Igazság, 1910 (1. évfolyam, 1-14. szám)
1910-10-21 / 4. szám
SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI HETILAP, N' riREGYHÁZA, 1910. OKTÓBER 21. PÉNTEK. 1. ÉVFOLYAM. 4. SZÁM. Előfizetési ár: Egész évre 4 korona. Fél évre 2 korona. Egyes szám ára helyben 8 fill., vidéken 10 fillér. Főszerkesztő: Dr. KALMÁR EDE. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IOg;yrli.á.:2:-iJitca. 11. szám. A magyar városok és a2 általános egyenlő, titkos választói jog, Igazi, európai értelemben vett nagyvárosi élet Magyarországon az egy Budapest kivételével nincsen. Kétségtelenül a múltban számos ok játszott össze a magyar városok hátramaradottságának előidézésében. Bennünket legelsősorban nem az érdekel, hogy miért nem fejlődtek a magyar városok a múltban, hanem miért nem fejlődnek eléggé a jelenben és a haladás gátját, hogy távolíthatjuk el a jövőben. Látó szemek előtt már nem ismeretlen tény, hogy Magyarországon ma a nagybirtok uralkodik a vele szövetkezett dzsentrivel. A nagybirtoknak elemi szükséglete az olcsó, elégedett, buta mezőgazdasági munkásság. A város felvilágosulást, kultúrát, ipart és az ipar a nyomorúságos mezőgazdasági bérnél valamivel magasabb munkabért jelent. A város embert von el a faluból és az otthonmaradók igényeit felemeli. Ezért a nagybirtok született ellensége ma a városnak és a városfejlesztési politika nem lehet erős egy olyan államban, ahol a legerősebb a nagybirtok. Ahol a nagybirtok teheti, mindig a városok ellen foglal állást. A magyar városok már többször jajdultak fel, hogy a nagybirtok szerve, a vármegye, hacsak lehet elnyomja törekvéseiket. És kétségtelenül a városi élet fejlődésének erős fékezője pusztulna el a mai vármegyei rendszer megszűntével. Anyagi jólét és kultúra, ezek nélkül nincs nagyszabású városi élet. De fejlődhetik-e anyagi jólét egy olyan ország városaiban, ahol az élelmi cikkek és lakások folyton növekvő drágasága szoros összefüggésben van az ország politikai szervezetével? A nagybirtok vámpolitikája magas gabonavámokat és a húsbehozatal korlátozását követeli, a virilizmusnak a városokra is kiható uralma lehetetlenné teszi a népesség érdekeit kielégítő lakáspolitikát. A mai adórendszer majdnem adómentességet biztosit e nagybirtok részére és ennek ellenében horribilis fogyasztási adóval sújtja a városok vagyontalan népességét. Ahol a megélhetés rendkívüli nehéz, a munkabér alacsony, a munkásüldözések napirenden vannak, ott az ipar fejlődésének lényeges előfeltételei hiányzanak. Ezek a viszonyok idézik elő, hogy nemcsak a mezőgazdasági munkásság, hanem a tanult ipari munkásság egy jelentős része is külföldre vándorol. S ott, ahol a városi középosztály a megélhetés elemi feltételeiért kénytelen harcolni, ott nem vehet a kultúra fejlődése sem olyan erős lendületet, mint azokban az országokban, ahol a megélhetés elemi gondjaiért nem kell a városi polgárságnak óriási küzdelmet folytatnia. De nemcsak az anyagi bajok hátráltatják a magyar városi kultúrát növekedésében. Egy olyan országban, hol a nyers erő képviselője: a nagybirtok uralkodik, tekintélye van a vagyonnak és a léhaságnak, de nincs becsülete a munkának, a tudománynak és a művészetnek. Igazi tudományos élet nem virágozhatik ott, ahol egyetemi katedrák jelentős részben főuraknál folytatott nevelősködés jutalmai. A magyar város problémája nem választható el a magyar vidék kérdésétől. A város a faluból táplálkozik s a falu részére dolgozik. A város ipara, kereskedelme nem lehet nagy, ha a falu szegény, elmaradott. S a magyar város azért olyan sáppadt és csenevész, mert a magyar falu talajából nő ki. Kisbirtokos parasztságunkat tönkreteszi a növekvő latifundium és holtkéz, a tőle függő adórendszer és a közigazgatás akadálya a magyar parasztság helyzete foszlásának. A mezőgazdasági munkáság leszorítása jogi kényszereszközökkel van biztosítva. S az egyház kezére átjátszott közoktatás lehetővé teszi, hogy a művelődés sugarai ne hassanak át agon a sötét ködön, amely ránehezül a magyar falu szellemi életére. A magyar falu felszabadítása elsőrangú érdeke a magyar városnak. A fogyasztó- képes, felvilágosodott, növekvő igényű paraszt és mezőgazdasági munkás felduzzasztja annak a városnak az iparát és kereskedelmét, amelyet lelohaszt a mai magyar falu szegénysége, butasága és igénytelensége, S ha a város a vidék felszabadításában közreműködik, akkor megvívja a saját szabadságharcát is. Mert mindkettőjük közös ellensége a nagybirtok. S ennek az uralma legerősebben a mai parlament összetételén, a mai választói jogon nyugszik. A cenzusos, megvesztegetésen, presszión és nyílt szavazáson nyugvó választói rendszer eltörlése és az általános, egyenlő és titkos szavazáson alapuló választói jog megteremtése megnyitják majd Magyarországon a társadalmi haladásnak, a demokráciáknak s a városok fejlődésének kapuját. Van egy Írónk, aki pompás találékonysággal „Gyűlölet országáénak nevezte el szép Magyarországot. Nem ismerem nagyon közelről az élete folyását, de ugyancsak keserves tapasztalatai lehettek, ha a hitnek, megbecsülésnek tőle elfoglalt fokán költői invenciójához volt kénytelen íordulni, hogy ilyen találó epi- thexonnal illethesse dicső hazánkat. Mert valóban Gyűlölet ország ez a mienk. Mindenki irigyel s éppen azért mindernd gyűlöl valakit. Egész társadalmunk, hivatali- és közéletünk, politikai megnyilvánulásaink a kicsinyes meg nem értés, a másik ellen törő vakondok aknamunka, silány szószátyárkodás mérgezet s el nem szakítható láncával van oldhatatlanui megkötözve. Akármerre lépünk, akármit tegyünk — diktálja azt bár a legnemesebb szándék — aljas leskelődőknek szónyilai szegezödnek reánk s teszik félelmetessé a tiszta öntudat napfényes utjain való járás-kelést. Csupa hiúság, epés önérdek, rosszakaratú meggyanusitás az az óceán, mely lépten-nyomon elnyeléssel fenyeget. Az egyesek közéleti szereplésének kritikája érthető jelenség, sőt jogos lés szükséges illő korlátok közt, de mily alapon formálunk jogot ahhoz, hogy mások családi ügyében bírókul toljuk fel magunkat? Ki adja meg a jogot, hogy mende-mondákat eresszünk útra, amelyek alkalmasak arra, hogy emberek, családok boldogságát — sőt példák vannak rá — nem egyszer életét semmisítse meg ? Miért nem tartjuk be a művelt ember jó modorát akkor is, ha nem állunk szemtől-szembe azzal, akiről beszélünk ? Bizony nagyon közönséges eljárás az, ha kellő alap nélkül rohanunk ki mások egyéni becsülete ellen s okozunk fájó, sokszor gyógyíthatatlan sebet, néha csak azért, mert a théma érdekes, vagy mert valamit mondani akarunk, valamit mondanunk kell. Jobbak leszünk talán azzal, ha a másikat tönkre tenni igyekszünk ? Vagy kicsinyes hiusáTÁRCA. Ninette. — Déesse de la Raison — Künn zúg a lárma, a viharos lárma, A carmagnola veszett dallamára Páris városa járja a táncot, A véres, a vad, iszonyú táncot, A haláltáncot, Conciergerie börtön mélyén, Emésztő lázban, éjek-éjén Acélrács előtt kékszemü lány, Diadém csillog aranyos haján, Termete nádszál, rnhája görög, Ös*zetett kézzel igy könyörög: — Atyám ! Az égre ! könyörülj rajtam ! Gyónok! — Mosolygó, vad, csókos ajkam Színtelen immár. Kiverte a láz . , . A cifra öltöny, mit testemen látsz Hazugság csupán ! — komisz, céda rongy ! A lábam remeg, térdem összerogy, A porba omlom és ott könyörgök; Én, az Istennő, én, az Ördög Átkulcsolom im a lábaidat: Add vissza nékem a rongyaimat! Dr. Rónai Zoltán Gyűlölet, gőg, hiúság.
