Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)

1993-08-10 / 8515. szám

»égésén? — Vagy szintén laikus gondolkodását meg nem haladó — nem túl körülményes — Összevetésekből kiindulva válhat kissé gyanússá neki (de reménytelenül azt kell tapasztalnia, hogy csak neki), hogy egy valakik számára rokonszenves pártnak hónapok óta — a megerősítő közbülső választási eredmények teljes kimaradása ellenére — a közvélcménykutatási adatokban rohamosan épül a népszerűségi nimbusza? Ha ezt azután olyan bizonyos körökben elterjedt hallomások sózzák meg, hogy valahol már kiderítették, hogy az adatbegyűjtók iksz százaléka biztosan nem járt kinn a terepen, hanem a „konyhaasztalon" töltötte ki a kérdőívet, s további ipszilon százalék még valószínűleg szintén így csinált, és hogy e futószalagon kitöltött kérdőívekben melyik párt számára kedvezi válaszok voltak többségben, akkor bágyadt laikus gyanakvása egy pillanatra fellobban, hogy azután a mindenünnen sugallt töbhségi nézettel szemben tanácstalanul újra lelohadjon.

(A hallomások itt szintén nem segítenek hozzá a tisztázáshoz, hiszen egy félév után már ki-ki más-más százalékra emlékszik — ezért itt tartózkodtunk mi bármilyen számadat említésétől. Itt egyedül a probléma temetizálása az üdvös és előrevivő.)

A Az extrapolált vita további lépéseit bizony TM nehéz volna reprodukálni. De vajon próbáljunk-e állást foglalni benne? — Nos, a módszertani tisztaság persze érték minden társadalomkutatónál, csak kérdés, hogy ennek érdekében mennyit képes feláldozni egy kutató és/vagy egy intézet a magyar eszmei-anyagi elköielezádéséból. Ha ui. az ilyesmit nyilvánosan bevallja, már csak azért is, hogy az ellenőrizhetetlen szóbeszéd helyett éles kontúrral vegye körül a patologikus gócot (amiről tudvalevő, hogy a medeieinában is a gyógyulásnak, az egészséges szervezet fertőzésen való felülkerekedésének a jele), ezzel átmenetileg üzleti hírét is kockára leheti (még ha riválisainál hasonló, netán súlyosabb módszertani visszaélésekre deríthetne is fényt egy hasonló könyörtelen ellenőrzés). De az üzleti érdekénél nem kevésbé kényes a pártelkűteleződés témája. Reálisan kitől várható a bibliai bátorság az öncsonkításra: „Ha jobbkezed vagy jobbszemed megbotránkoztat, vágd le, ill. vájd ki azt" (Mt 18. 8-9)? Vajon ki merne megkockáztatni egy ilyen önleleplezést a nyomában járó magyarázkodási kötelezettséggel? Ha pedig nem akad ilyen módszertani hitelességnek mindenekfolött elkötelezett, megszállott, öntisztuló, a külső leleplezési vállalkozásoknak lehet-e esélyük bármiféle rábizonyításra? És egyáltalán létezik-e itt külső szakmai erő a ’94-es választások megnyerésének causa /ina/ú-ától nyíltan (ez az ártatlanabb) illetve álcázottan (ez a hatékonyabb) vezérelt, a győzelem mindent elborító vágyától energetizált baloldali közvéleményszondázó és -kultiváló táboron kívül?

A hazai közvélemény-kutatási szakma szolid, komoly képviselői nem is tagadják, hogy „éréi kontextus-függőségben' dolgoznak — nem is tagadhatják, hiszen a nemzetközi szakmai folyóiratok ennek a témának variációitól habzanak-pezsegnek —, csak a torzítás méreteiről és specifikusságáról vitatkoznak, és emberileg (üzletileg, politikailag) érthető módon az. arányok csökkentése, bagatcllizálása irányában érvelnek. Sokat és nagy nyilvánosság előtt mindenesetre nem beszélnek erről a halvány vitapontról. Holott éppen ennek nyílt és üdvös tematizálása nélkül nem juthatunk közelebb a valósághoz.

Vegyük például azt a körülményt, hogy egy hazai közvélemény-kutató intézetben kiderítik, hogy kérdezőbiztosaiknak több mint a fele fidcszes érzelmű — valóban olyan körülmény, amelyet talán csak azokban az intézetekben nem találhatnak meg empirikusan, ahol nem vizsgálják. Akkor ezt az adatot a róla tanácskozó szakértők a következő módon vitatják meg Valaki azt állítja, hogy ez. nem baj, hiszen:

■ 9 m

„a kérdezábiztnsok ilyetén ferde eloszlása csak hűségesen tükrözi a népesség érzületének ugyanilyen irányban ferdult eloszlását "

De a másik szakértő felvetését is illik meghallgatni:

„Uraim, csináljunk egy kísérletet. Bizonyos kritikus politikai témák tekintetében számoljuk ki, hogy a fideszes kérdezőbiztosoktól begyűjtött adatok állaga mennyivel tér el a többiek átlagától (mint ahogy ezt készséggel kiszámolhatjuk a szocialista és a nemzeti-keresztény érzületű kérdezőbiztosok szolgáltatta adatokra is). De miután ez megvan, vagyis egzaktul kimutatva látjuk, hogy a fideszes (emdéefes, emeszpés stb.) kérdezőbiztosi érzület pontosan mennyit adott bele a magáéból a terepről hozott adatba, ne engedjük, hogy az összesített eredményben a Fidesz-barát kérdezőbiztosok súlya — tömeges jelenlétük arányában — elnyomja az. apró százalékokkal képviselt egyéb kérdezői pártpreferenciákat. Ha ti. tényleg igaz volna is, hogy a kiugróan magas fideszes pártrokonszenv a kérdezőbiztosok között csak a népességbeli pártrokonszenv hűséges tükrözete — ami még messze nem annyira kemény tény, mint a kérdezőbiztosok kéznél levő pártossági adata —, ilt akkor is igazságtalanságot követnénk el a többiekkel szemben: a fideszes előnyt kétszer söpörnék be. Amilyen irányú ferdeséget kapnánk (állítólag) az objektív kérdezőbiztosok adataiban, ugyanezt tovább erősítenénk a kérdezőbiztosok abszolút fideszes többségének e pártrokonszenvet kifejezésre juttató („fejcsóváló és hümmögő" stb.) magatartásával."

A Egy bevilágító analógiát talán felhozhatunk TM ebben az egyenlőtlen vitában. A német közvélemény-kutatási színtéren a közelmúltban lezajlott egy számunkra is tanulságos, e hazai csetepatékban is támpontokkal szolgálható mérkőzéssorozat. A Németország nyugati felében lévő félszáz egyetemnek a Spiegel által kezdeményezett hallgatói rangsorolásban kitűnő szociológusok, mint Erwin K. Scheuch és a magyar származású Kreutz Henrik, leleplezték a művelt (de a szakszociológia szempontjából még ott is csak laikus!) nagyközönség számára ugyan átláthatatlan, ám a szociológiai metodika szabályait számonkérő elemzés nini hálóján átcsúszni mégsem képes manőverezéseket. Az. itt leleplezett fogások némelyike ismerősként köszön vissza hazai közvéleménykutatásainkban. Például az a Scheuch által rögtön kipécézett trükk, hogy e közvélemény-kutatók eleve nem az egyetem oktatási teljesítményére, ennek lényegi elemeire voltak kíváncsiak, sőt ezeket nagy ívben elkerülték, hanem a — többnyire az egyetemi cafeteriák törzsközönségéből, nem pedig a könyvtárakból és laboratóriumokból összeszedett — egyetemenként 12 fős „hallgatói esküdtszék", mim az egyetem összes hallgatója véleményét reprezentáló „minta", közérzetére.

Hazat közvélemény-kutatóink is előszeretettel indítanak az alany közérzetére irányuló kérdéssel, amely az átállási problémákkal küszködő gazdaságban eleve nem lehet túl jó, de amit még a média sugallatára „illik" is tovább komorítani. Ez a sötét tónus pedig eleve kiszűri a vele interferáló vidámabb hullámhosszokat. S amikor már elérnek a megkérdezett és/vagy valamelyik családtagját fenyegető munkanélküliség témájának ecseteléséhez, akkor kérik az alanytól az ország jelenlegi politikai helyzetének minősítését. De ott is elég szoros az analógia a Spiegel-manőverhez, hogy a hazai közvélemény-kutatás —és a vele összehangoltan operáló „légi és földi médifegyvernemek" — szintén nem ternatizálják a iratában a kormányzat rátermettségétől és kompetenciájától függő folyamatokat, például a heterogén gazdasági és politikai érdekek összehasonlításának, ill. egyensúlyban tartásának gigászi erőfeszítéseit vagy a költségvetés összvolumenévcl azonos nagyságrendű örökölt adósságállomány — a gazdaságban meredezó, világrekord értékhiány! — kezelésének a szociális piacgazdaság komplex fejlesztésével együtt végrehajtandó feladatait.