Irodalmi Szemle, 1958

1958/2 - DOBOS LÁSZLÓ: Elindultunk

9 Elindultunk Elindultunk. írók, költők, kritikusok, irodalmunkat szerető és féltő egyszerű olvasók százai örömmel vették kezükbe az Irodalmi Szemle első számát. Az olvasónak meglepetést, az írónak ünnepet jelentett a lap megjelenése. Ünnepet — harangzúgás, ünnepi beszéd, virágdísz nélkül. Akarással, türelemmel érlelt gyümölcsöt: a harmadvirágzás irodalmi Víz­választóját. A kezdés őszinte lelkesültségétől tüzet fogott a képzelet is: hirtelen fogamzott elgondolások, nagyot- és sokat akarás, merész tervek lobban­tak magasra és szürkültek mindennappá. Az irodalmi lap első száma el­indított valamit: ezután szélesebb mederben, megnövekedett lehetőségek között gondolkodhatik az íróember. Itt és ezzel kezdődik a kitörés ön­magunkból, provinciális helyzetünkből. Tükröt1 önmagunkat megmutató tükröt is jelentett az Irodalmi Szemle indulása. Erőinket, képességeinket az eddiginél szigorúbb eszmei és művészi igényesség mérte. Az első számban ez is benne van: ennyi és ilyenek vagyunk, erre futja erőnkből. Az a kötetnyi írás, ami az olvasó elé került, reményekre jogosít, de szerénységre is kötelez. Fennhéjázó önelégültségre nincs okunk. Nem állhatunk meg önmagunk jólesően zsi­bongó önérzeténél. Nem fűtözhetünk hízelgő hiúságunk melegénél. A jelenlegi helyzet az élet, a valóság elmélyült ismeretét kívánja: tanulást, okulást, ember ismer etet, művészi tökéletesedést. A megjelenés napjaiban olyanok voltunk, mint régvárt ajándékot kapott gyermek. Izgatott lelkesedés forrósította a lelkünket. De már a kezdet hevületén józanítón átütött a szocializmus írói erkölcse: a fele­lősség. Nálunk az írás nem lehet csak 'szórakozás és kedvtelés dolga. Aki írói vagy költői ígéretként az irodalomba lép, felelősséget: a jiép életéért, a szocializmus építéséért vállalt felelősséget vesz magára. A szo­cializmus ejpítése nemcsak a muriJčaš. áTTiaraszt vagy a yolitikuZ ügasj- a'^nréi-iréIkisrMreíipe^ds^eheze(Jj^]r~Pv nehezedjen Qondfám]k~terhe. Nem átthatunk félre, nem állhatunk kívül. A csehszlovákiai mögytí? irodalom­nak mint olyannak nincs évszázados hagyománya, nincsenek messzevilá­gító „halottai“, nem testáltak rá kimeríthetetlen szellemi kincseket. Ereje a nép ismeretében és szer etet ében van: ez a gyökér az elindító és meg­tartó alap. A néphez, az élethez való viszonyunk irodalmi értékünket és, magatartásunkat is megszabja, kifejezi. Filozófiai és esztétikai normák tudása és birtoklása még nem avat szlovákiai magyar íróvá. A mi éle­tünkben társadalmi, történelmi valóságunk megismerésével és alkotó. kifejezésével kezdődik az író.

Next

/
Oldalképek
Tartalom