Irodalmi Szemle, 1959
1959/1 - HAGYOMÁNYAINK - FÁBRY ZOLTÁN: A halottak élén
majdnem Európa reménységének keresztelt el bennünket, Magyarországban Kelet Franciaországát látta, a magyar népben pedig a forradalom népét. És ma? Minden jóslások a szpahik és tatárok szerepét osztják ki nekünk“. A harminc év előtti cikk címe „Jóslások Magyarországról“ volt és Féja Géza — az Ady- hamisitóknak és magyarság-herdálóknak oly kellemetlenül jött Ady-kötetét — erről a cikkcímről nevezte el. Kell ehhez ma még kommentár? „Mi Svájcnak indultunk s — Landsknechtek lettünk“; Ady tegnapi meglátása ma ítéletként kong. 5. És mégsem, mégsem, mégsem ... A mához értünk. És itt a magyar mában meglepő jelenségre bukkanunk — ellenállásra. A Landsknechtként elkönyvelt magyar nem akarja a szpáhik szerepét. A magyar közhangulat: németellenes. Ez a tény cáfolhatatlan De a németellensség jelei nem forradalmi jegyek. Dac ez és rezignáció, a helyzeti adottságból folyó pillanatnyi védekezés. Hogy ez az ellenállás, mint világnézeti erkölcstudat a ma szabadságharca: ezt kevesen tudják és látják. A magyar antifasizmusnak még nincsenek döntő körvonalai. A tizennégyes leckét másodszor adják fel nekünk és a jelek csak dinamikus különbségre utalnak, fokozottan erőszakolt azonosságra, amikor a magyar jelen, mint rokon ellenforradalmi beállítottság, gátlás nélkül realizálhatja a német-magyar fegy- verbafrátság kimélyítését — világnézeti gleichschaltolássá. Hogy ellenforradalmi alapon a németellenesség nem fejlődhet szabadságharccá, de könnyen — szervilis azonossággá: világos. Ebből a viszonyból csak kutyamorgásra futja, mely egykönnyen átcsaphat a Petőfi-kottázta kutyák dalába. A farkasok dala még késik! Ebben a már megindult és csak kormánysúllyal lefékezett és csak nyilasdemagógiával keresztezhető mai németellenes szabadságharcban nem szólaltatták meg eléggé a magyar sorskérdés forradalmi iránymutatóját, humanizálóját és tizennégyes koronatanúját: Ady Endrét. Adyt ebben a harcban nem nélkülözhetjük. Aki az emberi jogok ellen feszülő német tizennégyes szellemmel való árva magyar birkózásában magasodott a humánum tündöklő példájává, az 1914 mai barbár kiteljesedése idején tanulságterhes és próbabiztos vétó lehet: „hóhér időben tegnapi tegnap igéje“ . . . Ady igazának döntő bizonyítéka 1914 volt. Az új idők új dalait elszabotáló magyarság csak ide futhatott be. Üres pátoszmagyarságnak .céltalan, idegen, kényszer ült halál lehetett csak a kiteljesedése. Az okozati összefüggés kétségtelen: Ady költészete törés nélkül dokumentál. A szá- zadeleji magyar struccélet, a világháborús magyar halál maradéktalan kútforrása és mementója: Ady. Nem csoda, nem vátesz, de — realitás Minden őt igazolja. Földessy Gyula ítélete ma már fellebbezhetetlen: „Jól vissza a világháború előtti időkben s a világháború alatt Ady volt a magyarság legtisztábban látó szeme. S mikor a világháború megindult s a németek világra szóló győzelmei ujjongó örömmel hizlalták a magyar lelkeket, Ady hit- és reményveszetten zehgte zúgta a népére váró borzalmat“. 'Aki 1914 elején megírta az intést az őrzőkhöz, azt sem a megállj megállj kutya Szerbia, sem a különös nyáréjszaka nem forgathatta ki.gyökereiből. Aki éveken át ágált Bécs és a kacskakezű ellen, azt nem vesztegethette meg sem Tannenberg, sem Gorlice. Ady egy vonalon harcolt egyszerre Geszt és Bécs ellen. Ádáz makacs roham volt ez az egy-gyökerű kül- és belimperializmus ellen Ez a harc nem ismert
