Irodalmi Szemle, 1959

1959/1 - FIGYELŐ - Jack London: Martin Eden (Monoszlóy M. Dezső)

végzetükkel, a jövővel nem törődnek. Lajos látja ezt, s így reagál a francia fegyverekkel kivívott első nagy amerikai győzelemre: „Önök az okai ennek a szerencsétlenségnek, Messieurs. A forradalom erkölcsi ragályos betegség. Nem lett volna szabad, hogy beeresszük ezt a bélpoklost, ezt a Fraklint. Aggodalmaim voltak, vonakodtam, de önök rábeszéltek, önöknek pedig jobban kellett volna tudniuk nálam, Messieurs.“ A kép, gondolom, világos. De hadd egészítsük még ki ezt a képet körképpé egy párbeszédrészlettel, amely Franklin és Maurepas között folyik le, nem sokkal a szövetség tényleges megkötése előtt.

Franklin: „Szeretnék egy évszázadot egy hordó Madeirával tölteni, utána feltámadni és körülnézni, hogy mi lesz országainkból.“

Maurepas: „Én korántsem. Csöppet sem óhajtom tudni, mi következik utánam. »Utánunk a vízözön« ..."

íme, a haladás útjai!

A felső rétegek egy lényeges részének „politikája“ még annak a kevés és szűkös céltudatosságának is híján van, arm a Maurepas —Vergennes vonalat jellemzi. Intrikus-politika ez a javából, s legfőbb képviselője a királynő: Marie-Antoinette. A szűknél is szűkebb látókör, befolyásolhatóság, közvetlen egyéni érdek, esztelen pazarlás, romlottság és üresség, — ezek a tulajdonságok jellemzik Toinette-et és közvetlen környezetét. Semmi következetesség, semmi egységes vonalvezetés. A

néphangulat mértéktelen pazarlásáért, az államvagyon önkényes herdálásáért egyre inkább Toinette ellen fordul, aki így szeretné a bajt orvosolni: „Rá fogja kényszeríteni a Hájast (XVI. Lajosról van szó!) ígéretének teljesítésére. Kiverekszi a szövetséget és a háborút, s akkor majd megint megfordul az ostoba párizsiak hangulata és lelkesednek érte.“ A néphangulat azonban a szövetség megkötése után sem fordul meg, sőt... de Toinette nem akarja tudomásul venni a lényeget.

Feuchtwanger látásmódja különben is derűs-gúnyoros, de ezen a ponton, az arisztokrácia ábrázolásakor jóval több: szatíra, mint ahogy minden vérbeli realista mű egy kicsit szatíra kell, hogy legyen, ha letűnő, bomló társadalmi osztályok, rétegek bemutatására tart igényt.

Amikor Hitler uralomra jutott Németországban, Feuchtwanger Franciaországba, majd az Egyesült Államokba menekült. Közben, 1936/37-ben, hosszabb tartózkodásra a Szovjetunióba látogatott. Franciaország, Amerika, Szovjetunió ... Mit tapasztalt ebben a három országban? Milyen tanulságot szűrt le közvetlen tapasztalataiból, 1952-ig?

... Helyettesítsük be — az író útmutatásai nyomán — a regény időrendi és földrajzi- fogalmait, helyezzük a mába, s kész a párhuzam, kész a feuchtwangeri tükör, nyilvánvaló a tanulság, a mondanivaló. Ezért, semmi másért íródott a regény.

Roncsol László.

Jack London: MARTIN EDEN

„Félszeg mozdulattal lekapta fejéről a sapkáját. Durva ruháján érezni lehetett a tengervíz szagát. Szűknek érezte a falakat. Néha még a torka is összeszorult ijedtében, úgy érezte, hogy széles vállaival mindjárt beleütközik az ajtófélfába vagy lesodorja az alacsony kandallóról a csecsebecséket“ — körülbelül így kezdődik Jack London „Martin Eden“-je, s miután többé- kevésbé önéletrajzi regényről van szó,

ez a pár mondat Jack London irodalmi indulására is jellemző.

Majdnem félévszázaddal azután, hogy Walt Whitman szabadversei „A fűszálak“ bedübürögtek az irodalmi széplelkek porcelánjai közé, ha nem is annyi formai újdonsággal, de annál különösebb és újszerűbb élményanyaggal jelentkezik Jack London a századforduló küszöbén. Amikor az irodalom ajtaján kopogtat, már sok min-