Evangélikus főgimnázium, Igló, 1904

70 Lövy Mór (izr. népisk. igazgató): »Kívánom, hogy a béke, a jó egyetértés és szeretet továbbra is fennálljon intézeteink között.« Vollay Elemér (kath. népisk. tanító): »E zászló vezesse dicsőségről- dicsőségre a főgimnázium hazafias fiatalságát.« Topscher György (a takarékpénztár nevében): »A közművelődés szolgálatában kulturális célokra áldozni oly hazafiúi kötelesség, mely mindenkor meghozza jutalmát.« Farkas Imre dr. (a volt növendékek nevében): »Ami szépet és jót magunkkal vittünk az életbe, azt az iglói főgimnáziumnak köszönhetjük.« Ifj. Jeszenszky Pál (a volt tanítványok nevében): »Eegyen ez a zászló mindenha jelképe és hirdetője az iglói főgimnázium dicsőségének és hírének, a mely intézethez engem háromszoros kötelék fűz, a mennyiben atyám hosszú éveken keresztül tanára, sógorom jelenlegi igazgatója, magam pedig növendéke voltam az intézetnek, ami mindenkoron büszke­ségemet fogja képezni.« Az igazgató levélbeli megkeresés folytán : (Dr. Dunay Ferencz, kir. tanácsos, tankerületi kir. főigazgató nevében valamint a főgimnáziumnak következő volt növendékei nevében verte be zászlószögeket): Dr. Münnich Aurél; Eeffler Samu nyíregyházi főgimn. igazgató: »Vezesd szellemi diadalról szellemi diadalra a magyar ifjúságot.« Leszkay Gyula orsz. gyűlési képviselő ; dr. Meskó Miklós Gömör vármegye tiszti főorvosa; Széli Lehel hadtengerészeti mérnök Polában ; Lehoczky Miklós Alsó- Kubinban : »Hazafiságért, Szabadságért, Tudományért.« Horvay Robert főreáliskolai tanár Debrecen; Dokus László főszolgabíró Sátoraljaújhely ; Schelle Robert főbányatanácsos főiskolai tanár: »A haza minden előtt.« Dr. Miskolci Kovács Gábor ügyvéd Szerencsen: »Hálás emlékül az alma mater«-re. Lányi Bertalan miniszt. tanácsos, orsz. gyűl. képviselő ; dr. Lövy Ferenc ügyvéd Trsztena; dr. Répási Mátyás Zólyom megye alispánja Besztercebánya; dr. Baintner Ferenc gazd. tanint. tanár Kolozsvár : »Hosszú időn át légy tanúja az intézet áldásos, hazafias mun­kájának.« Dr. Kuszka István országgyűlési képviselő Bpest; dr. Moravcsik Emil egyet, tanár Bpest; Joób Marczell Liptómegye alispánja Liptó- Szent-Miklós; dr. Fábry Gyula kir. járásbiró Bpesten; dr. Szentpály miskolci polgármester: »Virágozzék ez az intézet a magyarság és a protestantizmussal járó haladás dicsőségére örök időkig.« Báró Perényi Emil Nagyszőllős: »A haza minden előtt.« Rónay Béla főjegyző Jász- kisér: »Legyen áldás az intézetre és annak tanári karára.« Ryhlicky Jenő (a jelenlegi növendékek nevében): »Tegyen honáért mindenki annyit, amennyi tehetségében áll; legyen bár szűk körében is az egyetemes haladás bátor előharcosa mindig, küzdelmében a hit szövétneke világol; e zászló alatt bizton diadalra jut s elmondhatja, hogy éltem.«

Next

/
Oldalképek
Tartalom