Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)
1993-08-25 / 8522. szám
gányságról. Az egyik vezetőjük, egy derék rendőrtiszt, akit már máskor is láttam cigány tárgyú előadásokon, látásból ismertük is egymást, azt mondta: kétségbe van esve. Bekerülnek a rendőrtiszti főiskolára az érettségizett, főleg vidéki'gyerekek, akikből rendőrtiszt lesz, és csöpög belőlük a rasszizmus. Szinte az az érzésem, mondta, hogy azért jöttek rendőrnek, azért akarnak rendőrtisztek lenni, mert akkor kiélhetik lukit a ferde hajlamaikat. — As én által javatok megoldási módotai, a pontú diszkrimináció riálii alternatívát — Szerencsémre hozzászoktathattam magam az elmúlt évtizedekben, amikor a demokratikus ellenzéknek voltam az egyik munkása, hogy bizonyos dolgokat akkor is kell csinálni, amikor nem látszik reális remény a sikerre. Egész egyszerűen morális kötelezettségből. Meg aztán, valami halvány reményt az ember a legsötétebb előjelek ellenére is táplál. Nem lehet nem csinálni. Egyszer már bevált. Még tiz évvel ezelőtt is én úgy voltam ellenzéki, hogy a világon semmiféle realitása nem látszott annak, hogy az ellenzékiség egy olyan politikai vállalás, ami valahová vezethet. A saját fejemet fogom szétverni a falon, ez volt az egyetlen akkor reálisnak látszó esély. De szerencsére nem ez érdekelt, hanem az, hogy hátha van legalább egyszázaléknyi esélye, hátha a történelemben ez valahol kamatozni fog. Kamatozott. Ötvenhatban én egyetemista voltam, fegyverrel harcoltam mind a két felvonásban. Nehogy azt gondolja, hogy olt valamiféle esélye látszott a dolognak... — Bőrtómim it ükt — Nem. — Hophogyt — Kimaradtam a szórásból. Inkább egzisztenciálisan voltam megnyomorítva, eléggé rendesen. • • • — Ntm lehetséges, hogy ax úgynevezett cigánykor dít különösebb kulit beavatkozás nélkül, mondjuk 500 év múlva megoldódik, él bármennyire jó ttdndékúan kitti it akár ón, akár Morváik Aladár, köp a pozitív dittárimináció megoldhatja népcsoportok fejlődésének buktatóit, fáradoxátuk, küzdelmük valójában hiábavalót Sxüktéget-e bármiféle módon nestersége. ten befolyásolni embtretoportok fejlődéséi, vagy meg kell várni, köp a maga termétulet módján találják meg helyüket a világban! Minden nép megtxenvedte a történelmet, ét nap eltűnt, vagy fennmaradt. A cigányság is vagy eltűnik, vagy megmarad... — Nincs 500 évünk erre a bulira. Sokkal rövidebb idő alatt kell megtalálni, ha nem is a megoldási, de a megoldás irányát. Ez máris nagy változás lenne, mert akkor a teljes reménytelenség állapotát felváltja a reménykedés, mert hát „vannak lehetőségek, van miért összeszednem magam, van miért erőfeszítéseket tegyek". A kérdés másik felére pedig azt mondhatom: A baj pontosan az, hogy nem hagyjuk őket a maguk „természetes módján" létezni. A többségi társadalom merev játékszabályokat diktál a kisebbségeknek, olyan elvásárokat, amelyek ezeknek a „más” embereknek nem jelentenek, nem jelenthetnek egy követhető utat — éppen ez a baj Az értelmes keretek megteremtésekor nem csak a többség igényeiből kellene kiindulni, hanem az ő igényeikből is. Bizonyos, hogy ha egy komoly, intezív oktatási programmal belépnénk ebbe a körbe, az első eredménye az lenne, hogy nem olyanokat termelne ez a program, akik visszacsatolnak és segítik az övéiket, hanem akik csak az egyéni boldogulásukat keresik. Ez mindig így van, amit még úgy sem szabad felfogni, hogy ez valamiféle veszteségszázalék. Semmiképpen nem veszteség, mert az egyéni sorsukat akkor is előbbre tudják vinni, amivel mintát adnak a többieknek. Az embert tekintsük szuverén egyénnek. Ne csak annak fejében tanulhasson, kapjon ösztöndíjat, hogy tanulmányai végeztével mozgalmár lesz vagy tanító egy cigánytelepen. Ez nem járható út. Az asszimiláció az a fajú helykeresés a nagy társadalmi egészben, amikor is minden nyomomat eltüntetem, másságomnak minden jegyét, és beolvadok, hogy a lábnyomom sem kereshető vissza. A cigányok is természetesen erre törekednének. Ezt megteheti egy ma- ' gyarországi szlovák, román, még csak a nevét se kell magyarosítania. A cigány kivétel. Antropológiai okokból. Ok a mi színes bőrű kisebbségünk. Sok_4zar_azt hiszi az a 1 szerencsétlen cigány ember, hogy már kikupálódolt, teljesen hasonlatossá vált a többséghez, beolvadt, eltűnt... Szó nincs róla. Jó esetben csak a háu mögött mondják, hogy „azért ez ám egy cigány, vigyázzunk vele”. Megkülönböztethető arcra, megjelenésre. Mostanra rá kellett ébrednie a cigányságnak arra, hogy az asszimilációnak nincs útja, lehetősége. Más módozatokat kell ulálni a társadalmi beilleszkedésre. Valami integrally megoldást, hogy mint cigány illeszkedhessen be, keressen, kapjon helyet a társadalmi egészben. ♦ • • — A cigányokat lehel szeretni meg nem szeretni. Nem kell őket szeretni, nem erről szól a történet. Én nem vagyok cigány, történetesen én szeretem őket, húszegynéhány évem van ebben a témában, és marhajói érzem magam velük. A meleg barátság szintjén szeretem őket, de ez az én magánügyem. Szóval, nem " kötelező szeretni őket, ezt úgysem lehet parancsra. Az már viszont elvárható, hogy az emberek felfogják, mik ennek a kérdésnek a társadalmi összefüggései. És bánjanak korrekten a cigányokkal. Alapszabály, hogy egy társadalmi többség és egy társadalmi kisebbség ö&szjátékában a többség a meghatározó, és a kisebbség fejtetőre állhat, akkor sem tud változtatni. Ezt mi pompásan érzékeljük az erdélyi magyarság helyzetében. Pedig nekik a cigánysággal szemben összehasoniíihautlanul jobb az induló tőkéjük, minden vonatkozásban. Mégis odáig jutott a helyzet, hogy nem rajtuk múlik a helyzetük javítása. Raju vannak azon a kényszerpályán, amire a többségi román társadalom állítotu őket. Miért nem értjük meg, hogy itt egy alapszabályról van szó, ami a cigányok esetében ugyanúgy működik. Sőt! Mivelhogy a fogalmaink szerint egy rendkívül alacsony civilizációs szintű, alacsonyan iskolázott népről van szó, sokkal inkább érvényes rájuk a megállapítás? (Vége)
