Igazság, 1910 (1. évfolyam, 1-14. szám)
1910-09-30 / 1. szám
2 IGAZSÁG 1910. szeptember 30. „Az amerikai farmer sem nem úr, sem nem paraszt. Nem úr, mert nehezebb testi munkát végez a parasztnál és még sem paraszt, mert jobb ruhában jár, több és jobb könyvet olvas, több szappant és fürdővizet használ, mint egy magyar úr. Csaknem minden házban van zongora és a vízvezetéki igazgató szavai szerint a házak háromnegyed részében van fürdőszoba.“ „A gyermekek a községben levő népiskolát (public schrol) látogatják, mely kilenc évfolyamból áll. Az iskola teljesen ingyenes, ami alatt nemcsak az értendő, hogy tandíj nincs, de a tanszereket is az iskola adja, továbbá a távolabb lakó gyermekeket is a község költségén hozza és viszi a villanyos és egy községi omnibusz.“ „Az amerikai falusi lakos nagyon is törődik azzal, hogy mi történik helyi ügyekben, s kitünően tudja is. A néhány ezer lakossal biró községekben is tisztességes (erkölcsi és szellemi tekintetben véve e szót) helyi sajtó van, mely fölött senki sem talál okot gúnyolódni. Különösen csodálatraméltó a nagy nyilvánosság. A költségvetés, elszámolások, adókivetési liszta közkézen forgó nyomtatvány. És pedig pontos elszámolás, semmiféle „vegyes kiadás“ vagy „folyó költség.“ „Bizonyos, hogy sehol sincs nyoma a nálunk található kedélyes elnézésnek az iszákos- sággal szemben. A vendéglőben rendszerint nem is lehet szeszes italt kapni és ha lehet is, ivási kényszer nincs. Bár idáig aránylag elég sok helyen fordultam meg, sehol sem láttam szeszes italt.“ „A kivándorlók életmódját leginkább e két adat mutatja: évi átlagos kiadásuk a fűszeresnél 100—-120 dollár, a mészárosnál 90—100 dollár. Az amerikai elbámul igénytelenségükön, pedig e két adat maga mutatja, hogy milyen urasan élnek otthonhoz képest. Mert az mesebeszéd, mintha az amerikai árak olyanok volnának, hogy 1 dollár 1 forintot ér.“ Sokáig folytathatnánk e hosszú cikk érde- kesnél-érdekesebb adatait. Azonban már ezek az adatok is elegendők ahhoz, hogy a kivándorlás okai iránt minden kétséget eloszlassanak. Amerikának, a gazdasági jólét és a demokrácia hazájának falvai nemhogy a mi falvainknál fejlettebbek, hanem még nagy városainkkal, Debrecennel, Miskolccal, Nyíregyházával biztos sikerrel veszik fel a versenyt. Nem csoda tehát, ha a hatosos napszámért dolgozó magyar zsellér, vagy mezőgazdasági cseléd vágyakozó szemeit a jólét forrása Amerika felé veti. S nem csoda az sem, ha örökre kint marad az uj hazában, melyben van föld, pénz, iskola, s mindaz, ami egy becsületesebb emberi élethez szükséges. Egy rémkiáltás bús szava zendűl. . . Tódul a nép az egyik terembül • S erős karján remegve vonszol Két férfiú egy harmadikat. Csend lesz. És a csend mindenre kihat. Az ércmoloch ma újra jóllakott: Bizonyság rája a véres halott! Vaskemény öklök összeszorulnak, Valami sötét, végtelen búnak Fekete fátyla ül meg a termen. Ámhogy iszonyú, gyászos rendben A menet némán, messzire halad, Kérges kezű had Tördeli, gyúrja újra a vasat. S bömböl a katlan, búg szakadatlan Kattogó zajban ezernyi kerék, Körötte nyüzsgve, szénporba, füstbe Hajlong a sok-sok rabszolga derék... Sajnos, nálunk még ma sem foglalkoznak eleget és elég komolyam a nagy néptömegek életmódjának emelésével. — Igaz ugyan, hogy gróf Majláth József Nyíregyházán egy igen megható előadást tartott a nagybirtokosok szociális feladatairól s a szociális örömről, de azért a gazdasági kiállítás 'vezetősége ép a szociális szempontokat csaknem teljesen kifelejtette a kiállításból. Minden modern kiállításon, s erre számtalan példát hozhatnánk fel, a szakszerű kiállítások mellett szokott lenni egy szociálpolitikai szakosztály. Ez a szociálpolitikai szakosztály kizárólag a dolgozó néptömegek életmódjával, kulturális viszonyaival, anyagi jólétével foglalkozik. Bemutatja a lakás és élelmezési viszonyokat, közöl táblázatokat, melyek a kivándorlásra, szaporodásra, haladásra, s a nép higiénikus életére vonatkoznak. Megismerteti a kiállítás látogatóit modern munkásházakkal, munkásvédelmi felszerelésekkel, szóval oly intézményekkel, melyek nálunk alkalmasak volnának arra, hogy azok jólétét emeljék, kik ma hajóra ülnek, s idegen országokat gazdagítanak. A szűnni nem akaró kivándorlás mind súlyosabb problémájává válik a magyar hazának. S az Akadémia folyóiratából vett néhány idézet is meggyőzhet bennünket arról, hogy a minél intenzivebb és minél gyorsabb gazdasági és kulturális haladás az egyedüli módja annak, hogy a szűnni nem akaró áradatot feltartóztassuk. Magyar ábrásad. „A kié a föld, a2é a hatalom.“ A föld uraim mindenkié! ügy azoké a kik egy emberöltőn kérges tenyérrel hasítják, mint azoké a kik az ország határán kívül költik el annak jövedelmét, avagy azon jámbor filisztereke a kik csak akkor mondhatják magukénak, ha midőn rájuk borítanak egy kapa földet. A gazdasági kiállításon hallatszottak a fent- irt szavak, a mik különben azt jelentenék, hogy e földön csak azoknalfr^van létjogosultságuk kik a földet bírják. Mintha'inogni éreznék maguk alatt a földet e nézetet hangoztatók s mintha az a nagyhatalom csak hangban volna hatalom. Az vitathatlan, hogy őstermelő állam vagyunk. De már vége ktell, hogy legyen a nagy elbizakodottságnak. Én láttam a nyíregyházi gazdasági kiállítást, örült is a szivem rajta, mert nagyon sok szép dolgot láttam, de hogy az a kiállítás oly impozáns volt, azt nem a hatalom tévé, hanem a magyar ipar. ★ * * Különvélemény. Szerepelt a gazdasági kiállítás alkalmával egy betét szám ezzel a cimmel „Kereskedők kirakatversenye.“ Tehát a kiállítás nemcsak a gazdasági fejlődést tette szemlélhetővé, de teret engedet kereskedőinknek is arra, hogy tudásukat, ízlésüket s áldozat készségüket nemcsak városunk közönsége, de a messze földről jövők előtt is dokumentálják. Azonban a zsűri ítélete nem talált viszhangra sem a nagyközönség sem az érdekelt kereskedők körében s olyan határozatok láttak napvilágot a mit elfogulatlanul és komoly érvekkel megindokolni lehetetlen. Csepüből és zsinórból kirakatott rendezni s pláne olyat, hogy az elmenők megálljának negyedórákon, csak művészi kézzel és fegyelmezett gondolkozással lehet. Miért lett annyira mellőzve az aki meg alkotta ? Láttam egy nyakkendő kirakatott is a Korona nagyszálloda mellett, a mit felé helyezek az első dijat nyert kirakatnak, mert az önálló és a mellett igen Ízléses. S láttam végül egy kirakatot a Parochia épület alatt, a mit a zsűri tagok észre sem vettek, de én úgy hiszem, hogy az igen figyelemre méltó. Na de hát a zsűri Ítélete végérvényes fel- lebezhetetlen s ezért abba bele is nyugszom. De el nem hallgatom azt, hogy láttam olyan kirakatot is a miben kirakva mi sem volt s mégis díjazva lett; s olyan első dijat nyert kirakatot, a miről tulajdonosa nem átalja bevallani, hogy közönségesen sokkal különbeket állít elő. Elvégre azonban ez nem kereskedői de gazdasági kiállítás volt, s ily passiót ha már valaki zsűri tag, bizonyára megengedhet magának. És még egy szó. A gazdasági kiállítással járó izgalmak két vajúdó kérdést dobtak le az események színteréről. Az egyik a csendőrség, másik a piac kérdése. Ugv hiszem, hogy a gazdasági kiállítás a város széppé tételénél nemcsak azt eredményezte, hogy a városház előtti tér annyira-meny- nyire rendezve lett, de azt, hogy mi a rendőrségünket kifejlesszük túlhaladott állásponttá tette Arra el lehetünk készülve, hogy Nyíregyházát az egyéni áldozatkészség még nagyöbű tempóban fogja fejleszteni, a mikor is természetszerűleg a nagyobb nyilvános összejövetelek állandósulni fognak. Ha tehát a rendőrkerdés parallel nem haladhat a fejlődéssel, miért szaladjunk egy távolabbi cél után ha a hatalmat képviselő csendőr erőt két kézzel nyújtják s a midőn igy minden alkalommal ugv is kénytelen rászorulni rendőrségünk a csendőrre. A mi a piac kérdést i leti, kereskedőink és ipa osaink úgy látszik még mindig bizakodnak abban, hogy a piac a régi helyére kerül. Minthogy azonban ez nagyon késik, úgy látom, hogy el is marad. Nincs szándékom a nyilatkozat jóhiszeműségében kételkedni, de óvással élek s felhívom a városi tanács becses figyelmét arra, hogy azt az Ígéretet, mit az ezen kérdésben tartott közgyűlésen tettek, komolyan vegye s attól el ne térjen. * + * A Szabolcsvármegyei Gazdasági Egyesület a második 50 esztendőban csak igazolná a hivatásához fűzött várakozásokat akkor, ha nemcsak lóversenyteret, hanem legalább negyedévenként lóversenyt is rendezne, a mit annál is inkább tehet, mivel meggyőződhetett, hogy nálunk komoly célra mindig van üálás publicum. Bessenyei estély. A hivatalos ősz már beköszöntött, ámbár a természetben nem is vesszük észre az azzal járó változást, mert a mi szegényes korzónkon csak elvétve látjuk összevegyülve a könnyű nyári öltözékkel a nehezebb gúnyákat. Az ősz megérkezését már is becsöngeti az agilis Bes- senyei-Kör s ha nem is tovább, de egy estére megnyitja az igazi múzsa előtt elhagyott hajlékát, hol most felcsendült a magyar szó olyan szépen, mint eddig talán soha, és produkálta magát az igazi művészet melyhez fogható még országunk határán túl is elvétve akad. Mi hozzánk — neheztelés nélkül szólva — a debreczeni színészet csak pihenni jár; s ámbár a széna-téri kies hajlékban ők a házi gazdák, a húzzuk tájékát mégis idegenek hozzák rendbe. Talán a várakozásuk nem is szól egyébnek, mint annak, hogy más, de legalább a véletlen járuljon ahhoz, hogy költségmentesen kitatarozott helyet nyerjenek. Talán előttünk, kik még mindig és mindenkiben sőt mindenben az ideálist kerressük, éppen az anyagiak hajszolása teszi ellenszenvessé szomszédainkat, a mely az úgynevezett művészetüket motivizálja. De hagyjuk e szerencsétlen gondolatmenetet, ne bántsuk Zilahyt, ki elvégre egy szegény ember s egyáltalán nem tehet arról, hogy van egy vezetőség nálunk, amely olyan műélvezetben részesíti és kényezteti el városunk közönségét s olyan művészekkel ismerteti meg, a minőket szini-director korában szemtől-szembe még csak nem is látott. * * * A Bessenyei-Kör estélyei fölött bírálatot gyakorolni nem kis feladat. Egy határhegyre kell fellállnunk olyan helyen hol beláthatunk minden szereplő leikébe s midőn ott tartunk, hogy a kritika tollát megforgassuk, el kell hallgatnunk, mert gáncsolni mit sem lehet, a magasztalás pedig nem a kritika kenyere. Hegedűst és Varsányit nem kell felfedezni s róluk dytia- rambokat Írni talán komikus is volna. A „Taifun“ pedig olyan darab, melyet minél tovább fognak adni értéke annál becsesebb, fénye annál ragyogóbb lesz. Ez nem sláger, nem szezon darab, de örök időknek szól s nyelvezete olyan magyaros, kifejezésteljes és költői, hogy tökéletesen osztom azoknak felfogását, kik a felsőbb iskolákban egyenest olvastatni óhajtják. Dr. Tokeramo szerepévet Hegedűs a koronát tette eddigi alakításaira. Igazán sajnálandó, azonban az, hogy a művész nem ismertette magát a
