Irodalmi Szemle, 1959

1959/2 - L. KISS IBOLYA: Bilincsek (Színjáték L. N. Tolsztoj életéről)

DADA (sírva): Nagyon szegények vagyunk mi kérem ... nagy szükség van az én keresetemre.

Hatodik jelenet.

Előbbiek, Szofija Andrejevna

SZOFIJA (haragosan siet a szobába): Hol lebzselsz annyi ideig?

DADA (félénken): Nem találom kérem a kulcsokat.

SZOFIJA: Nem? Hát ez mi? (Megcsörgeti az asztalon levő kulcscsomót.) A szemedet szúrja ki, mégsem láttad.

DADA (a kulcsokkal el, szemeit törülgetve.)

SZOFIIJA: (indulatosan menne utána, de Tolsztoj visszatartja.)

TOLSZTOJ (mindkét kezét felesége vállára helyezi. Szomorúan): Szonya, hogy lehetsz ilyen embertelen?

SZOFIJA (megütközve): Az istenért, mit tettem?

TOLSZTOJ (szomorúan): Fáj, hogy ezt meg kell magyaráznom.

SZOFIJA: Fejezd ki magad érthetően, mi rosszat tettem?

TOLSZTOJ: Mit? Ki akarod használni ennek az asszonynak nyomorát és tudatlanságát. Megfosztod gyermekétől, hogy a miénk jobban hízzon és hogy talán (küzd magával, hogy kimondja-e) és ... hogy te kényelmesebben élj!

SZOFIJA (felháborodva): Lev Nyikolajevics! Te nem tudod, mit beszélsz!

TOLSZTOJ: Szeretném hinni, hogy te nem vagy tisztában azzal, amit tettél.

SZOFIJA (könnyeivel küzd): Miért beszélsz velem ilyen szokatlan hangon, velem, aki szinte erőmön felül dolgozom értetek, teérted?! És hála az, hogy annak az idegen asszonynak fogod a pártját!

TOLSZTOJ: Igen Szonya, dolgozol, nagyon sokat dolgozol. Ezt méltányolom és hálás is vagyok érte. De most ki akarsz használni egy anyát, mert ő nyomorog, te pedig azt hiszed, hogy pénzzel megvásárolhatod az életet isv

SZOFIJA: És az én életem nincs kihasználva? Ezt eddig nem vetted észre? Persze a dada szebb és fiatalabb nálam, dehát ki vette el az én fiatalságomat? Nem te és a gyerekeid?

TOLSZTOJ: Szofija Andrejevna, miért nem akarsz megérteni?

SZOFIJA (zokogva): Egy idegen nőt, egy cselédet elébbre helyezel a saját feleségednél! (El akar menni, de Tolsztoj visszatartja, végül kitépi magát férje karjából, s el.)

TOLSZTOJ (komoran jár alá s fel a szobában): Nem, nem lehetséges. Lehetetlen, hogy meg ne értsen, hiszen mi — úgy érzem — egy test, egy lélek vagyunk ... (Felesége után siet.)

Kilencedik jelenet.

PETRICKIJ (fütyörészve jön, elegánsan átöltözve): Me voilá monsieur le comte! (körülnéz, fütyörész) Levočská... (mivel nam kap feleletet vállat von, majd az íróasztalról felvesz egy teléírt lapot, kíváncsian olvasni kezdi.) Mit ír az én Levocskám? (Fennhangon olvassa.) Házasságuknak ebben az idejében különösen élénken éreztek valami sajátságos feszültséget, mintha ide-oda rángatták volna a bilincset, amellyel egymáshoz láncolták őket... (Fejét csóvává, leteszi a lapot.)