Iparos Lap, 1907 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1907-07-07 / 14. szám
2-ik oldal IPAROS LAP julius 7. eső járulékot és sz igazolványi dijat az ezek esedékessége utáni legközelebbi bérfizetés alkalmával le nem vonta, a levonni elmulasztott részletet később csak akkor vonhatja le, ha az illető bérfizetés óta egy hó, vagy ha az alkalmazott havonkint kapja fizetését, illetve bérét, két hó még nem múlt el. A baleset esetére való biztosításra kötelezett alkalmazottak után fizetendő balesetbiztosítási költségek kizárólag a munkaadót terhelik, ezek fejében a munkások béréből levonni, vagy a terheket egészben vagy részben a munkásokra más módon áthárítani nem szabad. A munkaadó és alkalmazottja, illetve ennek szülője vagy gyámja között létrejött oly szerződések, vagy megállapodások, melyek ezen törvényes rendelkezéssel ellenkeznek, a mennyiben az alkalmazottra hátrányt hárítanának, tilosak és érvénytelenek. A munkaadó vagy megbízottja a baleset esetére biztosított üzemekben előforduló, tudomására jutott minden balesetről huszonnégy órán belül az üzem helyére illetékes elsőfokú rendőri hatóságnál és kerületi munkás- biztositó pénztárnál és pedig ez utóbbinál a pénztár által e célra kiadandó űrlapokon jelentést tenni tartozik. A munkaadó felelős megbízottjának a bejelentések körül való esetleges mulasztásért. A munkaadó vagy megbízottja minden tudomására jutó balesethez azonnal orvost tartozik igénybe venni, aki a balesetről kiállítandó jelentésben nyilatkozik az iránt, hogy a sérülés előreláthatólag halált, vagy mily ideig tartó gyógykezelést fog maga után vonni. Az illetékes elsőfokú rendőri hatóság a tudomására jutott minden balesetet, meg a törvény alapján előreláthatólag kártalanítási igényt fog maga után vonni, vagy a melynek megvizsgálására az országos munkásbe.egsegélyző és balesetbiztosító pénzűi igazgatósága, illetve a kerületi munkásbiztositó pénztár megkeresi, a baleset helyén orvos közbenjöttével lehetőleg sürgősen megvizsgálni tartozik. A vizsgálat idejéről a munkaadó, a sérült, illgtőleg halálos balesetnél legközelebbi hozzátartozója, az illeté- ! kés kerületi munkásbiztositó pénztár | és a kerületi kir. iparfelügyelő oly időben értesitendők, hogy azon ma^ guk, illetve a kerületi munkásbiztositó pénztár megbízottai által résztvehes- senek. Lássunk tehát tisztán. Mióta Szatmáron az iparosok saját orgánummal bírnak, jól eső érzéssel vesszük észre azt, hogy a helyi sajtó kezdi észre venni az iparosokat, az iparosok bajáról a körülményekhez képest elég sünien megemlékeznek, természetesen úgy, ahogy informálva vannak. Iparügyekben megirt soraik azonban többször ártottak mint használtak annak a társadalomnak, amely társadalom joggal várhatja el a helyi sajtó támogatását, mert az iparos osztály városunknak egyik legnagyobb létfen- tartó társadalmát képezi. „Ha valaki nem tud arabsul, az ne beszéljen arabsul“ aki nem ért az iparügyekhez', az ne Írjon erőnek-ere- jével ipari cikkeket, mert a frázisok meddő munkát képeznek. Arra pedig szükség nincs. Azzal, hogy valaki müveit, tanult, okos ember, még nincs bebizonyítva.az, hogy halvány sejtelemmel is bir az iparosok ügyes-bajos dolgairól, az iparügyekkel való foglalkozás nagyon hálátlan dolog annak, aki nem az iparosok véréből és húsából való; aki maga iparos nem volt, aki keresztül nem járta az ipari élet valamennyi golgotáját, az hallgasson, mert az iskolában, avagy könyvekből, továbbá egyes kiállítások látogatása, egy-két iparos bankett stb. nem elegendő tanulmány ahoz, hogy valaki azt mondhassa magáról „én ismerem az iparosok bajait, én az iparosügyekben otthonos vagyok.“ Már pedig — tisztelet a kivételnek — manapság gombamódra szaporodnak az iparos barátok, az iparügyek alapos ismerőinek se szeri, se száma, úgy hogy mi, akik iparosok vagyunk, akik behatóbban foglalkozunk az iparügyekkel, szánó mosolylyal fogadhatjuk mindazon laikus fejtegetéseket, amiket szélnek eresztenek az ilyen iparügyi szobatudósok. A megboldogult. Irta: Hül K. A. Az öreg Mari néni meghalt az éjjel! — újságolják az udvaron. Szegény öreg mosónő, a sors számtalan mostoha-gyermekei közül való volt. 70 évig élt, küzködött, kiérdemelte a mennyei üdv rózsáját, a föjdi szenvedés töviseit mind végig érezte. Megadom a végtisztességet neki és elkísérem utolsó útjára e becsületes jóravaló nőt. Másnap tényleg a kórházba mentem, hol a szegény öreg meghalt és honnan most temetik. Önkénytelen borzadály fogott el az ott levő halottak láttára. Semmi nyoma a szeretetnek, részvétnek, minden csak a gépiesen rideg, megszokott eljárásra vallott. Sivár közönyről tanúskodtak a hanyagul lezárt, félig nyílt, megüvegesedett szemek, valamint a leeső, kellemetlen látványt nyújtó állkapcsok is. Megdöbbentett, milyen mértékben kiséri a szegénység atka a nélkülözőket még a sir közepéig is. Csak a földben kezdődik az egyenlőség, az enyészet egyformán gyakorolja hatalmát a királyon és kolduson. A sírig van rangfokozat, vagyonkülönbség ember és ember közötti, de ott már vége mindennek! Szegény öreg mosónő, alig változott meg halálában, mintha csak békés álomba szenderült volna, úgy nyugodott egyszerű festett fakoporsójában. Elmélkedéseimben szívből fakadó zokogás zavart meg, mely a szomszéd ravatal felől egy körülbelül 30 éves férfi holtteste mellől hallatszott. Iszonyúan kidult vonásai borzalmas, nehéz haláltusáról szóltak. Olyan kétségbeesett fájdalom honolt e halott megmerevedett arcán, mintha még nagyon sok megoldani, jóvátenni való kötelessége lett volna az életben. A ravatal fejvégénél egy csinos fiatal leány térdelt, ő zokogott any- nyira, szinte belemelegedett fájdalmába, nagyon szerethette a halottat, A kai vonaglottak, mintha imát mormolna, oly benső, szeretetteljes áhítattal szólt a halotthoz, úgy beszélhetett egykoron az élőhöz : — Istenem! Hát itt haltál meg édes mindenem a kórház sivár falai közt nyomorultan, elhagyatva ? Nem édesíthettem meg végső pillanataidat szeretetemmel és gyengédségemmel ? Oh mint gondoztalak, ápoltalak volna éjjel-nappal fáradhatatlanul! Mily kegyetlen a végzet, mely megtagadta tőlem drága szemeid utolsó sugarát! Egy hó választott el már bennünket csupán csak az üdvök legmagaszto- sabbjátől — egymásé lettünk volna mint férj és feleség. így nem a szerető menyasszonyod karjai ölelnek téged, csak a hideg, nyirkos siri göröngy, mely elválaszt a földön mindörökké a boldogságtól. A zokogó leány ismét a hullára borult, midőn egy másik fiatal leány közeledet a ravatal felé. Mérhetetlen gyászról tanúskodott ennek a lénye is. Kezében levő szép nagy koszorúját letette a férfi lábaihoz és letérdelve ő is sirt ő is, vigasztalanul. Végre felállt mindkét leány, pillantásaik önkénytelenül találkoztak. Az
