Irodalmi Szemle, 1959
1959/2 - HAGYOMÁNYAINK - Proletár harcosok emlékeznek
ján a Magyar Tanácsköztársaság kormánya visszavonja csapatait Csehszlovákia területéről a kijelölt demarkációs vonal mögé, a francia kormány viszont kötelezi magát, hogy megállítja a francia, román, szerb és horvát csapatok előnyomulását és visszavonja őket a Szeged mellett kijelölt demarkációs vonalra. A Clemenceau-féle jegyzék és Böhm javaslatának megvitatása során a magyar tanácskormány marxista tagjai kisebbségben maradtak a jobboldaliakkal szemben. A kormányzótanács szótöbbséggel elfogadta Clemenceau ajánlatát, és Böhmnek is sikerült kersztülvinnie szándékát. Akkoriban persze a tanácskormányban még seki sem sejtette, hogy a francia jegyzék nem más, mint aljas diplomáciai fogás, és nyugaton a kormányok vezetői egy percig sem veszik komolyan ígéretüket. Abban az időben a szlovák hadügyi népbiztosságon katonai beosztottként és szakértőként működött Stromfeld neveltje, dr. Székely Ferdinánd. A szlovák kormányzótanács utasítása alapján javaslatot dolgozott ki, hogy a szlovák katonai parancsnokság vegye át az egész magyar Vörös Hadseregei és folytassa az offenzívát Stromfeld haditerve szerint és vezetésével. Biztosak voltunk felőle, hogy a nemzetközi dandárból, amely egységes szellemével, nagyfokú eszmei öntudatosságával, megingathatatlan harcikedvével tűnt ki, egyetlen ember sem hagy el bennünket, a többi csapattestből is legfeljebb, ha a legénység öt százaléka. Székely dr. a gödöllői főhadiszálláson adta át javaslatunkat Stromfeld Aurélnak. Stromfeld nagy lelkesedéssel fogadta ezt a kezdeményezést és azt a közlésünket is, hogy a szlovák kormányzótanács tagjai, Janoušek elnök, Fehér Ferenc belügyi népbiztos, továbbá Vavrica és jómagam, mint hadügyi népbiztos megegyezünk a magyar kormányzótanács tagjaival, Münnich Ferenccel, Rákosi Mátyással és Landler Jenővel abban az értelemben, hogy nem fogadjuk el a francia kormány jegyzékében támasztott feltételeket és tovább folytatjuk a harcot. Mi, a szlovák kormányzótanács tagjai azonnal Kassára utaztunk, hogy találkozzunk és megegyezzünk a magyar kormányzótanács fentebb említett tagjaival. Münnich és Rákosi azonban nem volt Kassán, és Landlert sem sikerült megtalálnunk. A francia kormány ígéreteiből egyet sem váltott be. A román csapatok előnyomulását nem állították meg, a csehszlovákiai fronton sem teljesítették a megegyezésnek azt a feltételét, hogy a kiürített területeket csak negyvennyolc órával a Vörös Hadsereg elvonulása után szállják meg. Ellenkezőleg, „hősiesen“ gépfegyvertüzet zúdítottak visszavonuló hadseregünkre. H* •(* A legelferdűltebb fantázia sem találhat ki szörnyűbb kínzásokat, mint amilyenekkel Horthy banditái, csendőrei és szadista rendőrei gyötörték halálra kezükbe került elvtársainkat. A budapesti rendőrfőkapitányság, a kerületi kapitányságok, vagy a román katonák megszállta kaszárnyák környéke heteken, sőt hónapokon keresztül éjjel-nappal hangos volt megkínzott elvtársaink jajszavától, halálküzdelmüket kísérő kétségbeesett segélykiáltásaiktól. A fehér terror első néhány hete alatt Budapesten és a többi városban több mint tízezer munkást kínoztak halálra. Ezzel szemben a népbiztosok pőrének vádirata mindössze 285 olyan személyt
