Irodalmi Szemle, 1959

1959/1 - HÍD - CSANDA SÁNDOR: Megjegyzések A kuruckor költészete című antológia szlovák verseiről

tói és túróci dalokban is, de ezek közül egy sem kuruc jellegű. Még gyanúsabbá teszi az éneket az, hogy sem tartalmában, sem stílusában nem hasonlít a szlovák népköltészetben máig is ismert, már a múlt században hitelesnek tartott, kuruc motívumokat tartalmazó népdalokhoz. Viszont meg kell állapítanunk azt is, hogy míg a surányi énekek rigmusszerűek, némelyik csak' klepancia, addig az érsekújvári kuruc ének költői alkotás, van benne egy nagyszerű lírai kép, amelyben a szabadságharc bukását sirató énekes, Rákóczi Magyarországát arany almához hasonlítja; a korabeli, labancok által megszállt országot pedig az aranyalma rothadt csutkájához.

Az érsekújvári kuruc ének dallama csaknem teljesen azonos az ezen a vidéken, de másutt is közismert „Keď som maší- roval, hej milá šaty prala“ kezdetű szlovák népdaléval, mellyel egy katonának bevonuló legény búcsúzik kedvesétől és anyjától. Ha a további kutatások idővel a Rákóczi, Bercsényi... kezdetű népdal hitelességét igazolnák (ez ugyan kevésbé valószínű, mint az ellenkezője), akkor igazolódna Thalyék egyik illúziója az „utolsó kuruc tárogató hangjának továbbzengéséről“ Érsekújvárott, mert ilyen erősen kuruc szellemű, hazafias szlovák népdalt más vidéken nem jegyeztek le. Az erős hazafias tendencia azonban az ismert változat hitelessége ellen szól, mert a kuruckor- ból még nem ismerünk hazát vagy nemzetet dicsőítő eredeti szlovák népdalokat.

Az antológia második kötetében Ernyey József idézett cikkéből még három surányi szlovák „kuruc" népdalt közölnek. Nem tudom, hogy Ernyey meg volt-e győződve ezeknek az énekeknek a hitelességéről, de tény az, hogy tanulmánya elején hosz- szan és nem egészen a valóságnak megfelelően ír az énekek eredetéről. Elferdíti a tényeket, amikor azt írja, hogy „a közlendő krónikás és honvéd énekek a tót irodalom számára is újdonságok.“ A két honvéd éneket előtte valóban nem közölték és nem ismerték a szlovák irodalomban (valószínűleg a szlovák nép körében sem), de a krónikás énekeket és a kuruc dalokat már évtizedekkel azelőtt közölték a legismertebb szlovák irodalmi folyiratban, a Slovenské pohľady-ban:12) 1892-ben négyet, mint Matunák Imre gyűjtését, 1897-ben és 1912-ben pedig a többit, mint Matunák Mihálynak, az előbbi fiának a gyűjtését. Ernyey a gyűjtő nevét „érthető okokból“ elhallgatja, majd részletesebben foglalkozik azzal, hogyan hitelesítette e dalokat a „bizalmatlan tót kritika“. Ez utóbbi állítása szintén nem teljesen fedi a valóságot.

Igaz, hogy a Slovenské pohľady-ban már az első négy vershez megjegyzéseket fűzött Jozef Škultéty, a folyóirat főszerkesztője, aki néhány kifejezést gyanúsnak talál, s kéri suránykörnyéki honfitársait, hogy, aki ismeri közülük a dalt, küldje be annak hiteles szövegét. Ügy látszik, a felhívásra senki sem jelentkezett, de 1897-ben és 1912-ben már ezzel az alcímmel közük a surányi népdalokat: „Michal Matunák gyűjtéséből közzé teszi Pavel Križko.“ Križko a folyóirat állandó munkatársa volt és jobb szlováknak tartották, mint a közismerten magyarbarát, surányi származású plébánost, Matunák Mihályt. A további, folytatásokban megjelenő népdalközleményekhez odaírt Križko név tehát mintegy hitelesítésül szolgál, de maga Križko egy szóval sem írta, hogy a népdalok hitelesek. Valószínű, hogy nem tudta eldönteni a kérdést, vagy bizalmatlanságával nem akarta megsérteni ifjú történész kollégáját, Matunákot. Horák 1923-ban a Sborník Matice Slovesnkej c. almanachban13 nacionalista alapon száll szembe Ernyey tanulmányával; hamisnak mondja néhány dal befejezését és Skul12) Slovenské pohlady — 1892.629 — 631.0.

13) Sborník MS. 1923. évf. 161-8. o.