Iparosok Lapja, 1907 (1. évfolyam, 1-48. szám)
1907-11-10 / 42. szám
IPAROSOK LAPJA 3 lennie ? A népért! Nem csak adót behajtani, gyűlést engedélyezni kell a közigazgatás. A nép tartja és a népért van. Mozduljon meg tehát a .közigazgatás. Cselekedjék erejének tudatában a nép iránt való szere tétének érzetében. Éhség fenyeget! A hideg réme fenyeget! Nincs pénz. A közigazgatásra vár a feladat, hogy minden módon és minden eszközzel enyitse a bajt. El nem háríthatja, de egyet megtehet és ez az egy kötelessége. Védelmezze meg a népet a gabona uzsora ellen. Mindenféle uzsora ellen, mert nemcsak éhség fenyeget, a baj sohasem jár egyedül. Félő bizalommal várjuk a telet. De félelmünk és aggodalmunk kisebb ha arra gondolunk amiben még eddig nem csalatkoztunk, úgy Nagykároly város és Szatmárvár- megye közigazgatása hiven fogja teljesíteni kötelességét. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyították, hogy vármegyénk mindig rokonszenvezett a néppel. E tényt bizonyítja mult s most úgy hisszük a jelen meg fog erősíteni bizodalmunkban. Színészet. Vasárnap délután „V. László“ czimü tragédia került színre. Takács Mariska ez alkalommal is remekül játszott, a sikerben méltó társai voltak: üti Gizella, Vidor, Verő és Gyenis. Vasárnap este és hétfőn Jakabffy Jolán vendégfelléptével a „Vig özvegy“ és „Nebántsvirág“ kerültek színre. Mindkét darabnál a szereplők dicséretreméltó tevékenységet fejtettek ki a darab sikere érdekében. A mi Jakabffy Jolánt illeti, mindkét darabban mint igazi művésznő mutatta be magát, aki kedves, ügyes játékával, valamint sympatikus alakjával, szép, tiszta hangjával teljesen lebilincselte a közönséget. Kár, hogy egy intrika igen sokakat visszatartott a színházban való megjelenéstől, de azt már minden téren tapasztaljuk városunkban, hogy a személyes érdekek érvényesülnek. Kedden „Bernát“ bohózatot adták elő. Takács Mariska minden igyekezete daczára sem arathatott sikert, mert a szerep nem neki való volt. Komáromi Gizi, Rátkai, Tihanyi jól játszottak. Szerdán a „Kornevillei harangok“ operette került színre. A férfi-szereplők közül ki kell emelnünk Rátkai és Rad- ványi kifogástalan játékát. Tihanyi jól mulattatta a közönséget. Andai Tériké és Komáromi Gizi játéka között az elért sikert illetőleg különbséget tenni nem lehet. Csütörtökön a „Tosca“ drámát adta elő a társulat oly igyekezettel, oly művészi játékkal, amilyet kevés alkalmunk volt tapasztalni. Balázsi, Vidor, Rad- ványi szerepeikben remekeltek. Verő Janka Tosca szerepében eddigi sikereit felülmúlta. Pénteken a „.Tavasz“ operette került színre telt ház mellett. A szereplők Még egy fejezete van annak a rém regénynek, melyet az élet oly tartalmasán megírni készül. Pénz nincs. Még a jómóduaknak sincs. Éhezve, fázva és pénztelenül várjuk a telet. Talán tulsötét az a kép, de a falvak panasza fájdalmasan festi a jovot. Városunk határában még csak termett kenyér, de a termés nagy része az adóprés folytán már magtárakban van. A szegény földmivelőnek már feleslege nincsen, hogy kötelezettségeinek minden téren eleget tehessen, eladta az egész termését s januárban kétszeres áron fogja megvenni a lisztet. De nem csak a falu jajgat. Itt benn a városban, ahol több az igény, már is drágább a liszt, gyümölcs, konyha-vetemény tojás és baromfi. Szomorú állapotok elé nézünk. És talán jó volna tenni valamit, hogy ne legyen nagy a nyomor. Még nem késő. Még csak panasz a panasz, nem kívánság, nem követelés. De az is lehet. Veszedelmes, rettenetes és kérhetetlen a nyomor és szenvedés logikája. Nem tűr ellentmondást hanem cselekszik. Azokhoz szólunk, akik a nép sorsát intézik. Mikor látjuk már meg Magyarországon, hogy a köz- igazgatásnak igazán a népért kell neki annyira, mint utána a túrós, vagy meggyes lepény. Egyszer aztán azt mondta erre: — No ilyet még a Hanka sem csinálja ! — Hanka ? —- szólt Náni kíváncsian, én meg szemfülesen lestem a feleletet. — Igen, zenyim Hankám. — Hát az meg ki, te Misu? -— nevetett Náni. — Zenyim asszony! — Mit, hát te megházasodtál ? — pattant fel Náni. — Meg ám, szip felesig vettem! Hej nagyon, nagyon szeretni ötét! — mosolygott a tót és nótára gyújtott. Náni úgy tett, mintha neheztelne. — Ejnye* te Misu, hát hűtlen lettél hozzám ? Erre Misu nevetett, Náni is nevetett és ezzel vége volt a haragnak. Misu a következő- nyáron is eljött, ép olyan nagy bocskorban, ép olyan legényes csillogó hajjal és ép olyan mosolygó szemmel, mint azelőtt. De nem! Most vidámabban mosolygott és még vidámabban énekelt, úgy, hogy Náni meg is kérdezte: — Hej, Misu, mi ütött beléd, hogy ilyen széles kedved van, hé, tán vesztedet érzed? — Van nekem Zenyid kis Misud! — dicsekedett a boldog apa. ;— Aha, kis fiad van, Misud, azt akarod mondani! — ügy, úgy, ujongott Misu. —^ Szip gyerek, tót gyerek. — Na, Isten éltesse, nagyra növessze, tanuljon meg olyan jól drótozni, mint az apja. Misu boldogan bólintgatott nagy, fürtös fejével, aztán dúdolt tovább, mig csak a munkája tartott. Sohasem tudtam ezt a jókedvű tótot elfeledni, aki olyan pontosan beállított minden nyáron, mint a fecskék ta- vaszszal. De mikor a következő évben eljött, alig ismertem rá. Mint egy váz lézengett be az udvarunkra és alig bírta kinyögni az ő „drótoznyi“, „£ótoznyi“-ját. Szótlanul letelepedett az ő rendes helyére, a tornácz végére, a konyhaajtóba. „ Náni nyomban kijött. — No, mi szél hozott, jó tót ? — kérdezte, da rögtön felismerte Misut és csodálkozva kiáltott fel: — Jézus 'Mária, hogy néz ki! Hát tán beteg voltál, szegény Misu ? Misu felemelte könyteit szemeit, letörülte darócz ujasával a könyeket, aztán mélyen felsóhajtott és keseregve szólt: — Szegény Misu beteg! Szegény Misu beteg! De nem mosolygott ám többé, nem énekelt többé. — Haj az ilyen szegény embernek is van szerető szive, neki is lehet bánata ! — mondta drága jó anyám, mikor elbeszéltük neki, hogy milyen szomorú a mi "drótostőtunk. És igaza volt. A következő évben nem jött el Misu. A nyár elmúlt. Nánink férjhez készült és mielőtt elhagyott bennünket, össze akarta drótoztatni a keze alatt elhullott cserépedényeket. —- Jó a drótozott, — szokta volt mondani, — kíméli vele az ember az újat, aztán bátrabban is csapkodhatja az ember! Már ősz felé járt az idő és Náni nem
