Irodalmi Szemle, 1959
1959/2 - LÁTÓHATÁR - A kommunizmus irodalmáért!
a szovjet irodalomban sok figyelemre méltó fiatal tehetség van, s ezzel kapcsolatban hármat említett név szerint: A. Kuznyecovot, A. Glagyilint és V. Mosz- kovkint. „Kuznyecov naplójegyzeteinek kéziratát olvasva egyszerre éreztem egy nagy és friss tehetség bűvöletét, megláttam erős, bár még gyakorlatlan keze- nyomát. A művészetben semmi sem hatásosabb az újnál, és amit olvastam föltétlenül új volt... Természetesen mint mindig, most is akadnak egyesek, akik azt hangoztatták, hogy Kuznyecov könyve csak kérészéletű sikert ért el,, mivel égető témával foglalkozik, s ezért hamarosan elfelejtik. De már közel két esztenedeje, hogy folyóiratunkban leközöltük és a könyv még mindig él. Katajev és több más író is hangsúlyozta, a fiatal írókát nem szabad üvegházi környezetbe telepíteni, ezeknek az ifjú tehetségeknek minél több élettapasztalatra kell szert tenniük. Erről igen érdekesen beszélt Ny. Sz. Hruscsov is. A. Szurkov beszámolójában rámutatott arra, hogy a Gorkij Irodalmi Intézet egyes fiatal szerzők számára éppen ezt a nemkívánatos üvegházi környezetet jelenti. „Helytelen volna felvetni az irodalmi intézet megszüntetésének kérdését. Az eddiginél nagyobb mértékben kell azonban tanulmányi lehetőséget biztosítanunk az olyan tehetséges embereknek, akik munkás és társadalmi tapasztalatokra tettek már szert. Ezenkívül lényegesen ki kell bővíteni az intézet távhallgató osztályának tevékenységét, hogy idővel ez az osztály legyen az intézet magva. Már ma is gondolni kellene a moszkvai esti irodalmi intézet felújítására, esetleg* kísérletképpen hasonló esti irodalmi intézeteket szervezni egyes nagyobb központokban, például Leningrádban és Kijevben.“ A fiatal tehetségek problémájával foglalkozott Alekszandr Tvardovszkij is „Sok fiatal kezdő író nem azért jön közénk, mintha mélységes élettapasztalatokkal rendelkeznék és már próbára tette volna tehetségét, egyéniségét, hanem elsősorban azért, mert naiv elképzelésük van az írók nagyszerű és könnyű életéről. Nem szabad azt ígérnünk nekik, hogy az irodalomban könnyű életük lesz — ilyen élete nincs és nem is lehet egyetlen valamit érő írónak sem. Ebben az életben csak a munka tölti el az embert ihlető örömmel, de ez az élet nem. könnyű, nem is lehet könnyű — még a kommunizmusban sem.“ Nyikolaj Tyihonov zárőszavában azt mondta, hogy a szovjet írók tanácskozása szervezetileg ugyan rendes kongresszus volt, jelentőségét tekintve azonban kétségtelenül rendkívüli. Szenzáció, figyelmeztető intések nélkül, harcos szellemben! jutott érvényre számos új momentum, a művészet problémáihoz való mélységesebb, érzőbb viszony, így törvén utat az irodalom új fellendülésének, s feK készítvén az írókat a kommunista irodalmi alkotómunka igényesebb feladataira. Világos, hogy a kommunizmus építésének korszaka egészen új jellegű az emberiség fejlődésében, különbözik minden előzőtől, ezért hősei és problémái is mások, mint a múltban voltak. Nálunk is ugyanazok a kérdések élnek az írókban és az olvasókban is, amelyekre a szovjet írók kongresszusa keresett és nem egyszer talált feleletet. Kétségtelen, hogy a kongresszus vitája sokban hozzájárul a mi problémáink tisztázásához is.
