Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)
1993-08-31 / 8524. szám
Bíró Zoltán: Az ország legjobbjait kell mozgósítani Magyar I.'ernzet, 1993.8.24 19 Bíró Zoltán, a Nemzeti Demokrata Szövetség társelnöke kedden délután tart előadást. Az ismert politikus a Magyar Nemzet kérdéseire válaszolva összegezte az első nap tapasztalatait- Megrendítő volt Püski Sándor előadása, melyben a 43- as találkozót összegezte - mondta Bíró Zoltán. - Kíméletlen volt a szó intellektuális értelmében. Az itt összegyűlt értelmiség nagy része azt az utat igyekszik járni, melyet 43-ban a legnagyobb szellemek a leendő magyarság számára kijelöltek. Nevezhetjük ezt a Németh László-i harmadik útnak is, de a lényeg az, hogy az igény mindig nagyobb kell hogy legyen, mint amit a történelem megenged. A mai Szárszó is egy ilyen nélkülözhetetlen igénybejelentés, ak. kor is,'ha a történelem az érvényesítéshez nem hagy teret.- Sok arcot láthatunk itt, akik a közéletben politikai ellenfélként lépnek fel. Ön miben válla1 velük közösséget?- Még nem hangzott el elegendő előadás, hogy kiderülhessen: van-e legalább az alapkérdésekben közös szándék és akarat, és közös gondolkodásra mód. Hiszem, hogy ez a sok szempontból vegyes összetételű társaság megtalálja a térség népeinek és benne a magyarságnak azokat a problémáit, melyek megoldásában a politikai nézeteltérés nem lehet döntő.- Mint magánember vagy mint a Nemzeti Demokrata Szövetség vezetője vesz részt a találkozón?- Biztosan itt lennék akkor is, ha az NDSZ nem is létezne. Ugyanakkor nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy egy párt egyik vezetője vagyok. Természetesen a konferencia egészét nézve nem szabad, hogy a pártszerű megjelenés domináljon.- A kommunista rendszerbeli hivatalos értékelés szerint a 43-as szárszói konferencia a népiek egyfajta kollaborálása volt \ « hatalommal, ugyanis ők ellen- I léki létük ellenére sem vonultak illegalitásba. Milyen kapcsolat van ma Szárszó és a hatalom í között?-1987 szeptemberében Lakiteleken tudatosan törekedtünk arra, hogy ne szoríthassanak minket illegalitásba. Legális szervezetet hoztunk létre, s ennyiben fennáll a hasonlóság a 43-as Szárszóval. Ma sem létezik törekvés illegalitásra, ugyanakkor nem mondható a találkozó kormánypártinak.- Abban az esetben, ha a Nemzeti Demokrata Szövetség koalíciós párttá válna a 94-es választások után, milyen szárszói gondolatot építene be politikájába?- Bárki kerül jövőre hatalomra, ha bölcsen politizál, minél kevesebb ideológiával, politikai szólammal és minél több gyakorlati intézkedéssel kell élnie. Az ország legjobb szakembereit kell mozgósítania a nemzeti feladatra.- A nemzeti sorskérdések megoldására alapvető hatással van a mindenkori kormány. Mely gondolatok felé kell nyitottnak lennie akár a jelenlegi, akár a következő vezetésnek?- Le kell számolnunk azzal az illúzióval, hogy Magyarország Nyugat-Európához tartozik, és az a keblére ölelve megoldja gondjainkat. Hogy ez a gondolat délibáb volt, az elmúlt három év is igazolja. Mi Európának nem a nyugati, nem is a keleti pólusán állunk, hanem középen. Ez a helyzet feladatokat ad és lehetőségeket teremt. Gondjaink megoldásakor nem építhetünk nyugati teóriákra, csak amagunk gazdasági és kulturális helyzetéből indulhatunk ki. Ennek külpolitikai vonzata, hogy nemcsak Nyugat-Európa, hanem Kelet felé is kell fordulnunk. Ukrajna és Oroszország olyan szomszédok, akikkel intenzív gazdasági kapcsolatokat kell kiépíteni. Nem lehet eredményt elérni a geopolitikai fekvésünk figyelembevétele nélkül.- A magyarság gondjainak fölvetésekor gyakran elhangzó reakció a nacionalizmus emlegetése. Hogyan kezelhető ez a vád? ;■- Történelmünk során hozzászoktunk a különféle megbélyegzésekhez. E tekintetben rendszerváltásról nem beszélhetünk. A címkézőktől nem kell megriadni. A válasz, hogy olyan nemzetépítő politikára mondunk igent, amelyből sugárzik az erő, mely nem mások ellenére van, hanem az önépítést szolgálja. Moldoványi Tamás