Irodalmi Szemle, 1959
1959/2 - L. KISS IBOLYA: Bilincsek (Színjáték L. N. Tolsztoj életéről)
ALLOMAFŐNÖK: Grófnő, ez a legkevesebb, amit én, szerény állomásfőnök, nemzetünk nagy fiáért tehetek. SZASA: És mama? Hogy bírja a hideget a fűtetlen vagonban? ÁLLOMÁSFŐNÖK: A kocsit mellékvágányra tolattam és bőven elláttuk takarókkal. A hideg nem bántja, de a fotoriporterektől rettenetesen szenved. Pillanatig sem hagyják nyugton. Kész csapás ez a sok újságíró, akik el- özönlötték Asztapovót. Tessék elképzelni, még a konyhánkba is betolakodtak, hogy megírják, milyen levest főz a feleségem Lev Nyikolajevicsnek. Kellemetlenebbek még annál a negyedszázad csendőrnél is, akik megszállva tartják az állomás környékét. TOLSZTOJ (Felnyög.) SZASA, MAKOVICKÝ (Hozzásietnek, Szasa viszi a párnát és a kanalat.) ÁLLOMÁSFŐNÖK: Csak azt akartam még mondani, . . . (zavarban) ... a grófnő a mindenhatóra kéri önöket, hogy engedjék be a férjéhez! CSERTKOV: Ez teljesen lehetetlen... Az izgalom azonnali katasztrófához vezethetne! (Az ágyhoz lép.) ÁLLOMÁSFŐNÖK (meghajlik és távozik.) TOLSZTOJ (felhúzza térdeit, nyög, sóhajtozik.) SZASA (Felemeli apja fejét, feje alá még egy párnát helyez): Papa, hogy érzed magad? TOLSZTOJ: Nagyon... nagyon nehéz lélegzenem. SZASA: Kívánsz valamit? (Kérdően néz az orvosra.) Nem kellene inhalálnia? TOLSZTOJ: Köszönöm galambocskám . . . Nincs szükségem semmire. MAKOVICKÝ (letérdel az ágy elé, Tolsztoj elé füzetet tart a kezébe ad egy ceruzát.) TOLSZTOJ (írni kezd, de a következő percben a ceruza a földre gurul): Nem, már nem bírok... Ö ... Gyenge vagyok ... Hát ez lett az én tervezgeté- semből ? SZASA: Könyörgöm, vedd be ezt a gyógyszert! (Önt a gyógyszerből a kanálba s a szájához tartja.) TOLSZTOJ: Minek? Miért? Jön a vég és ez így van jól . .. (Keze erőtlenül leha- nyatlik az ágy oldalára.) CSERTKOV (megsimítja, majd megszorítja Tolsztoj lecsüngő jobbját.) TOLSZTOJ: Bátyuskám. Diktálok. CSERTKOV (gyorsan papirost, ceruzát vesz elő a zsebéből. Várakozásteljes csend.) TOLSZTOJ: Nos, miért nem olvasod fel? CSERTKOV: Mit olvassak fel? TOLSZTOJ: Hát azt, amit most lediktáltam. CSERTKOV: De hiszen egy szót sem szólt. TOLSZTOJ: Oh, hogy kínoztok... Miért nem akarjátok felolvasni? (A jelenlevők értelmetlenül, csodálkozva néznek egymásra.) TOLSZTOJ: Oh, hogy kínoztok! (Nyögve.) Miért? Miért nem akarjátok felolvasni? ORVOS (megszámolja Tolsztoj érverését): Százhuszonhat. (Lehajol, megvizsgálja a tüdőt s csóválja a fejét.) TOLSZTOJ: A földön annyi millió szenvedő van, miért törődtök csak velem? (Az ablakban most megjelenik Szofija Andrejevna könyörgő arca. Összekulcsolja kezét, úgy kéri, hogy bocsássák be. Tolsztoj hirtelen mozdulattal
