Irodalmi Szemle, 1958
1958/1 - NYELVMŰVELÉS - PESTHY MÁRIA: Ami szemet szúr
dés, de Végh Miska kivárf?), s nyugodtságot színlel.“ (22. sz. 13. o.) Talán sajtóhiba ? Figyeljük meg továbbá az igefajok téves használatát az alábbi szövegben: „Féldecit kér; háromszor, négyszer, nyolcszor méret a rumból és fenékig hör- pintgeti a poharát.“ (21. sz. 12. o.) Azt kérdezzük, hogy lehet „fenékig hörpint- getni“. Az ilyenfajta kapcsolatban ugyanis ellentmondás van: hörpintgerm annyit tesz: kortyonként inni, ennélfogva „fenékig hörpinrem'“ lehet csupán. Másutt azt olvassuk: .. irányt tévesztve lódul Zajacék felé.“ (15. sz. 12. o.) Ezt csak úgy értheti az olvasó, hogy a futó tévesztette el az irányt, míg a szövegből az tűnik ki, hogy a futó mást akart megtéveszteni, tehát irányt „tévesztőn“ lódult. A gondolatjel kihagyása következtében félreérthető a következő mondat: „ítélkeznünk kell és (talán: éspedig!) olyan ember felett, aki eddig a leghangosabb volt a tanácsban és mindenkit vezetni akart, őket is az orruknál fogva.“ (22. sz. 13. o.) Kiket akart az orruknál fogva vezetni? mindenkit? vagy őket? A hibás szórend a következő mondatban idéz elő félreértést: „Ugrálnak, bolondoznak a szívén, s ő erejefogyottan zuhan a megásott verem fenekére, mint idegbeteg lámpaoltáskor a sötétben - ahonnan nincs szabadulás. (22. sz. 12. o.) Kérdem: Honnan nincs szabadulás? A sötétből vagy a veremből? Hasonlóképpen: .. az udvaron őr sétál és három farkaskutya szabadon.“ (16. sz. 12. o.) Vajon mióta vannak az őrök megkötve, vagy külön ki kell hangsúlyozni, ha szabadon vannak? Azt hittem azonban, hogy az író arra gondolt, hogy az őrök sétálnak, a farkaskutyák pedig szabadon vannak. Dehát akkor miért fukarkodik az állítmánnyal, vagy miért nem tesz legalább vesszőt a két mondat közé, hogy a félreértést elkerülje? Nem hagyhatom megjegyzés nélkül azt a megfigyelésemet sem, hogy itt-ott az egyes mondatrészek egyeztetése körül találunk kifogásolnivalót. A községi tanácstagokról az egyik elbeszélésben azt olvassuk: „Soványak, barnák és repedezett bőrűek ezek az emberek, és feltűnően nyugodtak. (Nem tudom, miért a két és?) Pedig haragudni, bosszúsan türelmetlennek kellene lenni temetés után, ingerültnek mutatkozni a bakter előtt, aki nem kis szerepet játszott Szépe László korai elhunytában.“ (22. sz. 13. o.) Csak sejtjük, hogy a türelmetlenség és ingerültség a tanácstagokra vonatkozik, biztosak azonban ebben nem lehetünk, hisz a mondat szerkezete szerint ez másra is vonatkozhat. Kétkedésünket csak az háríthatná el, ha a személyragokat az író az egyes mondatrészekhez hozzáillesztené: Pedig haragudniuk, bosszúsan türelmetleneknek kellene lenniük stb. A fentiekben egyes ragok hiányát kifogásoltam, lássunk példát a magyartalan egyeztetésre is: „A lócákon körül azonban édesanyák feketélltek, s négyen-öten öregasszonyok, akiknek se fiuk, se lányuk, se unokájuk a bálban, de jönnek, helyet verekednek, mert másnap a kíváncsiságukból élnek, házalnak a látottakkal — minden faluban kerül pár ilyen asszony.“ (21. sz. 13. o.) Eltekintve az egész mondat népies stílusának bírálatától, megfigyelhető a magyartalan „négyen-öten öregasszonyok“ jelzős kapcsolat, amely a „négy-öt öregasszony“, vagy az öregasszonyok, négyen-öten“ alakban volna helyes. Most pedig olvassuk el a következő mondatokat: „Füzes mellett, tüskés csalánnal befolyt kerítés mellett veszi nyakába a mezőt.“ (20. sz. 12. o.) „Szólítja a lovakat másik rakáshoz" (20. sz. 12. o.) „Könnyen fúl pillantása a táncolókba, kiváncsiak falába.“ (22. sz. 12. o.) Lássuk csak, mi hiányzik az idézett mondatokból. Az elbeszélés hőse falujában nyakába veszi a mezőt, éspedig — a leírás szerint — egy pontosan megjelölt úton, tehát „a“ füzes mellett, „a“ csalánnal
