Evangélikus főgymnasium, Igló, 1896

XII. Tápintézet. Gondnok: Kunt« Ödön tanár. Áz 1896—7-ik tanévben a tápintézetbe 202 tanuló vétetett fel, kik közül évközben kilépett 8, maradt a tanév végén 194 tanuló. Tápintézeti elengedésben részesült 41 tanuló ; az elengedett összeg 644 frt 40 kr. o. é. Az igtói ág. ev. fó'gymnasium tápintézetének házszabályai. I. A fölvételt illetőleg: 1. A tápintézet tagjai a főgymnasinm azon rendes tanítványai, kik az igazgatónál történt bejelentés és fölvétel után. a félévi dijnak előleges lefizetése mellett a gondnok által a táp­intézeti anyakönyvbe bejegyeztetnek s mint ilyenek a tápintézet jótéteményeiben részesülnek. Az intézet minden tagja köteles magát a házszabályoknak alávetni. 2. A ki az első félévben ebédre és vacsorára beiratkozik, az egész évi dij lefizetésére kötelezi magát — még arra az esetre is, ha az év folyama alatt csak ebédre járna is. II. A rendet illetőleg: 3. Az étkezés mindig egyik senior által elmondandó imával kezdődik és végződik. Csak az ima befejeztével szabad az ételekhez nyúlni, az étkezés végén pedig az imádság előtt a helyeket elhagyni szigorúan tiltatik. 4. A külső rendért a seniorok felelősök lévén, az étkezésre megjelent tanulók e tekin­tetben nekik engedelmeskedni tartoznak; ha a kellő mégintés nem használ, a csend- és rend­bontókat a seniorok haladéktalanul a tápintézeti gondnoknak bejelenteni tartoznak. 5. Az étteremben kiki a tanulókhoz és müveit ifjúhoz illő komolysággal viselje magát: bárminemű lárma, de még hangos beszélgetés is tilos. Ha valaki étkezés közben másokkal szemben megrövidittetnék, e körülményt illő modorban a senioroknak adja tudomására. 6. A tanév kezdetén a seniorok jelölik ki a helyeket, melyeket a tanulók étkezés köz­ben elfoglalnak. E helyeket a senior beleegyezése nélkül változtatni tilos. 7. Kiki a saját helyén levő evőeszközökért és az asztalterítő tisztántartásáért felelős. A ki e tekintetben hibásnak találtatik, büntetést von magára s az okozott kárt megtéríteni tartozik 8. Az étterembe való bejövét, valamint a kimenet is kellő rendben és csendben tör­ténjék. Az ajtóban való tolakodás szigorúan tiltatik. E tilalom áthágói a seniorok által azonnal a tápintézeti gondnoknak bejelentendők. 9. A tápintézeti épület előtt, az utczán, az épület udvarában az ifjúság illő komoly­sággal, kellő csendben viselje magát. Minden lárma, tolongás, zaj, pajkosság tiltva van. Tilos a konyhahelyiségbe lépés annak, a ki erre külön engedélyt nem nyert. 10. Tilos a tápintézet épületében szivarral, az étteremben botokkal megjelenni. 11. A tápintézeíi gazdaasszony személye iránt mindenki tiszteletet tanúsítson; őt vagy cselédjeit bármiért felelősségle vonni senkinek sem áll jogában. 12. A kenyéreladás szigorúan tiltatik. E tilalom áthágóit büntetés éri. 13. Azon tanulók, kik betegség miatt az étkezéshez nem jöhetnek, ebédjüket és vacso­rájukat egy általuk megbízott egyénnel haza hordathatják. a mi mindenkor az osztály tanár által láttamozott igazoló-jegy előmutatása mellett történhetik csupán. 14. A kinek bármi tekintetben panasza volna, tegyen arról jelentést a tápintézeti gond­noknak. Minden önbíráskodás tiltva van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom