Iparosok Lapja, 1907 (1. évfolyam, 1-48. szám)
1907-02-24 / 6. szám
IPAROSOK LAPJA D egyesség két évre kötelezte őket. A felmondást minden indokolás nélkül tették; amint hirlik azonban, a központ két kiküldötte szervezte ezt s a szakszervezet kötelmeire való hivatkozással szüntették be a munkát. A czipészmesterek a segédek ez indokolatlan zárlatára viszont zárlattal feleltek. E hó 17-én megalakították a „ Szatmár-németi és Szatmárvármegyei czipészmesterek szövetkezetéit. E szövetkezet szabályainak értelmében csak oly munkást fognak alkalmazni, kinek alkalmazására nézve a szövetkezet vezetősége munkába lépési igazolványt ad. A szövetkezetnek czélja az áregység időnkénti megállapítása s annak a közös megállapodás szerinti egyöntetű biztosítása s a mesterek közötti kölcsönös, egymás érdekét munkáló s egyetértő eljárás. A tagsági kötelezettség öt évre terjed. Az ellenőrzést úgy a váltó, mint a vásári munkáknál a szövetkezet igazolt ellenőrei gyakorolják. Czipészsegédi igazolványt csak az kaphat, aki más szervezetnek nem tagja. Ezzel együtt „Munkába lépési igazoló j egy “-eket bocsátottak ki, amely szószerint a következő : Alantirott czipész-munkás saját kezem aláírásával kinyilvánítom, hogy az 1906. év október 31-én munkaadó és munkás között létrejött megegyezési árszabály alapján, mint nem szervezett munkás hajlandó vagyok dolgozni. „A szervezet mint ezime is mutatja, az egész vármegyére kiterjed s a mesterek egymásután sietnek aláírásaikkal a tagsági kötelezettséget magukra nézve elvállalni. HÍREK. — Olvasóinkhoz! Lapunk legutóbbi számában kiadott nyilatkozat annyiban módosittatik, hogy azt nyilatkozók nem a szövetség nevében,, hanem saját nevükben adták ki, s a szövetség neve csak nyomdai tévedés folytán jutott a nyilatkozat alá. — Kinevezés. Ő felsége legfelsőbb •elhatározásával Gy. Kovács József helybeli ev. ref. segédlelkészt tábori lel- készszé nevezte ki. — Gratulálunk. — Hivatalvizsgálat. Márkusz Sándor, az országos ipari szövetkezet főellenőre f. hó 22-én városunkban időzött és a helybeli ipari hitelszövetkezet számadásait felülvizsgálván, a találtak felett teljes megelégedésének adott kifejezést. — Kossuth asztaltársaság uj alapitó és pártoló tagjai. Lévay Béla, Szerencsi József és Szűcs József urak, — utóbbi kettő Nagy-Bányáról — alapitó, Szűcs Károly és Bónis Lajos urak pártoló tagul voltak szívesek a Kossuth-asztal- társaságba belépni, mely szives adományukért ez utón is köszönetét mondok. Kun István, elnök. — Szervezkedő gyűlés. A nagykárolyi kerékgyártó és kovács iparosok ma délelőtt 9 órakor az országos szövetségbe való belépés ügyében gyűlést tartanak. A gyűlésen Budapestről Bodolló Endre, az országos szövetség vezérelnöke is részt vesz. — Pályázati hirdetmény. A szilágysági helyiérdekű vasút Somlyó—Györtelek megállóhelyen tervezett várószobáival ellátott őrház, az ahhoz tartozó szabványos kút, gazdasági udvar, szabadon álló árnyékszék, sütőkemencze és szabadon álló pincze, nemkülönben Ákos állomáson tervezett szabványos gabona- szin kivitele tárgyában nyilvános pályázat hirdettetett, melyre a kellőleg kiállított és felbélyegezett ajánlatok legkésőbben 1907. évi márczius 3-én déli 12 óráig a magyar királyi államvasutak debreczeni üzletvezetőségének titkárságánál benyújtandók. — Iskola építés. Á kővár-remetei áll. elemi iskola felépítése és berendezése biztosítása czéljából február 28-án d. e. 8 órakor Szatmáron a vármegyei tan- felügyelőségnél versenytárgyalás lesz. Az előirányzott összeg 17,247 K, a bánatpénz ennek 5 százaléka. — Dr. Korányi Ferencz orvos Kö- nyök-utcza 3. szám alatt rendeléseit megkezdette. — Ipari kihágás, mint szerződés bontó körülmény. A kúria 1906. deczember 31-én kelt 1429—1906. sz. Ítéletében arra az álláspontra helyezkedett, hogy lehetnek esetek, a mikor a szolgálati szerződés kikötései érvényüket vesztik azért, wert az egyik fél a törvény által megkövetelt formalitáson túlteszi magát. Ilyen eset az is, a mikor valaki segédet vesz fel anélkül, hogy a segéd előb- beni főnökének elbocsátási bizonyítványát kérte volna. Az ipartörvény 90. §-a ezt határozottan tiltja. Ha tehát ez ellen vét a maga részéről, akkor a törvényellenes módon felvett segéddel szemben a be nem lépés esetére kikötött kötbért nem követelheti. — Gazdasági építkezések. Gróf Károlyi Lajos vállaji uradalmának Börvely és Ágerdő gazdaságában, valamint az ezekhez tartozó lápi birtokon folyó évi márczius hó 6-ikán több építési munkálatok adatnak vállalatba, melynél a tégla, mész, homok és faanyagok az uradalom által állíttatnak elő s készen adatnak át vállalkozóknak. Ajánlat tehető gazdaságonként vagy az összmun- kálatokra is, az egység árak alapján °/0-ban kifejezett engedmény vagy reá fizetés megnevezésével. Ajánlatok Rébay Dezső urad. intézőnek Erdőd folyó évi márczius hó 6-án d. e. 9 órára annál is inkább beadandók, mivel az elkésett vagy kellően fel nem szerelt ajánlatok figyelmen kívül hagyatnak. A részletes tervek, költségelőirányzatok és egyébb feltételek az erdődi Uradalom központi irodájában folyó évi február hó 17. napjától a rendes hivatalos órákban rnegte-^ kinthetők illetve lemásolhatok. — Templomjavitás Szatmáron. A szatmári ev. ref. egyház templomának belső és külső javításai munkálatai, valamint a templom-tetőzet bádogozása, csere- pezése és a templom és toronynak vasablak-, illetve zsaluval való felszerelése, a tornyon levő rézművest munkálatok, aranyozások, a szükségelt kőmives és mázolómunkák teljesítése biztosítására az ajánlatok február 28-ig Uray Géza főgondnokhoz nyújtandók be. A bánatpénz 100 K. — Világ történelme nagy képes diszmű, mely magában foglalja az ókortól kezdve az újkor minden történelmi mozanatát. — A jeles .mű Endrei Zoltán kitűnő történetíró munkája s füzetekben jelenik meg. Egy füzet ára 40 fillér. Megrendelhető a Világirodalom r. t. kiadóhivatalában Budapest, VI. Eötvös-utcza 26 sz. Fontosabb ipari döntések. Papirkereskedö külön iparigazolvány nélkül könyvkereskedéssel nem foglal- kozhatik (21,202.—1905.) Mészáros iparos az iparában előforduló zsirhulladékot szapanná főzni és az igy nyert szappant árusítani külön iparigazol- vány nélkül is jogosult (70,607^—1905.) Egy üzletre két iparígazolványt is szabad váltani (61,085—1904.) Szerkesztői üzenet. Vr. atyamester úr és Rr. jegyzőnek. A tanoncz-felszabaditó bizonyítványt vettem. Köszönet érette. Most már nem csak mint tanoncz, hanem mint segéd is működhetek a polgárság érdekében, lévén erre a bélyeges bizonyítvány alapján teljes jogosultságom. [5]STnrrryrnr!TftToyir innyrnura imZK'IlDCEElKCQCI® R0TH LIPÓT vaskereskedő Nagykárolyban ajánlja dúsan felszerelt raktárát 5H2“ épület és “Sfi bútor-vasalásokban, valamint mindenféle görlécz és fournirokat a leyjutányosabb árakban. 4—26