Irodalmi Szemle, 1959

1959/1 - FIGYELŐ - Az Égő föld helye és jelentősége Egri életművében (Turczel Lajos)

okokat, amelyek Egrit az Égd föld eszmei átdolgozására késztették. Ha Egri fölszabadulás utáni töretlen világnézeti fejlődését tekintjük, akkor nincs jogunkban kétségbevonni, hogy ennél az átdolgozásnál is az erkölcsi, világnézeti indokok játszották a döntő szerepet. Bennüket azonban elsősorban nem az indítóok, az írói szándék érdekel, hanem maga az átdolgozott mű, mint művészi eredmény. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy — az író szubjektív szándékaitól függetlenül — objektíve szükséges és indokolt volt-e az Égő föld átdolgozása és újrakiadása.

Az Égő föld a korai középkorból, az időszámítás utáni Vl-ik századból meríti témáját. A szorosan vett téma egy tragikus kimenetelű, szenvedéllyel és gyűlölettel elegyített szerelem, amely az egymással engesztelhetetlen ellenségként szembenálló longobárd és gepida nép két királyi sarja: Alboin és Rosamunda között szövődött. Az író a monda által kiszínezett regényes szerelmi történetet a korabeli népvándorlások történetileg jól érzékeltetett vad forgatagába ágyazza bele. (Itt jegyezzük meg, hogy Egri a témát annak egyik írásos ősforrásából: az i. u. VIII. században élt longobárd krónikás: Paulus Diaconus krónikájából merítette. Rosamunda és Alboin szerelme az irodalomban másokat is megihletett. A régi magyar irodalomban, 1580-ban Valkai András széphistóriát írt erre a témára.)

Egri a rendelkezésére álló témát nagy írói passzióval és művészi lendülettel dolgozta fel annak idején a regényében. Véleményünk szerint azonban sem az Élet és Irodalom kritikusának: Mesterházi Lajosnak (A hagyományokról, Élet és Irodalom 1958, 48. szám), sem az átdolgozott kiadás utólagos írói jegyzetbetoldásának nincs igaza akkor, amikor olyan regényírói szándékról beszélnek, amely tudatosan a magyar föld őstörténete egyik fejezetének szépirodalmi feltárására irányult volna. Egri a téma megoldásakor valószínűleg nem gondolt az ilyen vonatkozásokra. Egyszerűen: talált egy, történelmi háttérbe pompásan beleülő, színes, romantikus témát és írt belőle egy — esztétikai — műfaji értelemben — jól sikerült történelmi regényt.

E regénynek volt azonban egy komoly

— ha nem is belső konstrukciós, de külső

— helyzeti — szépséghibája, eszmei fogyatékosága. Ahhoz a vad, barbár világhoz — amelyet történelmi háttérként megelevenített az író — a regény megjelenése idején ijesztő valóságul szolgált a német és olasz fasizmus. Ilyen körülmények között, a regénynek és valóságnak ebben a tragikus párhuzamában okvetlenül szükség lett volna az író félreérthetetle- nebb állásfoglalására, a humánum melletti határozottabb kiállására, a regény- és valóságbeli barbárság tendenciózus elutasítására, opponálására.

Az Égő föld első kiadásában mindezzel, sajnos, nem találkozunk. Nem lenne igazunk persze, ha a mondottak után az írói öncélúság vagy a művészi objektivizmus címkéjét ragasztanánk erre az első kiadásra. Ilyesmiről nem lehet szó. Az a kép, amelyet Egri a korai középkor népvándorlásoktól feldúlt barbár Európájáról ad, az a társadalmi háttér, amelyet az alapvető szerelmi történet mögé rajzol, — történelmileg hiteles, a történelmi materializmus szemszögéből nézve is elfogadható. Az avarok és longobárdok hordáinak honkereső vad dúlásai, a gepidákon végrehajtott szörnyű fajgyilkosság és általában a zabolátlan nyers ösztönök és a szemet- szemért, fogat-fogért erkölcs uralma abban a korban természetes, törvényszerű megnyilvánulása volt a rabszolgarendszer és a feudalizmus közti átmenetet élő barbár társadalomnak. A hiba csak abban rejlett, hogy az Égő föld megszületése idején, tehát más társadalmi és erkölcsi körülmények között, a társadalom fejlődésének magas fokán a fasizmus újból fel akarta támasztani ezt a barbár világot. A fasiszta ideológiája újból szentesíteni akarta a puszta erőszakot, az ököl és ösztön jogát, és azt hirdette, hogy a faj felemelésének és az „élettér“ megszerzésének érdekében elkövetett fajgyilkosság, az idegen népek kíméletlen eltip- rása a XX-ik században is természeti és társadalmi törvényszerűség, történelmi szükségszerűség.

Sűrített rosszindulat kellene ahhoz, hogy valaki — az Égő föld fent elemzett és a mű megírása idején előnytelenül ható történelmi és művészi objektivitása (nem ob- jektivizmusa!) alapján — Egrit azok közé az írók közé sorolja, akik a fasizmusnak tudatosan falaztak, és a fasiszta ideológia tételeihez történelmi előzményeket szállítottak. Az ilyen feltételezést Egrivel kapcsolatban nemcsak az ő akkori szubjektív emberi helyzete tenné eleve elfogadhatatlanná és nevetségessé, hanem a fellépésétől kezdve tanúsított polgári humanista magatartása, szociális érzékenysége és írói erkölcse is. A másik oldalról nézve a dolgot viszont nincs szükség arra sem, hogy az Égő föld eszmei jelentőségét eltúlozzuk és a regénybe nemlétező tendenciákat szuggeráljunk. Az Égő föld