Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. augusztus (8509-8524. szám)
1993-08-10 / 8514. szám
42 Pesti Hírlap, 1993.8.6 BARANGOLÁS A MAGYAR MÚLTBAN, AVAGY KINEK FONTOS, HOGY MIT MONDANAK RÓLUNK? Juhász László törtenelemkonyve A Gellért-hegy napsütötte Citadellájáról a párás Dunára és a Szabadság híd karcsú ívére látni, a pesti parton pedig nemcsak a paloták, a közgazdasági egyetem, de még a vásárcsarnok homályos tömbjei is jól kivehetők a rakparthoz kikötött, szemlátomást régebbi építésű, szép dunai gőzössel együtt. A látvány nemes és idilli, a város zaja itt fent egybeolvad és elhalkul, és a fakóbarna felvétel, gondoljuk, akár mostanában is készülhetett volna bármelyik verőfényes napon kora tavasztól vénasszónyok nyaráig — ha a párálló Dunát s a pesti oldalt innen fentról a kép nem a ledöntött katonaszobor csizmás lábának hatalmas csonkja mellől, e drámai, mégis reményt keltő, éppen roncs mivoltában oly örömteli óriás Mikulás-csizma mellől mutatná. CSAPODT MIKLÓS • A SZERZŐ AZ IBF ORUAíBYŰLÍ« KÉrVBELŐJE, A WUttJUWET KOlflflff ÉS IÖSI AD aoc hzottiAbAmi taua* A kilátás azonban innen nyílik, magunk is részesei vagyunk a győzelemnek a Gellert-hegy fokán, a csizmacsonkhoz pedig valakik egy hevenyészve megtoldott rúdon magyar nemzeti zászlót drótoztak, az leng a szélben, a kép szélén meg egy kicsiny emberalak görnyedve húz valamit, egy másik a Dunára szolgáló kilátón figyel. — A kép a szabadságot ábrázolja — válaszolnánk a kérdésre az iskolában, ha Juhász László történelemkönyvéből csak úgy a címlapról felelnénk. A nemzeti zászlót a csizmadarabbal a régi fotográfus örökítette meg nekem, a három esztendővel ezelőtti tavaszi ünnepet, az első szabad választások előtti hangulatot és lelkületet, a készülődést, a reményt és a győzelmet azonban az a máraus végi nap teszi feledhetetlenné, amint motoros fűrésszel daraboljuk a földre került csillagot úgy, hogy mindenkinek jusson belőle. Az élelmesebbek és családtagjaik persze kétszer is kérnek, mások a rokonoknak is visznek, meg külföldre, de azért jut mindenkinek ebből is, nemcsak az elmúlt évtizedekből. Valaki még divatba hozza a dedikáltatást is, mármint azt, hogy a tavaszi napon nekihevült motorfürészes lemezdarabolóként, egyszersmind a Magyar Demokrata Fórum gellérthegyi, szentimrevárosi és lágymányosi országgyűlési képviselő-jelöltjeként írnám rá nevemet a miszlikre hátul vagy a vörös felén, mindegy... Mivel a csillagnak és felállításának ugyan i nem, de szétszedésének szániös tanfi előtti jókedvű részesei voltunk, nenéz lett volna ezt a „szerzőséget", a kéréseket elhárítani... így folytatódik, tűnik át a régi fényképfelvétel a jelenbe, így történnek tovább, tisztulnak ki a magyar huszadik század elhallgatott és letagadott folyamatai, valóban sorsdöntő fordulatai, így kapnak történelmi és erkölcsi elégtételt azok, akiket valamelyik, immár végre törvényben is tiltott jelkép jegyében gyilkoltak tneg, vagy váltak másképpen mártírrá, és azok is, akik túlélték az egész véres jövésmenést, miközben majdnem minden megint elveszett, téve a dolgukat akkor is politikusként, papként avagy közemberként. Juhász László ezekről az eseményekről és személyiségekről szól úgy, hogy könyve fókuszában, miként egész emberi és szakami felfogásának meghatározójaként, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc, annak öröksége, a megbűnhődött múlt és jövő áll. A MAGYARSÁGTUDAT ÁPOLÁSA A kötet Juhász több mint három évtizedes rádiószerkesztői munkásságának abból a fejezetéből ad válogatást, melynek egyes darabjai tizenöt éven át, 1985 októberétől 1990 novemberéig voltak hallhatók a Szabad Európa Rádióban, s melynek bevezetőjére Juhász László hangjával együtt mindenki emlékszik, akinek rádiója képes volt fogni a megadott nullámhosszokat: Barangolás a magyar múltban. Elhallgatott igazságok, érdekességek, rejtélyek. Ju- ■ hász László történelmi műsorát hallják. Nem folytatásos műsorok voltak ezek az adások, hanem minden egyes jelentkezés önálló, külön témát dolgozott fel a történettudományi irodalom, emlékiratok, naplók, levelezések és más források fölhasználása mellett a még élő kortársak és az események résztvevőinek megszólaltatásával is. Ma, amikor az akkori SZER-nek az elrejtett történelem a magyar múlt és jelen valódi összefüggéseinek tudatosításában volt szerepét, főként Ö Juhász László Tiszta i, Lármafa, Protestáns világ és a Barangolások... című műsorainak jelentőségét már igazából felmérhetjük, elmondhatjuk: amellett, hogy Juhász működése hűség és szolgálat volt, hogy a „szabad világból" sugárzott, az otthonokban évtizedeken keresztül hallható műsorainak hatása ma is eleven folytonosság, mely segít ébren tartani magyarságtudatot és történelmi emlékezetet. Mindemellett Juhász a rádiózásban, a maga területén sajátos, személyre szabottan egyedi műfajt, műsorformát is teremtett. Olyan miniatűröket, melyeknek anyagát nem a hangszalag, hanem az idő, a fizikai idő rövid perceibe tömöríthető hatékony információ, a tények, szándék és személyes hitelesség, elevenség szolgáltatta. Erezni mindegyik műsor írott változatát olvasva a nemzeti és morális elkötelezettség szilárdsága mellett a lényeg Kiemelésének, a részletek pontos megörökítésének, a szabad elkalandozásnak, majd a tapasztalatok összegzésének azt a szenvedélyét és képességét is, mely a Bécs magyar emlékei (1972), a Burgenland, Történelmi útikalauz (1976), a Marrok az Újvilágban (1979), Héttoronytól Kufsteinig (1982) és a Mátyás király Bécsben (1985) megírásához vezették. Mégsem történész, mikrofon előtt ülő tudós múltidéző Juhász, hanem vérbeli riporter, de olyan, aki elmélyült tudás birtokában képes meglátni a legfrissebb napi aktualitás, politikai esemény és az évtizedekkel korábbi, netán százados történelmi fordulópont belső összefüggéseit. Amint semleges tömörséggel könyve biográfiai hátlapja mondja: „Mint rádiószerkesztő, a nemzetközi eseményekről való tájékoztatás mellett a magyarságtudat ápolását és a magyar kisebbség védelmét tekintette fő feladatának.” A könyv a Barangolások... negyvennyolc műsorát adja közre, hiszen „A szó elröpül (a rádióműsorokat letörlik a szalagokról), az írás azonban megmaradt", másfél évtized műsorai közül azok sorából válogatva, melyek — sűrített történelmi tankönyvfejezetekként — huszadik századi történelmük kronológiáját követve vezetnek el Rákóczi 1906-os kassai végső nyughelyére vitelétől az '56- os magyar forradalom utáni erdélyi megtorlások, a vádlottak és sorsuk nyomon követéséig. Hogyan folytatódik, történik tovább a történelem ezekben a terjedelemre kicsi, mégis súlyos és tömör, adatgazdag szövegekben és bennünk, mostani napjainkban, éveinkben? Hogyan vetül rá és mozdul tovább a régi felvétel mellett a jelen? Ma, amikor a fejedelemnek a kassai dómba történt hazavitelét és az isztambuli lazarista szerzetesek ebbéli szerepét olvasom Juhász könyvében, későbbi huszadik századunknak egyik nemtelenül bemocskolni próbált, ám elégtételt nyert alakját, Kállay Miklóst vitte haza a kegyelet haló poraiban Kállósemjénbe, a budavári koronázótemplomban tartott gyászmise után. Azt a magyar miniszterelnököt, aki nem csodát telt, viszont megtette a lehetőt, tíz- és százezrek életét mentve meg. A kötetben is oly gyakran szereplő Kádár Gyula emlékirata szerint éppen ő mondta parlamenti búcsúbeszédében a harctéren lezuhant Horthy István kormányzóhelyettesről: „Mint mindig, most is egyedül indult útjára: kísérő nélkül szállott fel, és ma koporsóját az egész nemzet kíséri." Azét a Horthy Istvánét, akinek haláláról végre a múlt hónapokban hiteles források láthattak napvilágot, s akinek apját és testvérét, bárki bármint ítélje is meg a történelmi szerepet, hamarosan ugyancsak Magyarorszá-Í;on fogják végső nyuglicyükre temetni. Juhász könyve azonban nemcsak róluk szól, hanem az első és második világháború magyar és nem magyar áldozatairól, Doberdóról és a Donról is, azokról, akiknek szőkébb pátriájában immár ä ithalta, felállíthatta emveit a kegyelet és az emlékezés az elmúlt néhány esztendőben, kőben és fekete márványban a község főterén, vagy a temetőben, vagy az egész ország szeme láttára,
