Irodalmi Szemle, 1958
1958/1 - HÍD - SAS ANDOR: Cseh nemzetébresztő a diéták városában
Palacký mint magánoktató először Zerdahelyi Károlyéknál nevelősködött, előzőleg két Sréter-fiút gondozott, majd Csúzyékhoz került 1820-ban; 1823-ig részint Komárom melletti csúzi jószágukon, részint velük együtt Pozsonyban tartózkodik. Palacký mindig velük tart, kocsin utazik Pozsonyból Csúzra és vissza, Csúzról annak környékére. Télen, farsang idején van az ilyen vendégeskedéseknek időszaka s bizony az is megesik, hogy ködös napokon eltéved a kocsis, mert a hó befútta az utakat. Megfordul Palacký Komárom megyében a régi jókedélyű nemesség vendégeskedésein s egy ilyen hajnalig nyúló látogatásról olyan részletet örökít meg naplójában, amely Jókainak szülővárosára vonatkozó visszaemlékezéseire emlékeztet. (Palacký naplójának 1823. január 27-i jegyzete, PLN I. kötet 82. old.) 1818 nyarán Palacký a Sréter-családnál a hevesmegyei Szentimrén tölti a nyarat. Önéletrajzában (PLN I. kötet 16. old.) olvasható: „Szentimrén láttam életemben a legszebb és a legfenségesebb napkeltét és naplementét a vége láthatatlan .'.. síkságon, a halban gazdag Tisza árterülete mellett.“ Ugyanezen a nyáron megfordult Nógrádban és meglátogatja Zerdahelyinét barsmegyei jószágán. A higgadt ítélőképességű Palacký a diáksorból kinőve a versírásról lemond, de elméletileg érdeklődik a költészet és az esztétika iránt. 1818-ban Pozsonyban megjelenik egy műve, amelyet Šafarikkal együtt írt. Címe a cseh költészet kezdetei különös tekintettel a prozódiára. Ez a könyvecske azt akarja bebizonyítani, hogy az időmértékes verselés inkább illik a cseh nyelv természetéhez, mint a hangsúlyos. A verstan kérdésében Palacký és Šafarik a hangsúlyos verselés hívével, Dobrovskýval szemben Jungmann mellé álnak, aki az időmértékes ritmust tartja a cseh költészetbe illőnek. Ebben a könyvecskében azt olvassuk, hogy az újabb nyelvek közül a magyar nyelv különösen alkalmas időmértékes verselésre s dicséri Berzsenyi Dániel gyönyörűen hullámzó antik ritmusú ódáit. (Počátkové českého básnictví obzwlasste prozodie. Prešpork 1817. 85., 93. old.) Berzsenyi ekkor már ismert költő volt, a könyv megjelenése előtt egy évvel a Keszthelyen évenként tartott irodalmi és kulturális találkozón, a Helikoni ünnepen ő már mint annak dísze jelent meg, de az 1817-es esztendő keserűséget okozott a magánosan élő nagy lírikusnak Kölcsey igazságosnak nem mondható kritikájával, amely a Tudományos Gyűjtemény című havi folyóiratban jelent meg. Hogy röviddel ezután cseh nyelven Palacký és Šafarik tollából elismerés jutott nagyszerű versművészetének, az enyhületül szolgálhatott volna neki, azonban egészen bizonyos, hogy erről a cseh nyelven elhangzott elismerésről és dicséretről Berzsenyi nem szerzett tudomást. Az említett munka megírásakor Palacký kétségtelenül értett annyit magyarul, hogy Berzsenyit eredetiben olvashatta és megértette. Kitűnő nyelvtehetsége lévén, — munkája során és nevelőtársaitól elsajátított annyit, hogy 1819 nyarán eljárt órákra egy Scheffer nevű kapitányhoz „megtanulni jobban a magyar nyelvet“, — amint naplójában olvashatjuk. Egy hosszabb, önálló magyar nyelvű fogalmazványát, amelyet Mai történetem címmel írt Scheffer számára, feljegyezte és szószerint megörökítette naplójában. (PLN I. kötet 53 — 54. old.) A nyelv- újításos nyelv keresettségét példázza ez a fogalmazvány, nem népies fordulatok vannak benne, hanem tanulmány útján szerzett, műveltségre valló szókincs és eredetiségre törekvés. Később, amikor monumentális történeti munkában a cseh nép múltját megörökítette, jó hasznát vette ennek a nyelvtudásnak, hiszen egy általa használt kifejezés szerint „örök kapcsolat“ áll fönn a magyar és a cseh történelem között.
