Igazság, 1910 (1. évfolyam, 1-14. szám)
1910-10-14 / 3. szám
910 SZÉPIEOMLMI ÉS TA«SiSDi3LMI HETILAP. NYÍREGYHÁZA, 1910. ( IKTÚBER 14. Pl ■NTE ♦ K. 1. ÉVFOLYAM . 3. SZÁM. Előfizetési ár: Egész évre 4 korona. Fél évre 2 korona. Egyes szám ára helyben 8 fill., vidéken 10 fillér. Főszerkesztő: Dr. KALMAR EDE. Szerkesztőség és kiadóhivatal: n. szám. Állandó színház. A kulturális érzéknek a gazdasági fellendülés nyomában keletkezett rohamos szélesbülése és emelkedése itt Nyíregyházán természetes kívánság gyanánt veti fel az állandó, vagy helyesebben téli színház kérdését. Ennek a kérdésnek a megoldása azonban sokkal nehezebb, mint sem első pillanatra látszik. Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy a mostani szűk kis szinházban. a hol a díszletek sem férnek el, sem megfelelő előadásokat rendezni nem lehet, sem pedig és ez a nagyobb baj — az előadások átlag bevételei nem fedezik a kiadásokat. Afelett — úgy vélem — felesleges viták folytatni, hogy a színház mai állapotában a téli saisonra alkalmatlan és szűk. /' Mégis tapasztaljuk, hogy a mi kis színházunk is gyakran kong az ürreségtől, a mi azt bizonyítaná, hogy a színházlátogató közönség is kicsi. Erre a sok üres házra lehet okot találni azonban egyéb helyen is. Láttuk ugyanis 1909-ben és 1908 ban, hogy minden egyes előadást zsúfolt ház előtt folyt le. Annak tehát, hogy ez idén sok üres és félházat láttunk, abban kell keresni az okát, hogy a társulat hiányos volt; a Hahnel Aranka helye betöltetlen lévén, a modern drámák és vígjátékok leszorultak a műsorról. A vakatiozás kezdete az előadások sorozatában, a heti műsorban idézett elő oly kényszer- helyzetet, hogy sokszor 7—10 előadáson át csak operetteket hallottunk, és szegény énekeseink rekedtté dolgozták torkukat, — majd változatosság nélkül jártunk a csekélyebb értékű drám|ű müvekhez. — Ez és főleg azon körülmény, hogy junius közepétől a vagyonosabb közönség nyaralni, fürdőzni, erdőbe, 'birtokra megy, — idézte elő, hogy a színházlátogató közönség jelentékeny részét már nélkülöznünk kellettt. Ebből meg kell állapítanunk azt, hogy nem igaz, mintha színházlátogató közönségünk nem volna elegendő, — de meg kell állapítanunk azt is, hogy még sem vagyunk ahoz elegen, hogy egy egész télen át — októbertől — áprilisig — fenntarthassunk egy színtársulatot; — Túlságos merészség volna az eddig megszokott másfélhavi saison helyébe egyszerre a legmozgalmasabb időben 6—7 hónapos színi idényt helyezni el. Gondoljunk egy-egy bálra, estélyre, hangversenyre, melynek közönsége nélkül kit láthatnánk a szinházban ? — És vájjon nem volna túl nagyon maga a társadalom megterhelve '1 — Vájjon kibirnók-e ezt a terhet! — Nem volna-e az eredmény az, hogy reducalni kellene az idény tartamát, vagy szokatlanúl nagy subventiót biztosítani ? íme a helyzet eme tiszta képe adja meg a kulcsot a megoldáshoz. Véleményem szerint a mi idényünk nem szabható nagyobbra, mint októbertói januárig, — esetleg még májustól junius közepéig. Ennek azonban jelenleg leküzdhetetlen akadálya a Debreczennel való való összeköttetésünk. Debreczen a maga 80,000 lakosával, maecenasaival, subventiójával nemcsak ki bírja az egész téli saisont, hanem abból nem engedhet át nekünk egyetlen hónapot sem. — Mert ne gondoljunk azokra a párnapos átrándulásokra, melyek magukon hordják a kényszerű takarékosság jellegét. Nehány napra t. i. nem hozhatja át a társulat díszleteit, zenekarát, felszereléseit mert ez nem fizetődik ki; igy hát kevés requisitumot és kevés szereplőt igénylő darab lesz előadás végett kiválogatva. Nincs más hátra, mint keresni egy hasonló helyzetben levő várost, a mely a téli idény másik felét lefoglalja a maga számára. Talán Szathmár, vagy Mármarossziget, — Ungvár — Nagykároly volnának ily városok. Talán lehetne oly beosztást találni, hogy a szeptembortől júliusig terjedő idény két vagy három hónapos cyclusokra osztatnék fel a városok között. Egy mindenesetre bizonyos, az t. i.jhogy szabadulnunk kell a debreczeni lekötöttségtől, mert miatta sohasem juthatunk a fősaisonban színházhoz. Most — egyelőre három évre le vagyunk kötve. Ezt az időt kell felhasználnunk mindenekelőtt arra, hogy a mienkhez hasonló igényű és lakosságú várossal vagy városokkal keressük a kapcsolatot, ezekkel állapodjunk meg a színtársulat iránti igényeinkre, a subventióra, az idény beosztására vonatkozólag. Ha ez meg van, akkor gondoljunk a színház átalakítására. Ezt viszont nem képzelem másként, mint egy félszázalékos kulturadóval, melynek összege amortisalná a 200.000 koronányi befektetés kölcsönösszegét. Jó színház, megfelelő időben — immár kultur szükséglet és az önállósulásra törekvő város ennek kielégítése elől nem zárkózhatik el. — lim. —
