Irodalmi Szemle, 1959
1959/1 - MOJZES ILONA: Három vers
OSTRAVAI UTCÁKON Az áradó nép, mint sikló kábel,-fekete utcák, újszerű Bábel. Fekete házak, szállodák, falak, s az új villamosok olyan vadak. Gözsípok szólnak, dolgoznak a bankok, színek, fények, lobogás, hangok. Üj világok, idegen nyelvek, nehéz gépkocsik versenyeznek. Belevegyiilök a szédült forgatagba, s mint ital bódít a nagyvárosi zaj. Bugyborékolva múlnak a percek, visznek az utcák, a tágas terek, távoli vonatok füttyét hallgatom: A prívozi pályaudvaron dübörgő, dörgő nagy kocsik állnak, mint fekete szárnyak. Színiiltig telve, fekete kincsek hónából kelve por s füst között szikrázva, zúgva mennek az útra, messze, messze, meleget visznek idegenbe. Távolabb gyártetők és füstök, salakhegy-üstök kéklik, mint a Tátra. A sápadt arcú fákra monoton közönnyel hull a fekete korom. A járdaszélen gyorsütemű léptek. Bányászok! Nyáron, télen megszokott útjukat rójják, mint a toronyórák. Váltás! Hosszú sorban névtelen hősök ... Oda mennek, ahol a dél is sötét, mint ébenszínű kárpitja az éjnek. Most sziporkázik a forró nyári nap, de mire visszatérnek, odafönt tejszínű és gyermekded csillagok égnek. Paul Hogart: Bányász
