Irodalmi Szemle, 1958
1958/1 - FIGYELŐ - Embertelenség kimondhatatlansága (Fábry Zoltán)
A nyelvvonatkozás nélküli viszonylat: ime, a megfejtés egésze! Emberi módon, emberi nyelven a fasizmus teljessége, embertelen lénye — kimondhatatlan, megfoghatatlan. Nyelven kívül esik: emberi tolmácsoláson túli jelenség. A fasizmus emberviszonylat helyett vérviszonylatot: háborút realizál. (Hitler kedvenc szava: „véremberség“!) A humánum teljes hiánya és tudatos kikapcsolása mást nem is eredményezhet! Thomas Mann Faust-műve az embertelenség ördögpaktumának okmánytára, hites helye. Mindig és mindenkor ide kell majd visszalapozni, hogy megértsük a kimondhatatlant, a megmondhatatlant: a pokol titkos örömét, magabiztosságát: az emberviszonylat kordeterminálta megbontását. * Messze kanyarodtunk a kiindulóponttól, de, hogy ezt itt és most kellett megtenni, hogy ezt az elmélkedést Szabó Béla regényével kapcsolatban lehetett és kellett elmondani, ez már a könyv plusz-oldalát gazdagítja. Az indító, apropó mindenképpen Szabó Béla volt. Regénye vitt és lökött minket e végigjárt útra: eszmélni kellett, emlékezni, és adatokat, jelenségeket egybegyűjteni, hogy legalább nagyvonalú vázlatossággal ellenőrizhessük mondata, mondanivalója igazát! A vizsgálat véget ért, de a per — a fasizmus és antifasizmus pere — tovább tart. Az író, a költő keresi a szót, az igét, a boszorkányszombatot feloldó gondolati fogalmazást, és ízleli újra meg újra keserűségét, nehezét, felelősségét, — emberjövőjét. Mint Aragon: „Haragvó homlokom kezembe rejtem el Hogy megszüljem a dalt, mit majd madár utánoz". Erről van szó: a mindent egybefogó mondanivalót kell eltalálni, mely orozha- tatlan, a szót, a dalt, mely oszthatatlan és mindenkié: a léleké és szellemé, az emberé és a természeté, a fehérbőrűé, a sárgabőrűé és a feketebőrűé, az igét kell kimondani, mely súlyos mint a gondolat és könnyű mint a madárdal. . . Szabó Béla regénye — ha úgy tetszik — egy kanáripár életéről és haláláról szól. Az író az élet dalát kereste, de csak haragvó homlokát rejthette el kezével: „a hibás alkatú gépszörnyeteg idő mint nyaktiló meredt felénk". Még mindig. A háború rombol, a háború emészt... És ezzel — mint egy szabályos írásműben — vissza is értünk a kezdő-mondathoz. Kerek egészet vázoltunk fel: az embertelenség után nem tettünk, nem tehettünk pontot. . . Aragon kézberejtett haragvó homlokát látjuk: a horizonton feltűnnek a leopárdfoltos ejtőernyősök: a lehetetlenség, az embertelenség, mint egyre ismétlődő szörny jelenség. A madarat újra elriasztották ... Fábry Zoltán
