Irodalmi Szemle, 1959
1959/2 - TŐZSÉR ÁRPÁD: Három vers
TŐZSÉR ARPÄD KARÁCSONYI EMLÉK Puskából lőtt tüzes istennyilák csapkodták körül az isten fiát. A háromkirály német volt s nekünk elkötötték egyetlen tehenünk. Én tízévesen sírtam, az anyám negyvenévesen tépte a haját, apám osztrák földön tetvesedett, nyomorgatták veszett heródesek. Karácsony volt és Megváltót kívánt az önpiszkában fetrengő világ. Vártuk, de fölénk nem futott, nem születtek csak antikrisztusok. TAVASZI PÁRHUZAMOK Letérdelnek a rózsafák, halni készül egy rózsaág. Virághitéhez hü maradt s a virágzásban megszakadt. Könyökbe hajló ág hegyén akasztott ember: falevél. Vagy nem is ember: nyelve csak, kék vért cseppentő húscafat. Virágok, faágak között csudás kínomban felnyögök. Eres nyakamat fogdosom, nyakkendőmet leoldozom. Tiszta kis szűzlányok közül választottam s farsang éjszakáján csak véle táncoltam. Ránk dörrent a bőgő, riasztott a flóta. Minket röhögött ki minden húzott nóta. Apám ellenére, anyám ellenére beöltöztünk reggel szerelem-fehérbe. Puha hóesésben hajnali buszt várva úgy összeborultunk, mint két rúgott árva. Rodin rajza S ZERELEM — FEHÉRBE
