? — Szeretem. — S a szövetkezetet? Azzal hogyan állsz? Itt elakad a szó, az ember csak hallgat és sűrűn pislog a feleségére. Majd feltápászkodik a díványról és kiáll az ajtóba bámészkodni. A felesége is sompolyog utána. Vasárnap van és délidő s az egyenletes melegben lassan kalászba érik a vetés!
