Irodalmi Szemle, 1958
1958/1 - FIGYELŐ - Gondolatok és gondolatébresztések a Nádas Házak olvasása után (Turczel Lajos)
ziil.“ A természetrajzi könyvekben levő leírásokból arra következtetünk, hogy talán Petőfinek volt igaza, mert a harisnak sajátságos hangja van, amely inkább lármás mint énekszerü, s tartózkodási helye rétek és mezők földje, ahol a fűben fészkel. Vagy van a harisnak olyan változata, amely fákon tartózkodik és énekel? ☆ Mindent összevéve örvendetes jelenség a Kassai dalok megjelenése, a szerző hiva- tottsága és tehetsége kétségtelen, de ennek megállapítása csak formális elismerés. A művészi eszközök megléte nem min den, mert ami a legfontosabb, az felhasználásuk módja. A költészet ne legyen túlzásba vitt önelemzés, rejtélyes mélységek keresgélése egy befelé iráynított reflektor vagy látcső segítségével, hanem pezsdítsen, terjesz- szen napfényt s ez fokozza az életkedvet, az alkotó a közösségért munkálkodó tettvágyat. Erről a követelményről nem lehet lemondanunk és ennek a szempontnak az irodalmi alkotások értékelésénél nem szabad figyelmen kívül maradnia. Sas Andor Gondolatok és gondolatébresztések a Nádas Házak olvasása után A z 1958-as esztendő irodalmi életünkben már több olyan meglepetéssel, vívmánnyal szolgált, amelyeknek irodalmunk egészséges és normális fejlődésének a biztosításában alapvető jelentőségük van. így például megszületett a régóta kívánt irodalmi lap; most rajtunk múlik, hogy azzá váljon, aminek óhajtottuk: irodalmunk regulatorává, a dilettantizmus vadvizeinek lecsapolójává, az irodalmi termés aranymosó szitájává. Az irodalmi lap mellett ugyancsak a fejlődést, a jövőt, a folyamatosságot szolgálja az a lírai antológia is, amelyet a Szlovákiai Szépirodalmi Kiadó a legifjabb lírikus nemzedékünk verseiből a közeljövőben ad ki. Akkor, amikor irodalmunk növekvő épületére az új emeleteket rakjuk, nem szabad elfeledkeznünk az alapok átvizsgálásáról, megerősítéséről sem. És ezen a téren bizony súlyos mulasztások terhelnek bennünket. A szlovákiai magyar irodalom fiatal, mindössze negyvenéves, helyi tradíciói tehát nem vesznek el a messzi múltban. Annál szomorúbb^ hogy ezek a közeli tradíciók az olvasóközönségünk régibb korosztályai előtt már elhomályosulóban vannak, a fiatal olvasók, sőt írók számára pedig egyenesen ismeretlenek. Irodalmunk kezdő korszakából: a két világháború közötti időből már nagyon kevés alkotás forog közkézen. A hiányzó műveket megközelítőleg sem pótolja az a hevenyészett válogatás, amelyet a „Megalkuvás nélkül" című kötetben 1954-ben adtak ki. Az irodalmi hagyománynak ennél sokkal bátrabb és teljesebb feltárására van szükség. Ez pedig kétféle módon történhetik. Az egyik mód: az első szakasz irodalomtörténeti felmérése, értékelése, az irodalmi múltf aktíváinak és passzíváinak kritikai kimutatása. A másik mód: a haladó hagyomány képviselőinek közvetlen megszólaltatása alkotásaiknak teljes vagy válogatott kiadása útján. Hogy miként képzeljük el az első köztársaság haladó magyar íróinak a megszólaltatását, arról jó ízelítőt ad az a szép kiállítású és vaskos (480 oldalas) kötet, amely a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában ez év első felében je
