Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)
1993-08-10 / 8515. szám
Magyar Hírlap, 1993.8.6 10 kemény mag egy Fradi—Dózsa alkalmával, amikor megszokott módon mégiscsak a „Lila majmok!" járja, azt kezdené el vérfagylalón üvölteni. hogy le az Állami Vagyonügynökséggel!) a hejre kis nemzetidegenezéseken át, a lélekemelő törpeluciferezésig, ezek a fordulatok mind annak bizonyítékai, hogy a hatalom legszívesebben sokaknak befogná pörös száját. S erre most a neves politológus pörbe vonásával eljött az alkalom. Hangsúlyozom még egyszer: nem en passant szemöldökráncolás ez a feljelentés, hanem a hatalom ama kezdetektől tapasztalható beállítódásának manifeszt bizonyítéka, amellyel az ót ért kritikához, a bírálathoz viszonyul. Valami oknál fogva most fogyott el a türelem, s a kritikus megnyilvánulások mindig is forszírozott elfojtását az illetékesek most kívánják intézményesíteni. Rettegjen az a sok kriptoliberális-függetlennek álcázott közíró, hát csak képesek felmérni, mit jelent összetűzni egy olyan igazságügyi kormányzattal, amelynek feje a szovjet megszálló hadak kitessékelésével egyenértékű történelmi tettnek minősítene Hankíssék kiseprűzését. Persze az egész ügy bukóját az adja meg, hogy egy halandó értelmiségit nem átallott maga a kormány feje feljelenteni. Igaz. ő már elég régóta hadakozik mindenféle ártó, diabolikus erőkkel, akik hol törpeluciferek, hol mikiegerek képében törnek rá. ideje volt már megpróbálni a jog eszközével véget vetni ennek az áldatlan állapotnak. (Azt persze kétlem — bár ezirányú hiteles információim nincsenek —. hogy a nagy példának tekintett mindenkori német kancellárok bármelyike is beperelte volna egy kritikus megjegyzéséért teszem azt Schelskyt vagy Augsteint.) No de hát érthető ez az elszánás. Végül is az, aki ily erősen hisz az elemek duhajkodását megfegyelmező végső Tekintély hatalmában, a szubsztantív Egy összetartó erejében, a megfellebbezhetetlen Orákulum mindenkire kötelező ítéletében, s mindezek kifejeződését a kormányzatban s legelsősorban is önmagában látja, az nem tűrheti a bíráló heretikus véleményt. Ahogy az ultramontán De Maistre vallotta: „Az individuális kritikának, a szabad vitának alávetni a szuverenitást annyi, mint megsemmisíteni azt. A kormányzat egységét biztosító politikai hit. nemzeti szellem valóságos vallás, s mint ilyen éppoly kevéssé tűrheti el az eretnekséget." Nos hát ezén hiszem azt, hogy ez az aktus nem egyszeri, véletlenszerűen adódott jogi purparlé, inkább kevéssé cizellált támadás a sajtószabadság ellen, ami a hatalmat gyakorlóknak a kritikai véleményalkotáshoz való immár hagyományos viszonyából sajnálatos módon, de logikusan következik. Végtére is sértettségből mikiegerezni az egy fázis, aztán antropológiaivá to; vábbstabilizálni ezt a szerencsésen j megtalált metaforát az megint egy máj sik, ámde a szabad véleménymondástól j való irtózásnak ezen a fokán csak betelik egyszer a pohár, hát a történelmi tettekre predesztinált ember nem veszkődhet az ilyenekkel örökké, s akkor eszébe jut az is, jobb, ha ezek a mikiegerek nem cincognak olyan hangosan. Pedig — s ez rendkívül fontos vetülete az ügynek — lehet, hogy a megvádolt fél ezt a pert elveszi. Egyszerűen azért, mert minden kijelentésnek van denotativ (szó szerinti) és konnotatív (többletjelentést biztosító) funkciója. Márpedig ha a szóban forgó : közgazdász-politológus valóban azt 1 találta mondani, hogy a kormány kü- i lönböző tisztségviselői megveszteget- J hetők, akkor ez a primer jelentés síkján védhetetlen állítás: ugyan kr feltételezné mondjuk Gyurkó Jánosról vagy Mádl Ferencről, hogy korrupt macher. No de ha a megállapítás általánosító, konnotatív összefüggését vizsgáljuk — ami az én értelmezésemben annyit tesz, minthogy a kormány. s főként erre szakosodott tagjai felismervén, hogy már csak szűk egy évük van a sarcolásra, leginkább csak | osztogatással és fosztogatással foglal- I koznak, nem épp dacos ellenállást tanúsítva. ha a konyhapénzt is gyarapítja némely összeg —, akkor azt kell mondanom, hogy ez a nép, a lakosság kormányzatról alkotott ítéletének legautentikusabb megfogalmazása. Erről a garnitúráról ugyanis az embereknek pontosan ez a benyomása támadt, s ennek — különös tekintettel arra, mekkora volt a bizalom az új csapat iránt — nem az előítéletes gondolkodás az oka, hanem a szóban forgó személyek ténykedése. Végtére is az alapítványokkal való seftelést miért kellene nemzetmegmentő programnak tartanunk, a privatizációs machinációkat — amelyeket kormánypárti képv iselők neveztek maffiázásnak — az emelkedett erkölcsiség példájaként elkönyvelnünk, s a különböző hitelpanamákat. földárverési umbuldákat a jogszerűség diadalaként ünnepelnünk'? Finom, hagyományőrző attitűd körvonalazódik az egész bukolikus ügy mögött, jóféle neodzsentri módi: tudja bár kétharmad ország, hogy a köz hivatalnokai üzletelnek, dézsmálnak, saját zsebet dagasztanak, de sebaj, csak a becsületén folt ne essék, csak a nyilvánosság ne pertraktálja mindezt. Ha pedig ez mégis megesik, nem ám a konzekvenciákat vonjuk le — mint régen! —, hanem bírák elé citáljuk azt. aki ennek a közvélekedésnek hangot adott. Ismétlem, lehet tehát, hogy a perbe vont fél elveszti ezt az ütközetet. Ámde hogy mostani vádlójának mi lesz a sorsa, amikor egy ország bíráskodik i felette, majd meglátjuk jövőre, a vá- I lasztás alkalmával.
