Evangélikus főgimnázium, Igló, 1917
15 December 30-án ő csász. és apostoli királyi felsége megkoronáztatásának évfordulóján megtartott hálaadó istentiszteleten testületileg vettünk részt. 1918. évi március idusát ifjúságunk az állami tanitóképző-intézet ifjúságával együtt a város honvédszobra előtt ünnepelte meg százakra menő közönség jelenlétében. A tanév folyama alatt két ízben rendeztünk jótékonycélú előadást: 1917. évi december 15 én hangversenyt a főgimnáziumi ifjúsági könytár gyarapítására és 1918. évi március 24-én matinét Farkas Imre volt tanítványunk, kiváló poétánk arcképének leleplezése alkalmából az intézeti Petőfi-emléktáblaalap és a Szepesi Otthon javára. A város intelligens közönsége tömeges megjelenésével ez alkalommal is beigazolta intézetünk iránti rokonszenvét, közhasznú törekvéseinknek meleg felkarolását. „ * * A tanév folyamán kielégítő, sőt dicséretes volt az ifjúságnak erkölcsi magaviseleté. Eltekintve néhány pajkosságra, gyermeki meggondolatlanságra visszavezethető kisebb fegyelmi esettől, kifogástalan volt az ifjúságnak magaviseleté ; tiszteletlenség, rosszakarat ellen nein kellett eljárnunk. Az ifjúság megkomolyodott a háború alatt Lesték ajkunkról a szót, amikor a háború eseményeivel foglalkoztunk. Együttérzést, részvétet váltottak ki lelkűkből a nemzet háború okozta szenvedései, lelkesedést katonáink harci dicsősége. Besorozott ifjaink a haza iránti kötelességeik tudatában készséggel vonultak be, hogy tettel rójják le a nemzet iránti szent tartozásukat. A tanév folyama alatt jó volt az ifjúság egészségi álDpota is, melyet kedvezően befolyásol hegyvidékünk tiszta levegője, városunk erdős környéke, egészséges forrásvize Súlyosabb természetű megbetegedés csak kevés fordult elő. Valamennyi betegség enj'he lefolyású volt. Halálesetet nem kellett feljegyeznünk. A háború okozta viszonyok éreztették ugyan Iglón is hatásukat a közélelmezésre, azonban a felmerült akadályokat leküzdötte tápintézetünk gondos előrelátása Ifjúságunk sűrűn kereste fel környékünk vadregényes tájait. A nagy szünidőben a tanügyi kormánynak 45917/1917. sz. rendelete értelmében a tanári kar maga rendezett hetenként kirándulásokat az ifjúság számára. Ősszel a felsőbb osztályok növendékei az igazgató és több tanár felügyelete alatt a Tátrába, Csorbatóhoz, Poprádi tóhoz rándultak ki, mely alkalommal a diákok egy nagyobb csoportja Marcsek Andor tanár vezetésével megmászta az Osz- tervát is. A tanügyi kormánynak intézkedése folytán a középiskolai tanárok számára Körmöcbányán a karácsonyi szünidőben szervezett sítanfolyamon fő gimnáziumunk részéről Marcsek Andor tanár vett részt s az Országos Test- nevelési Tanácsnak 1918 december 7-én kelt átirata értelmében s a m kir. honvédelmi miniszter által rendelkezésünkre bocsátott sífelszereléssel intézetünk