Evangélikus főgymnásium, Igló, 1869

4 A tanárok anyagi helyzetét tekintve, azon örvendetes tényt igtathatjuk jelentésünkbe, hogy a nemes iglói ev. egyház a tanárok kérvényére ezek szállásdiját, miután az itteni lakbér több év óta igen felszökött. 84 írtról 120 írtra emelte. Ugyancsak e helyen emlitjük meg azt is, hogy az iskolai bizottság az úgynevezett névnapi illetőséget (onomasticon), mely eddig rendesen az isk. év közepe táján szedetett be, s a tanulóknak gyakran különféle visszaélésekre szolgált alkalmul, a tanárok inditványozására a jövő tanévtől kezdve a tandíjba számíttatni (minden tanulótól egy-ogy forintot) és azzal együtt beszedetni határozta. Ezen intézkedés által az iskoláztatás költségei nem szaporodtak, csak a fizetés módja változott, különben pedig egy elavult szokással kevesebb lesz. 3. A tanépület külső fala az 1869-dik nyári szünidőben alkalmas színnel befestetett, s homlokzatára „MDCCCLXVII. Gymnasium“ czimü aranyozott czinkbetűkből készült felírás tűzetett; — az utóbbi időben pedig munkába vétetett a nagyterem padlásának még hátramaradt be- téglázása. — Az udvaron a régi alkalmatlan csatorna helyébe, mely kutat és épületet rongált, egy uj és elegendő eséssel biró csatorna épült, mi által úgy a gymnasium szomszédságában álló tápintézet, mint általában az egész iskolai épület tetemesen nyer tisztaság dolgában. — Az iskola kertében egy 2 ölnyi széles, jól kikavicsozott ut vágatott, a kert szélei pedig crategus-bokrokkal ültettettek be. A gymnastieai térre mintegy 200 szekér finomabb homok hordatott. Szóval, a tanuló ifjúságnak nemcsak lelki, hanem testi épségét is folytonos gonddal kiséri az iskola, s ezen törekvésének a gondviselés is kedvezett, mert a tanulók egészségi állapota egész éven át aggodalomra okot nem szolgáltatott. 4. Fontosb hivatalos iratok, melyek évközben az igazgatósághoz érkeztek: 1869. aug. 3. Az acsai tanácskozmány tervezetei. „ „ 27. Miniszteri szabályzat a gymn. rajztanár-jelöltek vizsgálata iránt. decz. „ 5. A honvédelmi miniszter körrendeleté a honvédséghez besorolt tanulóknak a fegy­verforgatásban való kiképeztetése tárgyában. „ ,, 26. Yandrák András tanár felszólítása a közreműködésre a gymn. rendtartás, fegyelmi rendszabályok, módszertan stb. kidolgozásánál. ,, * ,, 26. Az iglói főgymnasiumba járó kath. tanulók hitoktatójául a m. minisztérium az iglói kath. lelkészt káplánjával együtt nevezi ki. ,, „ az 1869-ki rozsnyói kerületi gyűlés és az 1869-ki egyet, gyűlés jegyzőkönyve. 1870. febr. 3. A theologiai akadémia felállítása, —tanterve, — és a papi vizsgák tárgyában készített tervezet. ,, „ Az egyetemes iskolai bizottság elnökétől felszólítás a gymnásiumunkban hasz­nált tankönyvek jegyzékének beküldésére. ,, máj. Az Írásbeli érettségi vizsgákra kitűzött tételek. „ ,, Tudósítás a nm, vallás és közoktatási miniszt. által eszközölt gyorsirászati tanfolyamról. „ jun. Az érettségi vizsgák vezetése Kalchbronner Károly főesperes urra bizatik. „ jul. Középtanodai tanárképezde szabályzatai. „ „ Meghívás a kerül..gyűlésre. Több pályázati hirdetés tanári állomásokrá, és értesítés tanulók kitiltásáról. II. A íogymnasium kormányzása. Az iglói főgymnasiumot.a helybeli iskolai bizottság kormányozza. Ennek tagjai: Münnich Adolf, isk. felügyelő és a bizottsági tanácskozmányok elnöke. Glós János, egyházi felügyelő. Fábry János lelkész. Szontagh Ede. . Klein J. S. Pákh Lajos. Langsfeld Ede. Ujlaky Jenő. Jantner Bernát urak és a tanári testület. Iskolai bizottsági gyűlés tartatott összesen 9.

Next

/
Oldalképek
Tartalom