Iparosok Lapja, 1907 (1. évfolyam, 1-48. szám)

1907-02-03 / 3. szám

2 IPAROSOK LAPJA

erő, amely konczentrálódott azért, hogy a fővárosban alkalmazást nyerjen, egyszerre arra ébredt, hogy megszűnt minden keresetforrás és ezrével és tízezrével tapasztalták az emberek, hogy a spekuláczió csődöt mondott, a lakások üresek, az emberek munka nélkül állanak. Rendkívüli az a visszahatás, amely egy ilyen kiállítás után kérlelhetlenül megnyilvánul. Én valóban nem hiszem, hogy Budapest ma még elég erős volna arra, hogy egy ilyen nagy visszahatást ki tudjon heverni és talán nem csalódom, ha úgy gondolom, hogy ma nekünk világkiállításra szőkségünk nincs. Ha eljön az az idő, amikor az önálló vámterületet ebben az országban installáltuk, azt hiszem, hogy tiz évi önálló vámterületi munkálkodásunk után az elért eredmény végre impulzust fog nekünk adni, hogy megmutassuk, mit tudtunk elérni tiz évi függetlenségünk és önállóságunk alatt, akkor kezdhetünk arról beszélni, hogy az egész müveit világot meghívjuk magunkhoz egy olyan nemzetközi nagy ünnepélyre, a melyen a sokhelyütt félreértett és még nem ismert magyar kultúra a világnak bemutatható legyen. Addig azonban gondolkozzunk erről, mint egy szép álomról, a gyakorlati kiviteléhez azonban nem volna jó már most hozzáfogni.

Ellenben jó volna a fővárost és a vidéket gazdaság politikai intézményekkel erősíteni és az ipar- fejlesztés terén tapasztalható eddigi mulasztásainkat teljes erővel és odaadással, czéltudatos áldozatokkal pótolni úgy a fővárosban, mint a vidéken. Azután beszélhetünk sok minden másról.

Gelléri Mór,

ltir. tanácsos,

az Országos Iparegyesület igazgatója.

Néhány szó az ipartestületi elnökválasztás kérdéséhez.

Serly Ferencz elhalálozásával megüresedett ipartestületi elnökség kérdésében városunkban elkeseredett küzdelem indult meg az iránt, kit helyezzen a polgárság bizalma az elnöki tisztségre.

Minket, mint városunk iparos polgárságából alakult szövetség hivatalos lapját e kérdés nagyon közelről érint, mert az ipartestület és a szövetség kérdése elválaszt- hatlan kapcsot képez egymás között.

Igaz ugyan,♦hogy lapunkból eddig csak két szám látott napvilágot, — de hála iparos polgártársaink támogatásának, annak fennállása már biztosítva van — de e két számból már meggyőződést szeTÁRCZA.

Az okos asszony.

Irta: Vértesy Gyula.

— Az „IPAROSOK LAPJA“ eredeti tárczája. —

Mikor még leány volt, akkor halálosan szerelmes volt bele a férfi, aki akkor nagyon fiatal és nagyon szegény legényke volt; csak szerelemre és nem házasságra való.

A leány pedig, mint afféle okos leány, ráunva az otthoni kétszobás lakás kényelmetlenségére, a pecsenyenélküli ebédekre, a kruplis vacsorákra és arra az egész nyomorúságra, mely körülvette őt és az édes anyát, szabadulni óhajtott a szegénységből a férjhezmenés árán.

Meg is szabadult. Csinos volt és becsületes. S az első gazdag ember, aki belebolondult, el is vette, mert okosan csinálta a dolgát. Addig hitegette a férfit hiú reményekkel s nagy kék szemeivel addig csalta maga után, mig az teljesen lépre ment s őrült vágy fogta el a bírása után. Csakhogy másképen nem bírhatta, mert a leány akkor már fittyet hányt neki, mikor látta, hogy

lángba borult az egész ember. El kellett vonulnia.

így lett azután gazdag asszony belőle. Asszony korában találkozott ismét volt szerelmesével s akkor azt elkergette maga mellől, mert udvarolni próbált neki. Most aztán harmadszor találkoztak.

A férfi azóta egyebet sem tett, mint üldözte a leikéből kifelé ennek a szerelemnek az emlékét. Eleinte sokat mulatott, azután sokat szeretett, végül pedig belevetette magát a munkába (ezek a reménytelen szerelmesek feledtető kirándulásainak a rendes állomásai) s ebből az utolsóból legalább volt annyi haszna, hogy az ügyvédi irodája jól ment s szerzett magának valamicskét, ügy, hogy kezdett már telni fürdőzésre is.

így aztán, hogy elég módja volt hozzá, ráfogta magára, hogy idegbaja van és elment Borszékre fürödni a kilencz- fokos „Lobogó“-ba. /

Becsületére legyen mondva, nem is tudta, hogy az asszony ott van. Csak a véletlen, ez a pajkos kölyök, ez keverte úgy a kártyát, hogy összekerüljenek, Réthy László és Szombathyné.

Nagyot nézett László ur, mikor mindjárt az első délután találkozott a Kos- suth-kútnál a szép asszonynyal.

reztek olvasóink arról, hogy nem czélunk személyi politikát űzni s felszólalásunknál mindig s mindenben iparos polgártársaink boldogulásának czélja lebeg szemünk előtt.

Ezúttal is minden személyi vonatkoztatástól eltekintve, nézetünknek és informátiónk alapján nyert meggyőződéseinknek akarunk kifejezést adni akkor, amidőn a megválasztandó elnök egyéniségét akként mutatjuk be olvasóinknak, amint azt városunk 700 iparosa érdeke megköveteli s az ipartestület felvirágoztatása megkívánja.

Nézetünk szerint a megválasztandó ipartestületi elnöknek bírnia kell legelső sorban is iparostársai szeretetével és becsülésével, bírnia kell a városban tekintéllyel, bírnia az ipar terén tapasztalatokkal,, ismernie kell az ipari törvényeket s bírnia kell reprezentáló tehetséggel és reátermettséggel arra, hogy a most alig számbavehető intézményt oly magas nívóra emelje, a mint az azt megérdemli.

Meg kell szüntetni ama abnormális állapotot, hogy a testületet tisztelgések alkalmával az elnökség keretén kívül álló személyiség képviselje, meg azt, hogy a gyűléseken egyes tárgyakhoz való hozzászólás esetében az elnöki jogok gyakorlása a törvények ismeretének hiányában megcsorbittassék.

Sejtette ugyan, hogy ez a találkozás nem nagyon fog használni az ő idegbajának, hanem azért megörült neki.

Sőt a véletlent — gyakorlott udvarlók szokása szerint — hamarosan a hasznára is fordította, mikor Szombathyné látható csodálkozással és a mellett észrevehető kellemes meglepetéssel kérdezte tőle:

— Hogy került maga ide?

— Maga után jöttem, nagyságos asszonyom. Meg tudtam, hogy itt van, hát idejöttem.

Hazudott, de az igazság látszatával. Később pedig, mikor az asszonyka oldalán besétált a „Tündér-kert“-be a felséges fenyőfák illatos hüsébe, úgy érezte, mintha csakugyan ezért az asz- szonyért jött volna ‘ide és szinte csodálkozott rajta, hogy ennyi ideig tudott ellenni 'nélküle, holott* most olyan végtelenül boldognak érzi magát, hogy mellette lehet.

S mennél tovább maradt vele együtt, annál jobban érezte, hogy a lelkét mily erővel lepik el a régi emlékek és' a szerelem erős, intenzív ereje, — hogy hatja át minden idegét s agyának minden sejtjét.