Irodalmi Szemle, 1958

1958/1 - NYELVMŰVELÉS - PESTHY MÁRIA: Ami szemet szúr

befolyt kerítés mellett. A lovakat ugyanúgy „egy“ másik rakáshoz, vagy „a“ másik rakáshoz szólította a gazdájuk. Az utolsó idézet szerint pedig a táncolok azonosak a kiváncsiak falával, pedig azt hiszem, hogy pillantása a táncolókba „és“ a kiváncsiak falába „fúlt“. Ezekből láthatjuk, mennyire fontos nyelvünkben a névelők és kötőszók szerepe is. Hogy ezt még egy példával bizonyítsam, lássuk még a következő idézetet: „Hosszú az út így kerülővel is, mert a falu délnek nyújtózik.“ (22. sz. 12. o.) Ha azt olvasnám, hogy hosszú az út kerülő nélkül is, megérteném, így azonban nem tudom, mit keres a mondatban az „is“.

A már eddig is hosszúra nyúlt, a fogyatékoságokat ennek ellenére ki nem merítő mondattani bogarászás után vizsgáljuk meg még néhány szókapcsolat helyességét, jobban mondva: helytelenségét.

Egy fiatal lányról azt olvassuk, hogy „drága kis kedve“ van. (16. sz. 19. o.) továbbá, hogy „a lelke az anyja után bégetett benne, mint egy kis bárány.“ (16. sz. 19. o.) Csupán arról tudtam, hogy a bárány béget, de hogy hozzá hasonlóan a lélek is béget, most hallom először. A fiatalok mulatság alkalmával „ölik a kedvet“ (21. sz. 13. o.), egy másik szereplő pedig boldognak Ígérkező házasságától reméli, hogy ezzel „gyógyíthatja a bántalmakat“. Tudtommal csak a testet, lelket lehet gyógyítani, bántalmakat okozni vagy felejteni lehet. Most még egy kérdés: vajon vannak-e nem „elátkozott átkok“? (18. sz. 8. o.) Ha nincsenek, miért szaporítjuk feleslegesen a szavak számát? Nem mondjuk, hogy megélt élmény, festett festmény, írt írás stb.

Természetes, hogy a népi környezetben lejátszódó események, történetek leírásakor az író színezheti nyelvét a népnyelvből vett kifejezésekkel, szavakkal, esetleg hangtani sajátságokkal. Mindemellett azonban ügyelnie kell arra, hogy a népnyelvi elemek valóban a kitűzött célt szolgálják, tehát mintegy közelebb hozzák az olvasót az események színteréhez: Nem szabad azonban ezt az eszközt felhasználni az érthetőség és a nyelvhelyesség rovására. Ilyen nem kívánatos népieskedések szövegeinkben: „Nem érezné, kínlódna annyira a titkolt, szíve kamrájában feszítő szerelmét, a magárahagyatottságot.“ (17. sz. 13. o.) Kínlódunk ugyanis valami miatt, és nem valamit! Továbbá: „összekapódik a szemöldöke“ az embernek, olvassuk, pedig tudtommal összehúzódik vagy összevonja az ember. Hasonló kifogásolható népnyelvi elemek: .. mondják heviilten Végh Miska táncos, duhaj kedvét.“ (21. sz. 13. o.) Helyesen: beszélnek... kedvéről. Az időjárás szabályozásának ismeretét feltételezzük arról a szereplőről, akiről ezt olvassuk: „Bekecset visel télen, tavasszal, ősszel. Csupán a forró nyári napokat nem tűri benne.“ (20. sz. 13. o) Minden valószínűség szerint a bekecset nem tűri magán forró nyári napokon.

„A Hét“ irodalmi cikkeiben található nyelvhelyességi vétségek felsorakoztatásával fel akarom hívni íróink és lektoraink figyelmét arra, hogy a nyelvünket szerető olvasókat bántóan zavarják az efféle nyelvhelyességi fogyatékosságok. Ez a jelenség tehát javításra szorul, mert a folyóirat elsősorban kell, hogy példamutató legyen nyelvezetével tanulóifjúságunk és egész népünk számára. „A Hét“ sokat tett már e téren, figyelmet szentel a nyelvművelés kérdéseinek. Fontos, hogy íróink megvizsgálják nyelvük helyességét, mielőtt művüket a közönség elé bocsátják. Ugyanez a kötelessége a szerkesztőségek lektorainak is, minthogy mindnyájunk közös tulajdonának, a nyelvnek megrontása elleni küzdelemben az írókkal karöltve kell harcolniuk. Felelősségük nagy, végezzék tehát munkájukat ennek a felelősségnek tudatában!

Pesthy Mária