Iparos Lap, 1909 (3. évfolyam, 1. szám)
1909-01-10 / 1. szám
határozó fontosságú jeleneiben tanácstalanul állott egymással szemközt. Néhány kínos pfrc telt el. amikor egyszerre a színfalak mögül kihallatszott a rendező hangos biz- satása: — Halj meg már az Istenért, Sándor! Mire Sándor minden külső ok nélkül, mint gutaütött, végigvágódott a színpadon. A közönség kacagott, a szerző pedig a haját tépte . . . Felhívás! A „Szatmári Fakereskedelini Részvénytársaság“ megalakulása alkalmából, tájékozatlanul vagy rosszukaratulag, egyesek azon hirt terjesztik, hogy a vállalat az árak emelése és igy a vtvöközönség károsítása céljából alakult. Ezzel szemben kijelentjük, hogy e híresztelés minden alapot nélkülöz ; ugyanis a vállalat létesítésénél az alapítókat azon szándék vezérelte, hogy inig egyfelől egyesitett tökével és erővel, a beszerzési árakat mérsékelve és az üzlettelepek koncentrálásával, az üzleti kiadásokat csökkentve, a fogyasztási közönségnek az eddigi áraknál is méltányosabb árakat szabhasson és teljesen felszerelt áruraktárt boc-át- hasson rendelkezésére; addig másfelöl az üzletkezelést egyszerűsítve, maguknak kényelmesebb helyzetet biztosítsanak. E nyilatkozat tartalmáról mindenki, aki a vállalattal összeköttetésbe lép, meggyőződhetik. Hogy már most bizonyítsuk, hogy bennünket nem önző cél vezérelt a vállalat megalakításánál, kijelentjük, hogy készségesen engedünk a vállalatban bárkinek is részesedést; miért is elhatároztuk, hogy ha lesznek megfelelő számban oly jelentkezések, melyek az alapszabályok értelmében, vállatunknál részvényt jegyezni kivannak, azokat elfogadjuk és az alaptőkét ily módon felemeljük. Felhívjuk tehát az érdeklődőket, különösen az építkezési vállalkozókat, ácsokokat, asztalosokat, szóval mindazokat, kik üzletünkkel inkább vannak hivatva összeköttetésbe lenni, hogy amennyiben ily módon vállalatunkban részt venni kívánnak és annak kezelésébe betekinteni óhajtanak, ezen szándékukat titkárunknál: Dr. Borgida Lajos szatmári ügyvédnél (Deák-tér 21) 1909. évi január hó 1-sö napjáig bejelentsék, ahol is a szükséges felvilágosításokat minden irányban megkapják. Kovács Ábrahám, Schefteli Sámual és Reiter Móric. mielőtt kölcsön személy-, jelzálog- v. épitési iránt intézkednék kérjen díjtalanul prospektust. Meller L. Egyed DrTniprcjrr IX., Lónyai-utca 7. sz. DllHI Lói, Telefon-lnterurban 46—31. olcsó A tölgy törzsök fat a nagy kitermelés folytát), ölenkéut 4 koronával leszállítottuk — Fél öl feldarabolt száraz tűzifa házhoz szállítva 12 csonkási bérletüukkorona, beü átvéve 8-— korona. Ugyanott kitűnő gyepföld kagható kerti vetcinények, dinnye, káposzta, hagyma stb.-re ::: felibe vagy bérbe. ::: Neuschlosz Testvérek Iroda telefon 16. Gazdasági „ 155. S z a t in á r, Deák-tér 7., I. emelet. 1-0 Uj ruha-üzlet! Augusztus hó 1-én nyílt meg Szatmá- ron, Deák téren a Fehérház mellett a Korai Árminná kész férfi-, női- és gyermekruha üzlete, ahol a fit nagy választékban kapható lesz férfiöltöny, felöltök, utazóbundák, különféle gyermekruhák, valamint dús választékban a legelegánsabb női kabátcikkek. Egy tanuló könyvnyomdámban kedvező fizetéssel felvétetik. MORVÁI JÁNOS. Eladó házak. E rovatban közölt házak címei lapunk szerkesztőségében Polonyi Albert urnái Eötvös-u. 6. sz. (Telefon : 73.) alatt i udhatók meg, ahol bővebb felvilágosítás is nyerhető. házeladási hirdetését JJmí AXilwü díjtalanul felvesszük. 1. Teljesen uj lakóház, mely áll 5 szoba, két konyha, pince és mellékhelyiségekből, nagy kiterjedésű kerttel — eladó. Áru 24.000 korona. 2. Csinosan parkírozott udvarral bíró Úri ház, mely áll 3 szoba és mellék- helyiségekből eladó 15000 koronáért. Teher 10000 korona, mely rajta maradhat. 3. Újonnan renovált űri lakásokból álló házastelek, mely áll 4 szoba, 2 konyha és minden kényelemmel ellátott- mellékhelyiségekből, továbbá e melléképületben 1 szoba konyhából, eladó 16000 koronáért. 5. Szatmárváros legforgalmasabb helyén több bolthelyiség és lakásokból álló ház 50.000 koronáért eladó. A i vételhez 7 — 3 ezer korona szükséges. 6 Feltűnően csinos, teljesen uj Úri ház, mely áll 5 szoba és mellékhelyiségektől, továbbá száraz pincében 3 rendbeli lakásból, mely péküzletnek kiválóan alkalmas — eladó. Ara 40U00 korona. 7. Nagylippán kitűnő fekvésű Bzőllő 2000 termő tőkével, nemes gyümölcs fákkal beültetve eladó. — Ára 2400 kor. 9. Eladó ház. A város legszebb utcájában, 7 szoba. 3 konyha és melléképületekkel együtt ára 14.000 korona. Teher 4000 korona. az Ujmajor igen forgalmas helyén, füszerüzlet nyitására alkalmas helyen, teljesen uj ház eladó. A telek 1200 négyzetül és 2 szoba, két konyhából áll. Ara 8000 korona. ti msmwm 1A Szatmári Első Beraktározási és Zálogkölcsön R.-T. íll Árpád utca 22. szám. (Horváth Bertalan-fóle ház.) jutányos fiamat mellett <X arany, ezüst tárgyakra, értékpapírokra, Utalványokra, bármely árucikkre, | :A: készítményekre és egyéb ingóságokra | sas * I0F KERESKEDŐKNEK, IPAROSOKNAK. ! Beraktározásra elfogad terményeket, saját raktárban is, bárminő kereskedelmi árut, iparos készítményt, |jj$ mezőgazdasági eszközöket, bort, szeszt. kedvező kamat- fizetéssel ezekre fficsiM li Más zálogházakban elhelyezett tárgyakat kiváltjuk és :: azokra előnyösebb kölcsönt nyújtunk. ::