Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)
1993-08-26 / 8523. szám
Antall József miniszterelnök Szent István-napi beszéde Magyar honfitársaim a határon belül és a határon kívül! Magyarország polgárai! Bíboros urak, a magyar állam magas tisztségviselői, a diplomáciai testület képviselői, excellenciás uraim, tisztelt vendégeink! Hölgyeim és Uraim! Ezen a napon az egész országgal ünnepelve mindenkit köszöntök! Megrendültén, de a nemzet jövőjében bizakodással állok itt, államalapító Szent István királyunk szobránál, az ősi magyar koronázó templom tövében. Itt, Budán, a Várhegyen, mely a tatárjárás óta nem csak szimbólum, hanem erősségünk is. Most, amikor a nemzet emlékezik, három hatalmas nemzeti ünnepünkről - István királyunk ünnepe, a modem magyar állam megszületése, 1848. március 15-e és 1956 október 23-a e hármas nagy nemzeti ünnepcsokomak egyik ünnepén vagyunk itt, azon, amelyet állami ünneppé tett e három közül a magyar Országgyűlés. Nemcsak azért, mert a legrégebbi, hanem azért is, mert az egyetemes magyarságnak ez a legjobb jelképe. Nem csökkenő, szerves folytonosságot ad ez a három ünnep, hiszen miről szól valamennyi? Az örök magyar programról, a magyar szabadságról, a magyar fügtetlenségról, az évezredes újrakezdés ényszeréról és kötelezettségéről. Mit jelent a múlt, a jelen és a jövő, amely összeköt bennünket? Sokszor vádolnak azzal, hogy a múltba nézünk. Ostoba ember az, aki azt hiszi, hogy a múltba nézés a jelen elhanyagolása, és a jövőbe tekintés elmulasztása. Múlt nélkül nincs jövő, és a jövőbe tekintve a múlt gyökereiben kell megkapaszkodnunk, s a történelem világossá teszi, hogy a ma, a jelen minden összeviszszaságával - néha felismerhetetlensé-' gével - igazából akkor mutat a jövőbe, ha a múlt letisztult modelljén tanulmányozzuk. Nekünk a múlt történelmi tudatot ad, ez lehetővé tette, hogy a mindenkori jelent kibírjuk, átvészeljük, és hitet adott mindenkor a jövőben, mert tudtuk, hogy mit éltünk át. Mit jelent nekünk ez a nap, mit jelent évezredes államiságunk, Európához való csatlakozásunk a keresztenység eszmei, etikai foglalatában, és mit jelent 1100 éves jelenlétünk a Kárpát-medencében? Mit jelent az, hogy egy nép egyedül, a népvándorlás egykori nagy, menekülő, egymás nyomát követő nemzetei sorában itt megkapaszkodott? Igen, megkapaszkodtunk, mert nemcsak ősi finnugor nyelvünket, nemcsak az egykori óirani, otörök nagy kulturális örökséget hoztuk magunkkal, hanem mindazt, ami máV a letelepült életforma elemeit jelentette művelődésben, művészeti kiesekben, szellemiségben és mindabban, ami lehetővé tette a törvények, az államiság gyors vállalását, amikor a keresztény hitre tértünk. Ez az ősi kultúra könnyen tudott átváltozni, jó alapul szolgálhatott a modem, az akkori modem Európa keresztény hitéhez, és ezért számunkra Szent István azt jelenti, hogy mélyen gyökerezik nemzetünk ősi Kultúrájába, és ez az ősi kultúra könnyen alkotott szerves egységet, és vált szerves egységévé Európának, a kereszténységgel együtt. Ez a szent istváni örökség azt jelenti, hogy ÍZ önállóság, a nemzeti függetlenség lűndenekelótt való. Azt jelenti, *'°&y ;z a függetlenség és önállóság caak akkor maradhat fenn ha ilapokban gyökeredzik. Szilárd államhatalmat jelent egyidejűleg. A szilárd államhatalom egyken a jogállamiság garandája, mert a káosz sehová sem vezet; mindenkor anarchiához vagy diktatúrához, és kezdődik újra az ördögi kör. Azt jelenti Szent István öröksége, hogy magyarság, kereszténység, európaiság elválaszthatatlan egymástól, s ebben gyökeredzik egész szellemiségünk, európaiságunk. Szent István intelmei fiához arra tanítanak bennünket, hogy bölcs, szilárd ■ államvezetés, mély érzékenység 'az egyszerű emberek minden problémája és gondja iránt, felelősség az egész orszá'gért és magyarságért mindenütt. A szent istváni örökség az, ami a magyar 'nemzet befogadó képességét tanítja. Egy évezrede befogadtuk az idegeneket, és a mai történelmi tudatunkban ez »természetes. Nem véletlen, hogy ha i Szent Istvánra gondolunk, a befogadott idegeneket vendégként, hospesként i említjük. Ez a befogadó nemzet, a ma! gyarság befogadó nemzete a XX. század elején Ady Endrével ezt úgy mon■ datta el, hogy: »Kitárul afelé karom, kit : magyarrá tett értelem, parancs, sors, szándék, alkalom". A magyar államiságról és jogfejlődésről szólva ma - hiszen annyian és annyiféleképpen szólnak erről - el kell mondanom, hogy számunkra a jogfejlődés és a jogfolytonosság azt jelenti, hogy államformák változhatnak, de az _ősi magyar királyság, az alkotmányos magyar királyság, és a mai parlamentáris köztársaság egy egységet alkot. Nem .tagadjuk meg, hanem természetes jogfejlődés következményének tartjuk mindazt, amit a királyság jelentett Szent Istvánnal. E különleges magyar közjogi fejlődésnek az is részét képezi, hogy a magyar királyság egy kicsit mindig a köztársaságra hasonlított. Ezért a köztársaság alkotmányossága nyugodtan tudta átvenni az alkotmányos monarchia természetes vonásait, mert e nemzet minden korban, az adott kor színvonalán nem zsamokállamot teremtett, hanem igenis, alkotmányos, a szabadságra épülő - mai szóval azt mondhatnám - pluralista demokráciát. Hiszen miről volt szó akkor, amikor Szent István intelmeiben arról olvashatunk, hogy fia működjék együtt a főurakkal és a főpapokkal? Ez akkor már a hatalom megosztását is jelentette, a zsarnokság elkerülését. Később is ez jel- 1 lemző a magyar államiságra, ^és így ju! tunk el a magyar közjogi fejlődésben 1848-ig, a felelős kormányzásig. Ezt az alkotmányosságot mindenkor megtartotta Magyarország, ha idegen hatalmak nem taposták el, vagy nem kényszerítettek rá idegen uralmat. És ezt hoztuk vissza a mostani fordulatnál és rendszerváltozásnál. A nemzet gondolkodásmódjába mélyen beivódott a hatalommegosztás, a központi hatalom és önkormányzat, de ugyanennek az évezredes fejlődésnek ad|a a sajátosságait De hogyan? Szent István megyéi nem önkormányzati megyék voltak, hanem a központi hatalom államigazgatási, katonai védelmi szervezetei, hogy majd a XIII. században elinduljon az önkormányzati úton a nemesi vármegyével, az elsővel Zala megyétől, és utána annyi más helyen. Kialakul a magyar megyerendszer önkormányzati rendszere, majd a városok önállósága, és Zsigmond király alatt, a XV. század!>an már világos ennek minden része, gy alakul ki az a magyar önkormányzati rendszer, megyetói városig és a központi hatalomig, ez a modern korban a szakigazgatással párosul. Éppen arra mutatott rá Kossuth Lajos, hogy a modem kor már azt jelenti, hogy az államnak nemcsak valamilyen katonai, védelmi, államigazgatási feladata van, j hanem a „haladásemeltyűjeként" a kultú- I rától a szociális kérdésekig mindennel kell foglalkoznia. Éppen ekkor válik ez a kérdés - önkormányzat és központi államiság - olyan tanulmányok alapjává, amelyekről Kossuth ír, Centralizmus és municipializmus című dolgozatában is. Ez a nagy kérdés, amely évszázadok óta vitatott. Nem szeretném, ha bárki ezeket a kérdéseket - központi állam és önkormányzat, és amit ez a modem korban jelent, amit mi teremtettünk, és egyensúlyban kívánunk látni - félremagyarázná vagy félrevinné. Ebben a szellemben kell szólnom arról, hogy ez a Szent István-i örökség nemcsak ezt a belső állami fejlődést jelenti, hanem a függetlenségből és az önállóságból levezetve azt is jelenti, hogy mi dolgunk Európa e felében, mi dolgunk ebben a régióban. Nagy történelmi és stratégiai erővonalak mentén fekszünk. Ez az ország sosem volt a periférián, mi nem tudtunk soha semmit könnyen átélni, nem tudtunk semmit Európa valamelyik szélvédettebb helyén meghúzódva átélni, mert nem voltunk szelvédettek! Ez valóban a népek országútja volt, itt minden háború ke- I resztül ment, itt mindig újra és újra eltapostak bennünket. Ezért mindig a legnagyobb figyelemmel kell kísérni a világot, mert nincs egy percnyi lehetőségünk arra, hogy vigyázó szemünket levegyük akár a je- Jen, akár a jövőbe mutató veszélyekről. Örüljünk annak, a történelem olyan fordulatot hozott, hogy elhagyták az idegen csapatok Magyarországot, függetlenek vagyunk, de élni kell tudni ezzel az önáDosággal. Ahogy Szent István korától kezdve, de mar előtte, Géza nagyfejedelem és fejedelmeink tudtak azt, hogy milyen erővonalak keresztezik keletről-nyugatra ezt a térséget. Itt akár keletről, akar nyugatról fenyegetett veszély, ha kellett, harmadik erőre támaszkodtak Ezért volt olyan jelentősége az egyházi államhoz fűződő kapcsolatnak, egy kiegyenlített európai külpolitikának, Bizánc, a Német-római Császárság, majd más keleti birodalmak között, egészen a legutóbbi időkig, a hatalmas Oroszországgal, Szovjetunióval es másokkal. Nem kell felsorolnom. Egy évezreden keresztül figyelmeztettek; bennünket arra, hogy mi birodalmak határvonalán, törésvonalon fekszünk, ahol mindig új és új veszélyek jelentkezhetnek, és aki ezt lebecsüli, az
