Evangélikus főgimnázium, Igló, 1917
I. Adatok az iglói ág. hitv. ev. főgimnáziumnak 1917—1918-ik tanévi történetéhez. A világháborúnak negyedik esztendeje! Elszorul a lelkünk, amikor arra a mérhetetlen pusztításra gondolunk, melyet lelketlenül szított népszenvedélyek a kultúra, a morál, az emberi haladás, az emberi tökéletesedés terén, a krisztusi szeretet kincseiben, az anyagi boldogulás javaiban okoztak. Miként a nyílt tenger viharverte hullámai a part csendes öbleiben is a felszín háborgását okozzák, azonkép a világháború érzületi hatása is : a fájdalom és gyász, a felháborodás és elkeseredés, a lelkesedés és önérzet, a harckészség és békevágy, a bizalom és remény eljutottak ezekbe a termekbe, a kultúra és morál csendes műhelyébe is. A külvilág háborgó légköre, a nemzeti felbuzdulás heve, a jövő feladatok derengése eljutott e falak közé is. Az újkor szelleme kopogtatott ablakainkon, kifejezésre jutott a tanári munkában, érvényesült abban a szellemi és érzületi tartalomban, melyet az intézetünket elhagyó ifjúság az életbe kivisz. S ebben a világégésben, a kultúra és morál javainak pusztulása közepette hálával és kegyelettel hódoltunk a modern kultúra, a tisztult morál nagy hérosza, Luther Márton dicső emlékének. Jól esett a sivár jelenből visszapillantanunk a múltba, a szellemi és lelki- ismereti szabadság ébredésének négy évszázad előtti korszakába, megfüröszte- nünk lelkünket az emlékek tiszta és felemelő fényözönében és elődeink áldozatkészsége és hithűsége ősforrásából kitartást és újabb lelkesedést merítenünk azon magasztos célok megvalósítására irányuló munkához, melyeket főgimnáziumunk hazánk és nemzetünk szolgálatában maga elé tűzött. Ennek a hangulatnak kifejezője volt az igazgatónak 1917. évi szeptember 10 én, a megnyitó ünnepélyen elmondott következő beszéde: „Nagyérdemű közönség 1 Kedves tanulóifjúság 1 Valahányszor a Tátra valamely gránit bércén állottam és szemem elkalandozott az aether azúrjától, a fellegek röptétől, a távoli horizont ködéig, mindannyiszor éreztem a térnek végtelenségét. Valahányszor lelkem felemelkedett arra a magasságra, amelyről értékelhettem a körülöttem lezajló világeseményeknek a messze jövőbe kiható jelentőségét vagy amikor lelkem a jelenlegi közállapotok indító erőit a rég letűnt 1*
