Iparos Lap, 1908 (2. évfolyam, 19-27. szám)

1908-08-12 / 20. szám

IPAROS LAP orvosból nem lehetett itthon találni egyet sem. Tehát várni kell neki, amig az or­vos uraknak méltóztatik hazajöhni. Addig persze fel is fordulhat. Az is előfordul, hogy itthon van valamelyik orvos, de nem annak a kerületében lakik, akkor sem kaphat orvosi segély, mert el lesz utasítva az itthon levő orvostól. Gyógy­szert olyat rendelnek, ami olcsó, nehogy megterhelje a pénztárt. Táppénzt pedig alig kap annyit, amennyit ő és munka­adója befizet. Sokkal rosszabb a helyzete a mun­kaadónak. Ez a fizető individium csak annyiban vehet tudomást a pénztárról, hogy ha nem fizet rendesen, végrehaj­tót kap, sőt azt is kieszelték, hogy amelyik munkaadó levonja a se­gédtől a járulékot és be nem fi­zeti 8 nap alatt, az ioo kor. meg is büntethető. Szóval agy bánnak el vele, mintha sikkasztana. Mindennek dacára kitűnt, hogy a törvény egy év után csőd előtt áll. Tehát újra kell valamit kisütni. Ki­sütötték, hogy 7 napra nem szabad járu­lékot szedni. (Eddig szabad volt) Tovább spekulálva, azt is kisütötték, hogy Ma­gyarországon 8o°/0 kisiparos, tehát itt kell behozni valamit. És pedig oly for­mán, hogy leszállították a nagyipa­rosok °/#-át 3°/0-ra, a törvény utján pedig felemelik a kisiparos járulékát 3°/c-ra. Ezzel a manipulatióval be lesz hozva a differencia. Ezután tehát dédelgetett kisiparos fizetni fogsz éppen úgy, mint a nagyipa­ros 3%-ot, hogy megmentsed a csőd előtt álló munkásbiztositó pénztárt. Ez a legújabb manőver a kisiparos munkaadók ellen. Ügyes-bajos dolgával keresse fel Polonyi és Márton magánügyekben eljáró irodáját. (Deák-tér 3.) A szatmári országos tűzoltó- kongresszus műsora. Augusztus 14.-én. Este 7 órakor a tüzoltó-testületek ér­kezése. 9 órakor az Orsz. T. O. Szöv. elnök­sége érkezése. Az érkező vendégeket élén a parancs­nokkal a „Szatmári Önkéntes Tűzoltó-testü­let“ fogadja, a szövetség elnökségét a város közönsége nevében dr. Vajay Károly pol­gármester üdvözli. Este 9 órakor ismerkedés a Pannónia éttermében. 10 órakor választmányi ülés az ismer­kedési estélyen. Augusztus 15.-én. Reggel 6 órakor a tűzoltó-zenekarok ébresztője a város utcáin. Indulás a tűzoltó­laktanya udvaráról, 7 órakor visszatérés a szállásokra. 7 —9-ig versenygyakorlatok a Deák­téren az ott bekeritett helyen, a hová u versenyzők már fél 7 órakor gyülekeznek. 8—10-ig a kiküldöttek igazolása a városháza nagytermében. 10— 11-ig elnökségi ülés a városháza kistermében. 11— 12-ig ugyanott választmányi ülés. 12— az «Országos Tűzoltó Se­gélyező Pénztár“ közgyűlése a városháza nagytermében. Délután 3—4-ig az „Északkeleti Vár­megyék Tűzoltó-Szövetség*-ének alakuló közgyűlése a városháza nagytermében, a hol a szövetséghez tartozó vármegyék kiküldöt­teit dr. Falussy Árpád, Szatmárvármegye és Szatmár-Németi szab. kir. város főispánja fogja üdvözölni. Fél 4 órakor a tűzoltó testületek gyü­lekezése a református főgimnázium udvarán, innen a zenekarral diszfelvonulás a Deák­téri versenytérre. 4—8-ig versenygyakorlatok a Deák­téren. A verseny feltételek a „Tűzrendészed Közlöny“ 1908. évi május hó 9-iki számá­ban olvashatók. Augusztus 16.-án. Délelőtt 8—10-ig a jury ülése és a kiküldöttek igazolása a Pannónia kis ter­mében. 10—1-ig nagygyűlés a Pannónia dísz­termében. Itt a megjelent kongresszusi ta­gokat dr. Vajay Károly polgármester fogja üdvözölni. DélutWh 3—4-ig választmányi ülés a Pannónia kistermében. 4—5-ig a szatmári tűzoltóság támadó gyakorlata. 5 órakor népünnepély a Kossutb- kertben. 9 órakor a Kossuth-kertben nagysza­bású tűzijáték, melyet Enrtmerling Adolf budapesti székesfővárosi tüzijátókszer gyáros saját alkalmazottaival rendez. A tüzi-játékot táncmulatság fogja kö­vetni a kossutb-kerti Kioszk tánchelyiségé­ben és a régi lövölde előtti téren. Augusztus 17.-én. Kirándulások : Bikszádra, Nagybányára. u székelyhídi tűzoltóság vizszerzési módjának megtekintésére. Bikszádra indulás: reggel 6 óra 6 perckor. I. oszt. jegy rendes ára 4 K 50 fillér. H- n » n n 2 „ 70 „ Dl. „ „ „ „ 1 „ 70 „ Vonat érkezés rendes vonattal 6 óra 45 perckor. Rendkívüli vonattal 10 óra 45 perckor. Nagybányára indulás reggel 5 óra 30 perckor. Jegyek rendes ára Szatrnár—Nagy­bányáig : T. oszt. pé- -. - . 6 K — fillér. II. „ ..... 4 K - „ HL „ .......................2 K 40 „ Az iparos dalárda jubileumi ünnepé­lyének programmja. Augusztus 15.-én. Este 7 és 9 órakor az iparos dalárda 25 éves jubileumára érkező vendégek foga­dása a vasútnál, fogadás után azok el­szállásolása. Ugyanaz nap este a „Szatmári Da­lárda“ szerenádja a zászlóanyának és véd­nöknőknek. Szerenád után a dalárdisták ismerke­dési esiélye, melyen a vendég-tűzoltók is szívesen láttatnak. Augusztus 16.-án. Reggel 8 órakor isteni tisztelet a szat­mári rét. templomban. 9 órakor díszközgyűlés jó időben u ref. gimnázium udvarán, rósz időben a torna­teremben. 11 órakor a dalárdák matinéja a szín­házban. Délután a dalárdisták megvendégelése együttesen a tüzoliókkal a Kossuth-kertben. Este táncmulatság a Kossuth-kertben. Augusztus 17.-én. Közös kirándulás a tűzoltó-kongresszus tagjaival Bikszádra és Nagybányára. — Szatmár—Szolnok—Czegléd— Bpeat ny. p. u. Ha igaz, úgy a tavasszal már a nyugati pályaudvarra visz bennünket a gőzmasina. Czegléd—Szolnok között ugyanis már megkezdték a második vágány lerakását s ba készen lesznek M.-Sziget— Szatmár—Debrecen—Szolnok—Czegléd—B.- Pest ny. p. u. lesz egyenes útirányunk; aki azért mégis a keleti pályaudvaron akar ki­szállni, Szolnokon át kell szállnia a kolozs­vári vagy aradi vonatra. HÍREK.-J—-gr- ■ — Városi közgyűlés. Városunk tör­vényhatósági bizottsága hétfőn délután dr. Falussy Árpád főispán elnöklete alatt tar­totta meg f. haMj^endes közgyűlését. A polgármesteri jel^^Bben emlités van téve a tífusz járványaiba vízvezeték és csa­tornázás korszakalkotó kérdéséről, s az adóhivatal részére a Rákóczy-utcán emelendő uj épületéről. Ugyanis a pénzügyminiszter értesítette a várost, hogy az esetben, ha a város a régi adóhivatal telekértékéért a Rákóczy-utcán egy uj modern palotát épit, hajlandó a költségekhez még 30000 koroná­val járulni. A tanács beterjesztette a vízveze­ték és csatornázás tervezésére vonatkozó be­szerzett adatokat, s kérte egy 15 tagú bizottság kiküldését. V a j a y polgármester szerint e nagyfontosságu s városunk jövő fejlődésére messze kiható munkálat körülbelül 3 és fél millió koronába kerülne, s igy 200.000 K évi bevételre volna szükség a törlesztés és feutartási költségek fedezésére. Polgármester szeretné, ha már a folyó évi költségvetés ter­hére lehetséges lenne még az ősz folyamán próbafurrá8okat eszközölni, mert először is az döntendő el, meglesz e a szükséges víz­mennyiség? A részletes terveket s a költ­ségvetést V a r g a József szakközeg közre­működése mellett a bizottság fogja végezni. Megengedték a Beer-féle zálogüzletnek a részvénytársasági alapokra való fektetését, az ószeresekuek a Szamos balpartján 4 bódé felépítését. Nagyobb vitát provokáltak a vá­rosatyák a Pázmány konviktus segély iránti kérelmének tárgyalásánál. C s o ni a y Imre biz. tug szép szavakkal ajánlotta a t. ügyész javaslatának elfogadását, mely szerint adjon a város 12000 koronát (2 ezer korona évi részletekben) a konviktus építési költségeire, dr. Hares á r Géza a jogügyi szakosztály javaslata mellett próbált hangulatot kelteni s csak 2000 koronát akart megszavazni. Dr. Weis •/. Sándor uz arany középulut kereste 8 6000 K-i akart adni. Végül dr. F e c h t e l János sietett a már-inár kátyúban rekedt ké­relem segitségéres meggyőző érvekkel mutatta ki. hogy ez a konviktus nagyon is megérdemli a városi segélyt. Öt perc szünetet adott az elnöklő főispán, ez idő alatt aztán igyekez­tek a biz. tagok véleményeiket kicserélni a szünet után a többség megszavazta a 12.000 korona segélyt. A birlapirók asztalá­nál ülő Ratkovszky Pál főgimn. igazgató erre aztán elégedett mosollyal távozott a kö/gyülés terméből. A nagy segély után a kicsinyeket már könnyebben adták meg, a Kölcsey*!;ör 3 éven át 800 kor., az ipar- művészeti tanfolyam tanárai 725 kor., a inentőegyesület 1000 korona segélyt kapott. Felhatalmazást adtak egy bárom fázisú váltó áramú gép beszerzésére, s egy csomó jelentéktelenebb ügyet letárgyaltak. — Végül Nagy József írnoknak 3, Littecky István számtisztnek 3, Koós Gábor kiadónak 6, Demkő Sándor közgyámnak 4, Papp Ottó közs. bírónak 4, Soltész Miklós városgaz­dának 3, Nagy József száiutisztnek 3, Flon- tás Döme számtisztnek 3 heti szabadságot engedélyeztek. Ezzel a közgyűlés véget ért. — Közigazgatási bizottsági ülés. Városunk közigazgutási bizottsága tegnap délelőtt 10 órakor illést tartott. Az ülésen, mivel dr. Falussy Árpád főispán a megjele- nésbeu akadályozva volt, dr. Vajay’ Károly polgármester elnökölt. A polgármesteri je­lentésben igen kevés különösebb, említésre méltó dolog volt. Az elmúlt hó folyamán 1 be- és 11 kivándorlás történt. A jelentés megemlíti, hogy a tifuszjárvány már telje­sen szünőfélben van, s hogy a szatmár— mátészalkai vasút megnyitása alkalmával polgármester Marzsó Károly miniszteri ki­küldöttől egy harmadik (déli) vonatpár be­állítását kérte. dr. Jéger Kálmán főorvos jelentése szerint julius hó folyamán 1 vör- heny, 1 kanyaró s 26 hastífusz eset volt. A tifuszbetegek felerészben már felgyógyultak. Plachy Gyula p. ü. igazgató jelentette, hogy júliusban 256 ezer korona egyenosadó folyt be. Jákó Sándor kir. ügyész jelentette,

Next

/
Oldalképek
Tartalom