Evangélikus főgimnázium, Igló, 1915
30 A második katonai háborús délutánt 1915. évi december 15-én tartottuk meg. Előadásainak sorrendje volt: 1. a) Merkler Andor: »Berceuse.« b) Major J. Gy. »Kötőtűk.» Vonósnégyes. Előadják: Schermann Sándor VI. o. t., Gömöri István VII. o. t., Marcsek Dezső VII. o. t. és Répászky Ernő VII. o. t. 2. Magyarország fővárosa. Előadás vetített képekkel. Tartja: Bacsányi József, iglói áll. polgári iskolai igazgató. Hálára lekötelezett minket Hajts Béla polg. isk. tanár, valamint Alt- mann Géza és Szénfy Zoltán gimn. tanárok közreműködése, akik a háborús estélyeken a képvetítést eszközölték. A harmadik katonai háborús délutánt 1916. évi február 16-ára terveztük. Minden előkészület megtörtént, azonban az utolsó pillanatban a helybeli térparancsnokságtól azt a hivatalos értesítést vettük, hogy a laktanyában hólyagos himlő lépett fel. E miatt ezen háborús délutánokat be kellett szüntetnünk. * * * Valláserkölcsi nevelés. A tanulóifjúság valláserkölcsi nevelése fontos feladatát képezte a tanári karnak. Nemcsak a vallástanításnál, hanem a többi tantárgy tanításánál is a szaktanárok kötelességüknek ismerték, hogy felhasználják mindazon momentumok nevelő hatását, melyek a tiszta vallási és erkölcsi érzület megszilárdítására alkalmasak. Meggyőződésből eredő ragaszkodást az evangélikus hitelvekhez, a pro testáns egyházhoz igyekeztünk támasztani a protestáns ifjak szivében, hogy hitszilárd és hitbuzgó nemzedék nevelésével mi is hozzá járuljunk a protestáns egyház jövőjének, intézményei fejlesztésének biztosításához. Azonban főgimnáziumunk szabadelvű szelleme arra is késztetett, hogy egyrészt a mások vallása iránti illő tiszteletre neveljük ifjainkat, hogy megakadályozzunk minden felekezeti türelmetlenséget, súrlódást tanulóink közt, másrészt, hogy minden tanulót saját templomának látogatására és a saját egyháza által kötelezőknek ismert egyházi cselekmények gyakorlására szorítsunk, illetve, hogy e tekintethet) a hitoktatókat szükség esetén fegyelmi eszközökkel is őszintén és fentartás nélkül támogassuk. Ifjúságunk a tanári testület és nagyszámú közönség jelenlétében a háború mindkét évében megünnepelte a reformáció emlékét. Az 1914. évi okt. 31-én főgimnáziumunk dísztermében rendezett ünnepéin ek sorrendje volt: 1. Bevezető ének Sántha K.-tól. 2. »A hívő ember« Lamperth G.-tól. Szavalja: Kaczián Jenő VIII. o. t. 3. »Luther Márton reformációja.« Irta és felolvassa: Jamrich Béla főgimnáziumi tanár.