Irodalmi Szemle, 1959
1959/2 - BÁBI TIBOR: Négy vers
B Ä B I TIBOR VASOLVASZTÓK DALA Vakít, mint alkonyaiban izzó, szűz havas, folyékony, fürge, mint a víz s a láva, nyíló virág: az érc s a tűz csodája; óh, énekel, zuhog, dalolgat már a vas ...! Szemünket háló, testünk azbeszt öltöny óvja, ha ujjal érint, elfonnyadsz mégis, mint a lomb, s örökre elfelejted, hogy a vas mit dalolt. Lásd, elnyújtózott már, mint Mózes rézkígyója, folyik, oh, folydogál — leölt, vad sárkány vére — mégis szelíd akár a kecskenyáj, mert hűs, konok nyugalmát kényszeríti rá a lágy homok, mint édesanya elvadult, rossz gyermekére. Fut, folydogál a napot szégyenítö fénnyel, s mint üldözött, bukdácsoló aranyhalak — úszkálgat, fut színén a bujdosó salak; ússzon is, fusson is: nekünk a tiszta fém kell.. FENN SZÁLLTUNK MÁR Fenn szálltunk már s a glóbusz tarka képét szitáló köd takarta. Fejünk felett — harangos égen — nap szálldosott a mindenségben arany hajával ránkhajolva, mintha sugárzó kéve volna ... Figyeltem rég a kis motort; csak zümmögött, riadtan robotolt és arról énekelt, hogy a biztonságos földön megpihen. — És véle egy ütemre vert az én szívem.
