Igazság, 1910 (1. évfolyam, 1-14. szám)

1910-11-04 / 6. szám

1910. november 4.

IGAZSÁG

3

álmodott alakba. A fantáziáját, a meleget, a végtelent, ami fölgazdagitja lásd a hitetlen kunyhót és kívánatos, gyönyörű tündérvilággá festi az creg asszony halódását, azt irigylem, Péter, a te anyádnak.

Mert én iszonyodom a lélek szegénységétől, Péter. A lélek fejletlen, nagy sivárságától, ami ridegebb az őszvégi utcánál és szomorúságosabb a szántatlan földnél. Amiből csak egy meleg szó, egy jámbor, színes hazugság sem fakad a maga erejéből, csak az a kölcsönzött cseng-leng kóvályog és imbolyog céltalanul és most már erejevesztetten a kis szobátok rettenetesen üres, szomorúságos levegőjében, mint a fákról lehullott, életeveszitett sárga levél az őszvégi utcán.

— Két hét múlva semmi bajod sem lesz, Péter. . . .

Sztempák Mariska.

— A fácántolvaj.

— Elbeszélés. —

I.

Bordásék kinn laktak a faluvégen. Kopott, kivül-belül repedt falu viskóban. Rozoga volt az ajtó, rosszak a falak, úgy állott rajtuk a tető, mint a részeg ember fején a kalap. Hát bizony meglátszott, hogy a lakói nem dúskálnak a földi javakban. Aztán meg csüstül szakadt rájut a baj. Szegény Bordás Károly uram dehogy is gondolta most négy hete egy szép harmatos-deres őszi reggelen, hogy estére úgy hozzák haza vérbe fagyva, holtan. Csordás volt a megboldogult s a falu bikája öklelte fel. Az ő halálával beköszöntött a faluvégi kis házikóba az ínség. Először csak alattomosan kopogtatott, mintegy jelezve, hogy ő is itt van, később azonban, mikor beköszöntött a bozontos ősz sza- kállu, havas december, már ő volt az ur az árván hagyott portán. Evvel a hatalmas úrral pedig dehogy is birt volna meg két együgyű fejér cseléd, az özvegy és a leánya Julis. Voltak még többen is, de azok csak akkor számítottak, ha enni kellett. Mi másra is lett volna jó az a két tehetetlen gyermek, aki még járni is alig tudott!

Azért mégis megéltek volna lassacskán, de Bordásnó is ágyba került. Láza volt, meg a hideg rázta. Belé ragasztottak egy nagy csomó nadályt, de bizony nem használt az semmit.

így szakadt rájuk éppen akkor, amikor már kenyerük se volt egy csúnya, viharos téli éjszaka. Tombolt a zivatar. Tele marokkal szórta a jégvirágos ablakra a megfagyott havat. Üvöltött a szél. Most az ajtót rázta, majd a tetőnek feküdt neki s kötegenként hajigálta le az udvarra a meglazult zsuppot, s mikor már lenn volt a földön, szálakra tépte iszonyú dühében, s vihogva, kacagva szórta szét a fagyos levegőbe. Olyan volt, mint a rakoncátlan gyermek. Minden pillanatban uj és uj csínyt eszelt ki. S mikor úgy látszott, hogy no most megpihen, a kürtőbe bujt és ott hörgött rémesen, mint a hektikus ember melle.

Benn a szobában csend volt, de olyan csend, amely fáraszt és kimerít. A két gyerek lefeküdt már a földre, nénjük egy pokrócot terített le rájuk, hogy meg ne fagyjanak, maga pedig a sarokban gubbasztott. Olyannyira össze- huzódott, hogy szinte valami fekete golyónak tűnt fel. Bármilyen furcsa is, azt kell mondanom, hogy a saját teste melegénél melegedett.

— Julcsa!

Ezt az egyetlen rozoga ágyon, jobban mondva dikón fekvő beteg mondotta. Halkan, vontatottan, mint akinek nehezére esik a beszéd.

— Tessék, anyám! felelt rá Julis.

— Voltál-e a papnál?

— Voltam.

— Hát?

Ki lehetett érezni s a leány ki is érezte ebből a rövidke szóból halódó anyjának az élet utáni epekedő vágyát. Nem lyrta megmondani az igazat. Hiszen, ha elbeszéli, hogy nincsennek otthon s három napig nem is jönnek haza, talán meg is hal ez a nehéz beteg. Hazudott inkább:

— Hát ... hát . . . elküldték, oszt azt mondták, hogy menjek el vacsora után. Adnak maradékot, meleg levest, kenyeret, még talán /csirkét is. . . .

Ugv hazudott, mintha könyvből olvasta volna. Hej de hamar megbünhődött érte!

— Aztán még se mégy? Iszen mán le is feküdtek.

íme itt volt a büntetés. Nagyot ígért, most hát váltsa is be. Nem birt tovább maradni a szobában. Tépett harasztkendőt vetett a vállára és kisurrant az ajtón.

Mikor a fagyos levegő az arcába csapott, észrevette, hogy fázik. Erről jutott eszébe, hogy legelébb is fát kellene kerítenie. Igen, de honnan ? Az urasági erdőben van száraz galy elég, de kidobolták, hogy ott nem szabad galyazni. Kidobolták ? Ej! Törődik is ő most azzal! A nyomor jussán ott vesz, ahol talál. Meg osztán nem is érzi meg a gróf azt a nehány száraz ágat, ami az ő vállára elfér. így gondolkozott, s már indult is. A szél a szeme közé vágta a havat, vékony szoknyáját úgy lebegtette, mint valami zászlót, sokszor magát is majd ledöntötte, de azért csak ment, ment szapora léptekkel a rengeteg felé.

II.

Benn a jó meleg erdei házban heverészett Kova Gyuri, a vadőr. Igazi bandita pofa. Fogolynak, fácánnak, tapsifüles nyúlnak nem is volt a környéken nagyobb ellensége nálánál. Hogy, hogy nem azonban, de a grófjával igen jó lábon állott. Értette a módját, hogy mikép hízelegje be magát és miként palástolja el a gazságait.

Kitekintett az ablakon.

— Kutya idő — vélte.

Azután megtömte a pipáját jó verpeléti dohánynyal és vígan eregette a füstöt.

Néhány percig csend volt a szobában. Csak a zsarátnok pattant olykor-olykor.

Végre valami furcsa hang törte meg a csendet. .A kutya nyöszörgött, a vadőr kutyája. Ez az eb, ez a vizslával keresztezett kopóba oltott kuvasz volt az egyetlen pajtása, titkos éjjeli utainak egyetlen ismerője. Olyan sunyi, olyan gyalázatos volt, akárcsak ő. Most vinnyogott és nedves orrát oda dörgölte a gazdája csizmájához.

— Csiba, te! Tán bizony vadászni szeretnél? Csak nem vesztél meg?

Morgott a kajla képű őr, de azért látszott rajta, hogy szeget ütött fejében a vadászás gondolata. (Vége köv.)

Heti krónika.

Két színházi est.

Sardou : Csapodár.

Kicsiny színházunkat lassan-lassan megtöltötte a közönség. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy telt ház volt, óh dehogy; csak a .Tolvaj“ közönségéhez viszonyítva merjük állítani, hogy megtelt a ház kedves fesztelen közönséggel, csevegő szép asszonyokkal. A Csapodár vonzott. Bár a darab maga idejét múlta, lehetetlen helyzetektől hemzsegő vígjáték, melynél a francia szellem ma már jóval különbet produkál. No de épen ezért érdemelnek derék színészeink elismerést, mert e kis meséjü, szűk téren mozgó helyzet komikumból oly kedves kacagtató estét szereztek számunkra. Mert meg kell adni, kacagtunk eleget. S ha már csak ezt vennénk is, az est sikerült: jól mulattunk.

Champignac (Thury Elemér) kitűnő volt. A ledér, gondtalan, a kalandokat hajhászó könnyelmű párisi megtestesülése. Thury igen szimpatikus mégjelenésü, kellemes hangú művész, a közönség tetszését, szeretetét már biztosította magának. Fridolin (Zilahy Gyula) pompásan alakított, sokat nevettünk rajta. A szögletes, naiv falusi fiatalember, kinek észjárása nem tud keresztül hatolni az előtte gyorsan pergő eseményeken, oly jó reprodukálása volt Zilabynak, hogy elismerést érdemel. Igen kedves volt T. Csige Böske, úgyszintén Huzella Irén. Sokban hozzájárult az est sikeréhez Deesy Alfréd is.

Bernstein: Baccarat.

A harmadik este ismét Bernstein darab került színre, gyér, de hálás publikum előtt. A főszerepeket most is a Thury pár kreálta, s ha a Tolvajban Thury játszott jobban, úgy most

Csige Böske asszony főzte le a férjét. Jó volt Kemény is, bár játéka erősen színező modoránál fogva némileg ki rí a Thuryék fojtott, elegáns zsáneréből. De Chasserois, az elegáns, a könnyelmű és kártyás gavallér, aki eszeveszett játékszenvedélyével romlásba dönti nemcsak saját magát, de kedvesét a feltűnően rokonszenves Helént is, kitűnő alakitóra talált Thury- ban. Thuryné viszont folyton lekötötte nemcsak érdeklődésünket, de szivünket is. Határozott routin-nal aknázta ki a különben is hálás szerepet. Kemény Lajosról már szóltunk. Huzella kedves volt, Fábián Margit kissé ügyetlen még a mozdulataiban, de van benne valami öntudatlan báj. A többiek is rajta voltak, hogy emeljék az est sikerét s ez többé-kevésbbé sikerült is nekik.

Összegezve a három est eredményeit, szívesen mondjuk Zilahynak, hogy a viszontlátásra.

— A vármegye virilfsel. A legtöbb adót fizető vármegyei bizottsági tagok 1911. évre érvényes névjegyzékének egybeállítása végett a vármegyei igazoló választmány tegnap délután ülést tartott.

— Ülés a vármegyénél. A közigazgatási bizottság rendes havi ülését e hó 10-én tartja meg gróf Vay Tibor főispán elnöklésével.

— Sertésvásár engedélyezés. A föld- mivelésügyi miniszter megengedte, hogy Polgár község állatvásárjaira sertések felhajtassanak.

— A kereskedők és gazdák-köre meghívta Glücklich Vilmát és Dr. Kovács Gábor a debreceni jogakadémi tudós tanárát estélyein való közreműködésre. A kör ez idei első estélyét előre láthatólag november hó derekán rendezi.

— Eljegyzés. Taub Alicet kisvárdáról eljegyezte Farkas Andor a Fischer Adolf és fia posztónagykereskedő cég beltagja debrecenből. (Minden külön értesítés helyett.)

— Csendélet. Folyó hó 30-án a helybeli „Központi“ vendéglőben cseléd bál volt. Este 11 óra felé megjelent ott Baranyi Ignác huszár káplár 4 társával s kérte a korcsmárost engedje meg nekik is a bemenetelt. Ez azonban látva, hogy az egész társaság alaposan be van rúgva azt megtagadta mire a huszárok parázs verekedést kezdeményeztek. A zajra oda sietett Pozsonyi János rendőr biztos s csendesen távozásra szólította fel a duhaj katonákat. Feleletként Baranyi közlegény Pozsonyi biztos kézcsuklójára ütött kardjával, majd az oda siető rendőrt is megütötte. Mikor azután látta, hogy mindkettő vérzik, megijedt, futásnak eredt, de a bálból a zajra kijött legények lefogták s átadták a katonai őrjáratnak.

— Végzetes borivás. Diószegi Mihály vasút* napszámos folyó hó október 29-én délután a mint a pályán dolgozott, észre vette, hogy egyik elszállítandó hordóból folyik a bor. Oda ment s a kalapjával felfogta a kifolyó bort és itta, addig mig megitasodott tőle. Kapatosán nem vette észre, hogy tolatják az egyik mozdonyt. Mire meglátta már késő volt, mert a mozdony jobb lába fejét le vágta. Beszállították az Erzsébet kórházba, hol lábát amputálni fogják.

— A kíváncsiság. Here János 18 éves kocsis, vasmegyeri lakos egy a faluban tartott lakodalomra elment bámészkodni. E tette fölött a lakodalmi közönség dühbe jött, s a fiút oly alaposan elverték, hogy felépüléséhez kevés a remény.

— A hála. Tegnap délután Harsányi Sándor dombrádi lakos a városon keresztül utaz- tában találkozott falubelijével Szabó Ferencz 14-ik huszárezredbeli tisztiszolgával a kit arra kért, hogy útja folytatására adjon neki költséget. A katona lakására vitte a fiút, a kért útiköltséget át adta. A fiú eltávozása után azonban rémülve vette észre hogy kis aczél órája láncz- czal együtt eltűnt a mit a fiú hála fejében szintén magával vitt. — Most a rendőrség vette pártfogás alá a tolvajt.

— Élő újságunk az Apolló e heti előadásaiban igen érdekes aktualitásokat mutat be. A német császár baranyai vadászatáról direkt az ő kívánságára készült eredeti sportfeltételeket. A kitünően sikerült sorozat hü képét adja a Frigyes főherczeg gazdag bélyei vadászterületén lefolyt főúri események. A műsort kiegészíti egy művészi filmujdonság és nehány igen jó humoros kép, közöttük: .Hogy öltözik a modern asszony! kitűnő komikus korkép.