Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)

1993-08-10 / 8515. szám

Magyar Hírlap, 1993.8.6 10 kemény mag egy Fradi—Dózsa alkal­mával, amikor megszokott módon mégiscsak a „Lila majmok!" járja, azt kezdené el vérfagylalón üvölteni. hogy le az Állami Vagyonügynökséggel!) a hejre kis nemzetidegenezéseken át, a lélekemelő törpeluciferezésig, ezek a fordulatok mind annak bizonyítékai, hogy a hatalom legszívesebben sokak­nak befogná pörös száját. S erre most a neves politológus pörbe vonásával el­jött az alkalom. Hangsúlyozom még egyszer: nem en passant szemöldök­ráncolás ez a feljelentés, hanem a hata­lom ama kezdetektől tapasztalható be­állítódásának manifeszt bizonyítéka, amellyel az ót ért kritikához, a bírálat­hoz viszonyul. Valami oknál fogva most fogyott el a türelem, s a kritikus megnyilvánulások mindig is forszíro­zott elfojtását az illetékesek most kí­vánják intézményesíteni. Rettegjen az a sok kriptoliberális-függetlennek álcá­zott közíró, hát csak képesek felmérni, mit jelent összetűzni egy olyan igaz­ságügyi kormányzattal, amelynek feje a szovjet megszálló hadak kitessékelé­­sével egyenértékű történelmi tettnek minősítene Hankíssék kiseprűzését. Persze az egész ügy bukóját az adja meg, hogy egy halandó értelmiségit nem átallott maga a kormány feje fel­jelenteni. Igaz. ő már elég régóta hada­kozik mindenféle ártó, diabolikus erőkkel, akik hol törpeluciferek, hol mikiegerek képében törnek rá. ideje volt már megpróbálni a jog eszközével véget vetni ennek az áldatlan állapot­nak. (Azt persze kétlem — bár ezirá­­nyú hiteles információim nincsenek —. hogy a nagy példának tekintett mindenkori német kancellárok bárme­lyike is beperelte volna egy kritikus megjegyzéséért teszem azt Schelskyt vagy Augsteint.) No de hát érthető ez az elszánás. Végül is az, aki ily erősen hisz az ele­mek duhajkodását megfegyelmező végső Tekintély hatalmában, a szubsz­­tantív Egy összetartó erejében, a meg­fellebbezhetetlen Orákulum mindenki­re kötelező ítéletében, s mindezek kife­jeződését a kormányzatban s legelső­sorban is önmagában látja, az nem tűr­heti a bíráló heretikus véleményt. Ahogy az ultramontán De Maistre val­lotta: „Az individuális kritikának, a szabad vitának alávetni a szuverenitást annyi, mint megsemmisíteni azt. A kormányzat egységét biztosító politikai hit. nemzeti szellem valóságos vallás, s mint ilyen éppoly kevéssé tűrheti el az eretnekséget." Nos hát ezén hiszem azt, hogy ez az aktus nem egyszeri, véletlenszerűen adódott jogi purparlé, inkább kevéssé cizellált támadás a sajtószabadság el­len, ami a hatalmat gyakorlóknak a kri­tikai véleményalkotáshoz való immár hagyományos viszonyából sajnálatos módon, de logikusan következik. Vég­tére is sértettségből mikiegerezni az egy fázis, aztán antropológiaivá to­­; vábbstabilizálni ezt a szerencsésen j megtalált metaforát az megint egy má­­j sik, ámde a szabad véleménymondástól j való irtózásnak ezen a fokán csak bete­lik egyszer a pohár, hát a történelmi tet­tekre predesztinált ember nem vesz­­kődhet az ilyenekkel örökké, s akkor eszébe jut az is, jobb, ha ezek a mikie­gerek nem cincognak olyan hangosan. Pedig — s ez rendkívül fontos ve­­tülete az ügynek — lehet, hogy a meg­vádolt fél ezt a pert elveszi. Egysze­rűen azért, mert minden kijelentésnek van denotativ (szó szerinti) és konno­­tatív (többletjelentést biztosító) funk­ciója. Márpedig ha a szóban forgó : közgazdász-politológus valóban azt 1 találta mondani, hogy a kormány kü- i lönböző tisztségviselői megveszteget- J hetők, akkor ez a primer jelentés sík­ján védhetetlen állítás: ugyan kr felté­telezné mondjuk Gyurkó Jánosról vagy Mádl Ferencről, hogy korrupt macher. No de ha a megállapítás álta­lánosító, konnotatív összefüggését vizsgáljuk — ami az én értelmezé­semben annyit tesz, minthogy a kor­mány. s főként erre szakosodott tagjai felismervén, hogy már csak szűk egy évük van a sarcolásra, leginkább csak | osztogatással és fosztogatással foglal- I koznak, nem épp dacos ellenállást ta­núsítva. ha a konyhapénzt is gyarapít­ja némely összeg —, akkor azt kell mondanom, hogy ez a nép, a lakosság kormányzatról alkotott ítéletének leg­autentikusabb megfogalmazása. Erről a garnitúráról ugyanis az embereknek pontosan ez a benyomása támadt, s ennek — különös tekintettel arra, mekkora volt a bizalom az új csapat iránt — nem az előítéletes gondolko­dás az oka, hanem a szóban forgó sze­mélyek ténykedése. Végtére is az ala­pítványokkal való seftelést miért kel­lene nemzetmegmentő programnak tartanunk, a privatizációs machináció­kat — amelyeket kormánypárti képv i­selők neveztek maffiázásnak — az emelkedett erkölcsiség példájaként el­könyvelnünk, s a különböző hitelpa­namákat. földárverési umbuldákat a jogszerűség diadalaként ünnepelnünk'? Finom, hagyományőrző attitűd kör­vonalazódik az egész bukolikus ügy mögött, jóféle neodzsentri módi: tudja bár kétharmad ország, hogy a köz hi­vatalnokai üzletelnek, dézsmálnak, sa­ját zsebet dagasztanak, de sebaj, csak a becsületén folt ne essék, csak a nyilvá­nosság ne pertraktálja mindezt. Ha pe­dig ez mégis megesik, nem ám a kon­zekvenciákat vonjuk le — mint régen! —, hanem bírák elé citáljuk azt. aki ennek a közvélekedésnek hangot adott. Ismétlem, lehet tehát, hogy a perbe vont fél elveszti ezt az ütközetet. Ám­de hogy mostani vádlójának mi lesz a sorsa, amikor egy ország bíráskodik i felette, majd meglátjuk jövőre, a vá- I lasztás alkalmával.

Next

/
Oldalképek
Tartalom