Irodalmi Szemle, 1959

1959/2 - L. KISS IBOLYA: Bilincsek (Színjáték L. N. Tolsztoj életéről)

NŐVÉRE: Az ünneplésből nem lehet megélni. Tolsztojnak jobban utána kellene

• nézni a gazdaságának, de ő csak ír, ír — a parasztok meg szétlopkodják mindenét.

SZOFIJA: Látod, ebben igazad van. Én is rájöttem, hogy több jövedelmet kellene hozni a birtoknak... Ezután* jobban utána fogok nézni.

NŐVÉRE: Megint csak te? És ha belebetegszel?

SZOFIJA: Dehogy is betegszem bele. Hiszen egy nagy szellemnek teszek szolgálatot, és ez a tudat erőt ad. Tudod, húgom, hogy vagyok én a Levočská munkáival? Most például, hogy a „Háború és Béké“-t küldöm a kiadóhoz Moszkvába, az az érzésem, mintha saját szülöttemet küldtem volna idegenbe s aggódom, nehogy valami baj érje.

Második jelenet.

Előbbiek, Gazdasszony és négy gyerek

(Nagy zsivajjal berohan a négy gyerek, egyiknek lekváros az orra, másiknak a ruhája, a harmadik és a negyedik lekváros kanalat nyalogat. Köztük botorkál a gazdasszony, magasra emelt tálcán hat bekötözött, lekvárral telt üveget hoz.)

GAZDASSZONY: Nyughassatok, nyughassatok már. Jaj . . . még felborítanak!

GYEREKEK (kiabálva): Mama, lekvárt kérünk. Mama add nekünk a lekvár habját. Nekem is! Nekem is! Én kenyeret is kérek!

GAZDASSZONY: Alig tudtam megmenteni ezt a hat üveget, majdnem levertek a lábamról, míg a konyhából ideértem.

SZOFIJA (kezébe vesz egy üveget, nézegeti): A színe szép. Azt hiszem jó lesz ... Kérem, tegye a kamrába, fel magasra a polcra, nehogy ezek a gézengúzok elérjék... Jaj, hogy néztek ki, ti kis maszatosak. Mars, mars, mosakodjatok meg gyorsan. Tudjátok, hogy mindjárt itt lesz apa a vendég bácsival. No, kis piszkosok, előre.

(A kicsik ugrándozva eltávoznak vele és a gazdasszonnyal.)

NŐVÉR (leteszi a kézimunkát, a verandára nyíló ajtóhoz megy s kinyitja minikét szárnyát.)

KINTRŐL HANG: Alázatos jó napot kívánok.

NŐVÉR: Jó napot. Keresnek valakit?

MÁSIK HANG: A méltóságos grófnő rendelt ide bennünket a lucernamag végett.

NŐVÉR: A nővérem? Jöjjenek utánam. (El a verandán keresztül.)

Harmadik jelenet.

(Lev Nikolajevics Tolsztoj s barátja, Petrickij herceg. Tolsztoj és Petrickij kezükben teniszütővel, kigombolt ingben, fehér nadrágban, kipirult arccal jönnek.)

PETRICKIJ: Még mindig elsőrendűen játszol, bár az utolsó játszmát elrontottad. Nem fáraszt ki a backhand?

TOLSZTOJ: Mindig balkézzel játszom, vagyis ha van kivel... De ez remek játszma volt! Nem ismételnénk meg este felé?

PETRICKIJ: Örömmel. (Leülnek, Petrickij rágyújt.) Olyan jól érzem magam nálatok, mintha állandóan itt tartózkodnék. Van ebben a házban valami, amihez mi agglegények nem vagyunk hozzászokva, ami jól esik. Valami... hogy is fejezzem ki...