Irodalmi Szemle, 1959
1959/2 - SZABÓ BÉLA: Az élet peremén
azonnal adjam oda neki. Ha jó, akkor még ebben a hónapban megkezdik a; regény folytatásos közlését. Győry szavai igen jólestek, átadtam neki a regényt azzal a feltétellel, hogy három napon belül megmondja a véleményét. Győry elpusztíthatatlan baráti, jókedvvel erre azt válaszolta, hogy nem is kell három napig várnom. Negyvennyolc órán belül megkapom a választ. Szavát betartotta. Amikor harmadnap felmentem, a szerkesztőségben azzal •az örömhírrel fogadtak, hogy a regényt leközlik. A beharangozó cikket is megmutatták, amelyet Erdélyi Laci írt „Vasárnap indul a Magyar Üjság regénye“ címmel. A regényt Győry és Erdélyi olvasta el és mindketten igen szépen nyilatkoztak róla. Különösen Erdélyi bőbeszédűsége lepett meg. Erdélyit évek óta ismerem, de soha egy-két mondatnál több szót nem váltottunk. A legkiválóbb magyar újságírók egyike, csöndes, fegyelmezett ember, azok közé tartozik, akik keveset beszélnek, de annál többet dolgoznak. Hűvös, hivatalos hang uralkodott köztünk. A baráti beszélgetésünk során Erdélyi be is vallotta nekem, hogy munkásságomhoz nem fűzött soha sok reményt, most azonban regényem elolvasása után beismeri tévedését. Azt mondta, nézete szerint ez az első szlovenszkói magyar regény, amely világviszonylatban is megállja a helyét. Engem mindez nagy, nagy örömmel töltött el. Előleget is kaptam és egy hétig feléje sem néztem a szabóműhelynek. Persze, amikor újra jelentkeztem, megmondtam mestereimnek, miről van szó. Ekkorra már ők is értesültek az újság révén a nagy eseményről és boldogan visszafogadtak körükbe. Még a kis inasbóľ is bizonyos tiszteletet váltott ki az a tény, hogy egy igazi regényíróval dolgozik együtt. Most már inkább a regényírás mesterfogásai felől érdeklődött nálam. Mestereimet hasonlóképpen nagyon meghatotta a sikerem, eddig is sok mindent elnéztek nekem, most azonban ez az elnézés bizonyos tisztelettel párosult. Egymás közt azonban reménytelennek tartották helyzetemet. Ezt az inas árulta eľ nekem, aki szinte a bizalmába fogadott. A regény teremtette meg köztünk a fegyverszünetet, szorgalmasan olvasta a folytatásokat és mindig érdeklődött, hogy mi következik most, nii történik a lánnyal, meg az öregasszonnyal. Egy ízben bevallotta, nagyon jól tudja, hogy mindent csak kiagyaltam, de úgy írtam meg mindent, mintha csak Kőrösmezőn éltem volna. Valahányszor olvassa a folytatásokat, egy kicsit mindig otthon érzi magát. 1938. március. Ez a vers Hitler hatalomra jutása óta érlelődött bennem. Végre most, az Anschluss izgalmas, véres napjaiban kapta meg végső formáját. Tavasz Véremig ér ez a tavasz, akár a szégyen: Beteg, fekete vér lett az' idő, szívemből kitódul a vérem, mintha Isten szívét elárasztja arcomat, agyamat hatalmas késsel szúrták volna át, és ökölbe szorítja két kezemet, és mint fertőző, halálthozó bacillusok hogy menekülő életemnek gátat vessen, szaporodnak az ágyúk meg a tankok. A napok, mint üvegszilánkok szúrnak, sebeznek, vacogva álmodom, riadva ébredek, ki tudja, holnap talán dob leszek és rajtam verik majd a riadót.
