Iparosok Lapja, 1907 (1. évfolyam, 1-48. szám)

1907-04-21 / 14. szám

IPAROSOK LAPJA o Kérelem a nagyérdemű közönséghez! Sajnálattal kell tapasztalnunk azt, hogy a nagyközönség részéröl nem va­gyunk támogatásban részesítve a mun­kások elleni küzdelmünkben. A nagykárolyi építőiparos szövetség — mint az ország minden városában — megalakult azon czélból, hogy a szo- -czjálista, zsaroló vezetők által terrori­zált tisztességes munkásnépet,1 akik fizetésért dolgozni kívánnak, felszaba­dítsuk a zsarnoki kezekből s alkalmat nyújthassunk a békés, szorgalmas mun­kásnak a tisztességes megélhetésre. Czélunk elérésében meggátol azon­ban az,, hogy a városi építtetők nagy része olcsó pénzért ajánlkozó egyéne­ket támogatja s munkába állítja őket a vélük érdekszövetségben álló iparos neve alatt, holott az illetők csak bizo­nyos dijjazás mellett kölcsönzik nevei­ket a munka felvállalása iránt. Ilyen egyének Waldman Mihály és Vajda Mihály kőműves-iparosok, kiknek nézetük az, hogy a munkásnak tétlen­ségét az építtetővel, vagyis a közön­séggel kell megfizettetni. Az építtető közönségre bízzuk az ■előbb említett iparos urak eljárását el­bírálni. Egyben kérjük a nagyérdemű közönséget, vegyen példát Szabadka városról, hol a Szent Ferenczrendiek templomának körülbelől 100 ezer K-ra rugó átalakítási munkálataira nyilvános árlejtést hirdettetett, melyben kikötte­tett az is, hogy a pályázatban csak a magyar építőiparosok országos szövet­ségéhez tartozó egyén vehet részt, mi­vel ők belátták azt, hogy országos mozgalmunk nem a saját iparunk bel- ügye többé, hanem országos érdekű közügy, melyet saját erejéből igyekszik támogatni minden oly tényező, akinek az építőiparral bármily csekély érdek- közössége áll fenn. Mély tisztelettel a nagykárolyi építőiparos szövetség nevében: Nagy Jenő, elnök. HÍREK. — Halálozás. Mint lapunk zártakor legnagyobb részvéttel értesülünk Dr. Serly Jenőné született Schönpflug Irén életének 19-ik évében f. hó 19-én Me- ránban elhunyt. — Felhívás az építőiparosokhoz. A nagykárolyi építőiparos szövetség mun- kásközvetitőjének hivatalos órája úgy hétköznap mint ünnepnapokon délelőtt S órától 10 óráig tart az ipartestület tanácstermében. Fölhívjuk a segéddel dolgoztató iparosok figyelmét, hogy munkásait ezen időben küldjék az iga­zolvány megszerzésére. Minden szak­mának a munka föltétele a hivatalos­helyiségben ki van függesztve átolvasás végett, hogy a munkások kellően tájé­kozva legyen, elvállalandó kötelességeik iránt. A nagykárolyi építőiparos szövet­ség végrehajtó-bizottsága. — A czirkuszbót. A Wilson-féle czir- kusz szerződött tagjai által előadott kitűnő mutatványoknak legérdekesebb részét a birkózások képezik, melyben Kristenzen, Krist és Czája József világ­bajnokok tűnnek ki, s igyekeznek egy­mástól a dicsőség pálmáját a kitűzött jutalommal együtt elnyerni. Az elmúlt héten Kristenzen, Krist és Czája József között folytak le érdekes birkózások, melyet a czirkuszt zsuffolásig megtöltő előkelő közönség nézett végig. Az első napokban Kristenzen és Krist, valamint Kristenzen, Krist és Czája József kö­zött a mérkőzések eldöntetlen marad­tak. F. hó 18-án ejtetett meg a döntő birkózás Czájá József és Kristenzen között, amely annyival is inkább volt érdekfeszitő, mert két oly egyén mér­kőzött össze, mint a magyar mester bajnok és a dán bajnok. A küzdelem csak egy fél óra alatt ért véget, mely­nek eredmenye az volt, hogy daczára az óriási erő és ügyességnek, mely Kristen- zenben lakozik, Czája győztes maradt. Czája József. Bemutatjuk ez alkalommal olvasóinknak az eddig legyőzhetetlen maradt s a magyar névnek külföldön is sok dicső­séget szerzett magyar bajnok arczképét s lapunk legközelebbi számában bemu­tatjuk a czirkusz-igazgatóját is. — A sorozás városunkban f. hó 29-én és 30-án lesz. — Bimbóhulás. Teierling Sándor hely­beli iparostársunk 2 éves Mariska le­ánya f. hó 17-én elhunyt. A kis halot­tat f. hó 18-án helyezték örök nyuga­lomra nagy részvét mellett. — Gyűjtés a kalapos-társulat tem­ploma zászlójára. A helybeli kalapos­társulat a róm. kath. templomban levő zászlója megújítása czéljából az elnök­ség gyüjtöivet bocsájtott ki, melyen a nemes czélra tekintélyes összeg gyűlt be. Térszüke miatt ez alkalommal nem közölhetjük az adakozók neveit, de jövő számunkban ncvszerint felsoroljuk azokat, kik a nemes czélhoz hozzá­járultak. — Esküvő. Ifj. Csőkör Ferencz do- mahidai földbirtokos e hó 20-án tar­totta esküvőjét Szűcs Jankával, Szűcs Gyula földbirtokos leányával, Hodászon. — Pénztárvizsgálat. Az ipartestület számvizsgáló bizottsága f. hó 12-én megvizsgálta az ipartestület kezelését valamint összes könyveit hol a legna­gyobb rendet találta s a pénztárnoknak elismerését fejezte ki. — Eljegyzés. Lakay Géza helybeli gyógyszerész, tart. honvédhadnagy, el­jegyezte Filep Erzsikét, Filep Gábor tasnádi főjegyző kedves leányát. — Bizottsági gyűlés. Az építőmeste­rek szövetségének végrehajtó-bizottsága ma délelőtt 10 órakor az ipartestület helyiségében gyűlést tart. — Czipész sztárjk vége. A czipész munkások belátván azt, hogy a meste­rek egyáltalán nem hajlandók követe­léseik teljesítésére a központ pedig a maga részéről is jogtalannak tartván a sztrájkot azt egyáltalán nem támo- gadta, f. hó 15-én minden előny kinye­rése nélkül újból munkára jelentkeztek. A mesterek a munkásokat csakis azon feltétel mellett vették vissza, ha a nagy­károlyi czipészeket a bojkott alól fel­oldják s a munkából kiállott egyének újból visszatérnek. A munkások magu­kat erre kötelezvén, a mesterek alkal­mazták őket. — Az iparkiállitást rendező bizottság gyűlése. Az iparkiáilitást rendező bizott­ság f. hó 18-án az ipartestület helyi­ségében ülést tartott. Dr. Tóth Zoltán ügyvéd bemutatta az általa nagy gond­dal és nemes tudással összeállított ki­állítási meghívó szövegét, mit a bizott­ság nagy lelkesedéssel elfogadott s egyben nevezettet a kiállítás bizottsági tagjai közé beválasztotta. A kiállítók összeírása s azok buzdítása végett Me- szesi Ferencz, Drágus István, Kabelik Gyula és Némethy Sándorból álló bi­zottság küldetett ki. — Felkérendőnek határozta bizottság az ipartestületet segélyezés, Dr. Falussy Árpád főispánt ismételten, nyilatkozni az iránt, hogy az általa kilátásba helyezett állami se­gélyben fog-e a kiállítás részesülni s Ígéretéhez képest megtette-e az intéz­kedést a kiállítás országos közhirré- tétele iránt? Végül felhatalmazta elnö­köt arra, hogy a rendezés és díszítés végett egy 3 tagból álló bizottságot jelöljön ki s a helybeli kertészeket kérje fel, hogy dísznövényeiket a kiállítás czéljaira engedjék át. A meghívó klissé- jét illetőleg akként határozott a bizott­ság, hogy abban ma délelőtt 11 órakor tartandó ülésen dönt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom