Irodalmi Szemle, 1958
1958/1 - BÁBI TIBOR: Négy vers
BÄBI TIBOR VERSEI VÉN KOVÁCS DÖMÖTÖR Pipáját szeleli, dolmányán szöszmötöl, perel a halállal vén Kovács Dömötör:- „Imitt kopácsolnak, amott kopácsolnak, talán már magamnak koporsót ácsolnak Vigasztalja menye, ipát igen szánja, ültetné melegre, bújtatná az ágyba. Mentegeti magát: „Hagyd, lányom, ha mondom! Nincs bajom énnekem, vénség bántja csontom! Hanem az mi dolog, miért kopácsolnak...?“ Sikkant a menyecske: — „Üj szerhát ácsolnak.“ Pipáját szeleli, dolmányán szöszmötöl, vidul, vidámodik vén Kovács Dömötör. Rászól a menyére: — „Na, csak ne sajnálkozz! Vezess az udvarra, oda a padkához...!“ Vezeti, vezeti, aprókat lépeget, oda a padkához, ott van a ház megett. Háromszor megpihen, mire odaérne, mikor épp leülne, hasit csontja, térde. Nem bánja, elnézi, hogyan kopácsolnak, jó szomszédok, ácsok új szerhát ácsolnak. Nézi a vén ember, őt meg a bágyadt nap, mellette lábánál tyúkocska kapargat. Míg jenn kopácsolnak, zacskóján szöszmötöl, s rágyújt a pipára vén Kovács Dömötör. FARKAS JÁR KÖZELBEN Bárány béget, neszei még az éji akol, a kútnál megfáradt rossz csacsi abrakot. Vizet mer a juhász, s míg merül a vödör, súlyos testével a kútkáván könyököl. Aztán az ostorfát félmarokra kapva fölrántja a vödröt: — „Igyál hát, ebadta . ..!“ Kedvtelen a juhász, nagy sérelem érte; este felé hamar kiüzentek érte, jöjjön, mert gyűlés lesz, a tagság zsinatol, s v föl a kordéba: — „Gyí, te gyí, vén Kapor!'' bíztatta szamarát, ott legyen időre, csúnya habot vert a szegény csacsi szőre.
