Irodalmi Szemle, 1959
1959/2 - CSONTOS VILMOS: Három vers
ESDEKLÉS FÉNYÉRT Elmúltam ötven éves, S már csillapul a láz. Savanyodik az édes, Reped, s lehull a máz, A szín, s fakulva bomlik Szálakra a csokor, Mit emlékként hagyott itt A csókzáporos kor. Még próbálom a csokrot Szívvel összekötni, A bukó napkorongot, — Míg fényét nem önti Az alkony csend-ölébe, — Megkérni szépszóval: Maradhasson itt fénye A csokor-siratóval. A fényt én lázra váltom, S szívemben hordozom, Hogy új kelyheket tárjon Űjabb hajnalokon, S új szín, új illat szálljon A földön, föld felett, S mindenkit megtaláljon, Aki élni szeret! Így lássatok majd engem, Üj hajnalok ölén, Álljak új lázzal verten Az új kor küszöbén, S harmatát felszippantva Kiálthassam: élek! S járjak, mint aki tartja Vállán a mindenséget! Roditi rajza
/
