Államilag segélyezett evangélikus főgymnasium, Igló, 1899

i8gg. évi aug. 3-án mély gyászba borult az iglói főgymuasiurn. E napon reggeli 5’/2 órakor ragadta el a kérlelhetlen halál az intézetnek egyik nagytehetségü munkását, döntötte le egyik oszlopát. E napon hunyta be örökre szemét Zimann János tanárunk.

Tudtuk, hogy súlyos kór emészti erejét, de biztunk szívós ellent- állási képességében, ragaszkodtunk reményünkhöz s annak indokoltságát alapítottuk azon tapasztalatra, hogy kartársunk évtizedekig nem volt beteg.

Tavaszszal kezdett betegeskedni, majd ágyba feküdt s abból tudtuk meg, hogy az influenza komolyabb komplikácziókkal lépett fel nála. Betegsége folyton súlyosbodott, reményünk folyton halványult s fél esztendő alatt a gyógyithatlan tüdőbaj felemésztette életképességét.

Sokat, nagyon sokat vesztettünk vele. A tanárnak mintaképe volt. Széles látkörű s mély tartalmú tudása, gondolatainak világos, áttetsző formában és szónoki lendülettel való előadása jellemezték működését a kathedrán.

Párosult avval nemes hivatása magasztos czéljai iránti lelkesedése, lángoló hazaszeretete igaz protestáns lelkülete, s az ifjúság iránti atyai szeretete.

Kedélyének ezen tulajdonságai meleggé, derültté, lelkesítővé tették minden tanóráját, őt pedig nemcsak oktatóvá, de a szó legtisztább értelmében kiváló nevelővé, ki iránt az ifjúság gyermeki bizalmat érzett s kin lelkes szeretettel csüngött.

Kötelesség érzetétől tette függővé minden perczét az intézet falain belül, attól tette függővé minden egyéni óhaját is.

Kötelesség érzeténél csak a munkakedve volt nagyobb, melyet az ifjúságra igyekezett átszármaztatni.

Érzelmének egész erejével, lelkesedésének minden melegével közreműködött, hogy az intézetnek jövője biztositassék, hogy az államsegélynek elnyerése által főgymnasiumunk anyagilag is a többi középiskola színvonalára emeltessék s versenyképessé tétessék. Erélyes, férfias