Iparos Lap, 1907 (1. évfolyam, 1-25. szám)
1907-04-17 / 3. szám
I-ső évfolyam. Szatmár, 1907. április 17, 3-ik szám. IPAROS UP A SZATMÁRI ÖSSZES IPARÁGAK KÖZLÖNYE. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre ........................6 K — f Fél évre.............................3 K — f Ne gyed évre........................1 K 50 f Me gjelenik minden szerdán. Főszerkesztő: Dr. Glatz József. Felelős szerkesztő: Polonyi Albert. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IhíkócBi-utca 2«t. •*., ahova Úgy az előfizetési pénzek, hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető leveléfe küldendők. Értsük meg egymást. A szatmári építőipar egyik ágában, az épület és bútor asztalosságban csütörtök óta sztrájkban állanak munkásaink. A sztrájk oka nem béremelés, hiszen asztalosaink azzal, hogy az építőiparosok szövetségének tagjai lettek, visszaélést nem követtek el, a munkás személyzet bérét lejebb nem ejtették, s az utolsó napig ugyanazon munkabért fizették, s ugyanazon munkaidőt s rendet tartották be, a mely a múlt évi sztrájk alkalmából egyezségi megállapítást nyert. Az építőipari szövetség létesülése a munkaadó és munkás közötti viszony anyagi oldalát csak annyiban érintette, hogy tisztességes bérért tisztességes munkát követel. A bérmegállapítás minden egyes iparágnak külön- külön, úgy mondhatók belügyét képezi, s maga a szövetség, mint nagyobb országos egység, a munkaadó és munkás közötti viszonyoknak inkább csak benső, erkölcsi és ethikai értékével foglalkozik s ennek helyreállítását és szilárdítását célozza. Létesülésére okot és alapot azon visszaélések adtak, a melyeket a rendeltetésöktől elterelt és socia- lis tanyákká vedlett szakszervezetek idéztek elő. Legkevésbbé sem célja a munkás szakszervezeteknek, mint ilyeneknek a szétrobbantása, hiszen a munkást tovább képző, igazi szakemberré tévő intézmények önálló iparosainknál is teljes elismerésre s támogatásra lelnek, s ezek létesítésének eszméjével a szövetség maga is foglalkozik; ezen eszme életrevalóságát elismeri, megvalósulását sürgeti. De hogyan állunk a mostani, úgynevezett »szak- szervezetekkel“ és hogyan teljesítették ezek a múltban és hogyan teljesitik még ma is alapszabályszerinti feladatukat ? Ez utóbbi kérdésre a feladatot azonnal megadhatjuk s ez igy hangzik: „rosszul, igen rosszul s kár- hozatosan!“ A minden jóra és rosszra egyaránt fogékony ifjú, ha nem a saját elszántából, akkor társai kényszerítése folytán tagja s utóbb rabja a szakszervezetnek. lindég voltad, vannak és lesznek is olyan emberek,\akiket a tisztességes murtka már nem nemesit, akik dolgozni tiestek, vagy talán nem iá tudnak. Ezek a köhttyebb módot választották! Régért fektolni jártak az ilyen könnyelmű fráterek és úgy fflandják, urasan megéltek a semmittevésből, a naplopásból is. A vagyon és élet közbiztonság őrei azonban más gondolatra jöttek. Fektolni ma már nem lehet, nem szabad. Letűntek, elmúltak a tétlenség, a nap (és . . . .) lopás dicső napjai s a fényes csendőr szurony igazolására szólít! Ezeknek a tévelygőknek, ezeknek a naplopók- nak, uj de az előbbihez hasonlóan jövedelmező köny- nyü élet mód után kellett látniok! Hamar rá találtak ! Élet tapasztalatokkal előbb tévedésbe ejtették, utóbb megmételyezték ifjú társaik fogékony lelkét. Szervezeti vezetők, titkárok, és tudja Isten még mi címen, szép nagy fizetéssel a dolgozni tudó és akaró munkásság nyakára ültek és most is ott élős- ködnek. Tisztességes munkának sohsem voltak emberei* a konkolyos zsákból búzát itt sem vetettek ! A szakszervezeteket eredeti rendeltetésüktől eltérítve nemzetközi szociális, avagy ennél is rosszabb gyűlések, és izgatások színhelyévé tették. Léhaság és könnyelmű munkakerülés volt egész életük, erre felé terelték nyájukat is. Sztrájkot-sztrájkra idéztek elő, a munka-béreket a végtelenségig csigázták, megfelelő ellenérték nélkül. Az egész társadalmat egy nagy fejős tehénnek, mestereiket tehenésznek nézte és nézi a tévútra vezetett munkássereg, kivel gorombáskodhat, kitől pénzt és pénzt követelhet, de a kivel szemben tisztelet adásra, lelkiösmeretes munkásságra nem köteles. Hogy ez az állapot visszás, tarthatatlan és veszedelmes, az kétségtelen s hogy azok kik előidézték, megvetésre méltók s kíméletet nem érdemelnek, az természetes. Ezen ámító, élősdi had ellen küzdeni, áldástalan
