Dokumentumok a Magyar Iparművészeti Egyetem történetéből 1880-1904 - A Magyar Iparművészeti Egyetem Levéltárának Kiadványa (Budapest, 2004)
Források - A. Átírt dokumentumok
A felvételi vizsga az igazgatónak vagy helyettesének es a vizsgáló tanárnak jelenlétében történik. Ennek a fölvételi vizsgának a díja tárgyankint 6 korona. A dij annyi egyenlő részre osztatik föl, a hány tantárgyból az illető vizsgát tesz, hozzáadva még két részt azt igazgatónak vagy helyettesének. A tantárgyakra eső részt az illető tanár, az igazgatóra esőt az igazgató vagy helyettese kapja. 2. A ki a szaktanfolyamba akar fölvételi vizsga alapján bejutni, a következő vizsgálatnak veti magát alá: a) A felvételi vizsga 6 napon át, a napnak bizonyos, előre megállapított óráiban tart, a mely időben a növendék pontosan megjelenni és az előírt gyakorlatokon, valamint az elméleti és rajzvizsgákon résztvenni tartozik. bj A felvételi vizsgát vezető bizottság az igazgatóból vagy helyetteséből, az érdekelt szaktanárból s azokból a tanárokból áll, a kik az intézetben a felvételi vizsga tárgyát képező melléktárgyakat adják elő. Ez a bizottság állapítja meg a felvételi vizsga tárgyainak sorrendjét és időtartamát (6 napon belül). c) A felvételi vizsgának tárgyai és tartama: Szakgyakorlat: 3 nap Geométria: 1 nap Ékítményes rajz: 1 nap Építési rajz: 1 nap A vizsgálat a bizottságnak hozzájárulásával 6 napnál rövidebb idő alatt is teljesithető, azonban a szakgyakorlatra okvetlenül 3 nap fordítandó. d) A felvételi vizsga bírálata alkalmával minden bizottsági tag a saját belátása szerint minősíti a jelöltet s e célra a következő három osztályzatot használja: elégséges, gyönge, elégtelen. e) Ha a növendék szakmájából elégtelen minősítést nyer, de a melléktárgyakból elégségesre van minősítve, egy vagy két évre az előkészítő tanfolyamba utasítandó. Ugyanez a határozat lép érvénybe akkor, ha a növendék két melléktantárgyból nyer elégtelent. Ebben az utóbbi esetben, ha a növendék szakmájában igen kitűnnék, megengedhető, hogy a szaktanfolyamba lépjen és hézagos előkészűltségét az esti tanfolyamban tökéletesítse. Az első év végén azonban azokból a tantárgyakból, melyekből elégtelent kapott, ismételnie kell a vizsgálatot. 88